Már egy ideje tudható, hogy az Intel minél vékonyabb SSD meghajtókat, illetve merevlemezeket szeretne látni annak érdekében, hogy az ultrabookok még karcsúbbak lehessenek.
A korábbi információk alapján már mind a Seagate, mind pedig a WD készített olyan mobil merevlemezeket, amelyek mindössze 5 milliméter vastagok, azaz megfelelnek az Intel fentebb említett elvárásainak.
A CES alkalmával a Western Digital illetékesei bemutattak két új, WD Black sorozatú mobil merevlemezt, amelyek 2,5 colos formátum köré épülnek, viszont nem 9,5 milliméter, hanem csak 7 milliméter, illetve 5 milliméter vastagak. A szóban forgó újdonságok ráadásul hibrid merevlemezek, ugyanis némi NAND Flash alapú tárhelyet is kínálnak.
Az 500 GB-os példány mindössze 5 milliméter vastag és tartalmaz egy 24 GB-os NAND Flash SSD tömböt is. Ezt a példányt korábban már láthattuk, méghozzá egy hasonlóan karcsú, WD Blue sorozatú merevlemez társaságában. Rajta kívül egy 1 TB-os modell is készült, amely már 7 milliméteres vastagsággal bír és kisebb társához hasonlóan szintén tartalmaz 24 GB-nyi NAND Flash tárhelyet. A WD Black sorozatú újdonságok a gyártó illetékesei szerint  akár 32 GB-nyi NAND Flash adattárral is rendelkezhetnek.
 
Arról egyelőre nem hullott le a lepel, hogy a friss hibrid adattárolók pontosan milyen sebességet kínálnak, mint ahogy az is rejtély, hogy megjelenésükkor pontosan mennyibe kerülnek majd. Az már biztos, hogy a Western Digital egy ideje szállítja az újdonságok mintapéldányait az OEM partnereknek.
A friss hibrid adattároló hat hónapon belül piacra kerülnek, ha minden a tervek szerint alakul.