Shop menü

CES 2010: BEMUTATKOZOTT AZ NVIDIA TEGRA 2

Az Nvidia a CES alkalmával bemutatta a második generációs Tegrát, amely már régóta a pletykák kereszttüzében volt. Az újdonsághoz a vállalat hatalmas reményeket fűz: a tervek szerint az igen-igen ütőképes SoC (System-on-Chip, azaz rendszer a chipen) megoldás forradalmasítani fogja a tábla pécék piacát, sőt, az okostelefonok és egyéb multimédiás hordozható készülékekben is megjelenik majd.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
CES 2010: bemutatkozott az Nvidia Tegra 2
Galéria megnyitása

Az Nvidia a CES alkalmával bemutatta a második generációs Tegrát, amely már régóta a pletykák kereszttüzében volt. Az újdonsághoz a vállalat hatalmas reményeket fűz: a tervek szerint az igen-igen ütőképes SoC (System-on-Chip, azaz rendszer a chipen) megoldás forradalmasítani fogja a tábla PC-k piacát, sőt, az okostelefonok és egyéb multimédiás hordozható készülékekben is megjelenik majd.

Galéria megnyitása

A Tegra 2-t maga Jen-Hsun Huang, az Nvidia első embere mutatta be. A 40 nm-es csíkszélességgel készülő újdonság összesen nyolc darab egymástól független feldolgozó egységet, vagy ha úgy tetszik, processzort tartalmaz és nagyjából négyszer gyorsabb, mint az első generációs megoldás, ezzel egy időben pedig hasonló fogyasztás mellett üzemel, mint az első Tegra. A Tegra 2 500 mW-ot "eszik", így a vele felszerelt termékek 140 órán át lesznek képesek zenelejátszásra vagy 16 órán át tudnak majd HD videó lejátszani (megfelelő akkumulátor esetén).

Galéria megnyitása

A Tegra 2 belsejében többek között két ARM Cortex-A9-es CPU is van, amelyek 1 GHz-es órajelen üzemelnek. Ennek köszönhetően máris  kétszer gyorsabb a Tegra 2, mint a Tegra 1. Az összetevők sora persze itt még véletlenül sem szakad meg, ugyanis további külön processzorok vannak az audió- és képfeldolgozáshoz, valamint a videó kódoláshoz és dekódoláshoz. A felsoroltaknak köszönhetően a Tegra alapú rendszerek kategóriájukban ütőképes 3D-s teljesítmény kínálnak és képesek a Full HD videók zökkenőmentes lejátszására, amire önmagában egy Pine Trail platformra épülő szerkezet bizony nem képes. A Tegra 2 hardveres gyorsítást is kínál a 10.1-es Flash Playerhez, ami például a HD YouTube videók lejátszásánál jön jól. Az Nvidia új SoC megoldásához akár 12 megapixeles képérzékelő lapkát is kapcsolhatunk (digitális fényképezőgép/webkamera vagy HD kamera funkció). A gyártó állítása szerint a Tegra akár 15 hüvelykes képátlóval rendelkező készülékek üzemeltetésére is alkalmas, de összességében inkáb az 5 és 10 hüvelykes közötti képátlóval rendelkező készülékekben kapnak majd helyet. Nem szabad elfelejteni, hogy az ARM alapú megoldás nem képes x86-os programkódok futtatására, de a Windows CE, Windows Mobile és a Google Android operációs rendszerek támogatását már tartalmazza, sőt, az Nvidia mérnökei már a Chrome OS támogatásán is dolgoznak.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A CES bemutató alkalmával Jen-Hsun Huang számos Tegra 2 köré épülő tábla PC-t is bemutatott, amelyek segítségével a 3D-s felhasználói kezelőfelületet, a webböngészést és a videó lejátszással kapcsolatos képességeket próbálta szemléltetni. Természetesen a játék sem maradt ki: egy Tegra 2-es tesztalaplapon Unreal Engine 3 alapú demó futott.

Galéria megnyitása

Az Nvidia állítása szerint már most is több, mint 50 féle tábla PC készül a különböző gyártók műhelyeiben, amelyek valószínűleg az elkövetkező hetek folyamán a hírek középpontjában fognak helyet foglalni. A Tegra alapú okostelefonok megjelenésére valamikor az idei év folyamán kerülhet sor.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére