Shop menü

CEBIT 2013: COMBOS VIDEOKÁRTYA APPLE MUNKAÁLLOMÁSBA

A Mac Pro tulajdonosok végre lecserélhetik Radeon HD 5000-es sorozatú, kissé már elavult videokártyájukat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
CeBIT 2013: Combos videokártya Apple munkaállomásba

A Sapphire az éppen zajló CeBIT alkalmával jelentette be, hogy egy új videokártyát dob piacra, amellyel kifejezetten azokat kívánja célba venni, akik az Apple népszerű munkaállomását, a Mac Prót használják a mindennapokban. A Sapphire Radeon HD 7950 Mac Edition érkezésére persze szükség is volt, ugyanis - mint azt egyik korábbi hírünkben már említettük - a Mac Pro elég régi, elavult technológiát használ - ez alól a benne lapuló videokártya sem kivétel.

Ez már önmagában is elég baj lenne, ám az, hogy március elseje óta egy új szabályozás miatt megszűnt az Európai Unió területén belül a Mac Pro munkaállomások forgalmazása, tovább rontja az amúgy sem túl rózsás helyzetet. Ezen az állapoton a következő generációs Mac Pro érkezése mindenképpen javít majd, ami még idén bemutatkozhat - addig a Mac Pro tulajok bevethetik a Sapphire speciális videokártyáját annak érdekében, hogy kicsit felturbózzák munkaállomásukat. A többiek pedig megvárhatják, hogy megérkezzen a következő generációs Apple munkaállomás, amiben várhatóan ugyanilyen Sapphire videokártya teljesíthet szolgálatot.

Az új videokártya alapvető tulajdonságait tekintve megegyezik az asztali számítógépekbe szánt Radeon HD 7950 Boost Edition modellekkel, azaz a Tahiti sorozatú GPU ezúttal is 850 MHz-es alap-, illetve 925 MHz-es PowerTune Boost órajelen ketyeg. Az 1792 stream processzorral rendelkező GPU, valamint a 3 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memória között ezúttal is 384-bites adatsín teremt kapcsolatot, a memóriachipek pedig 5 GHz-es effektív órajelen üzemelnek. A termék most is két dual-link DVI, egy HDMI 1.4a, illetve két mini-DisplayPort 1.2-es videó kimenettel kerül az üzletek polcaira.

Galéria megnyitása

A különleges videokártya ára várhatóan 450 dollár lesz, ami igen jól hangzik, hiszen a Mac Próba elérhető Radeon HD 5870-es modell 200 dolláros ajánlott végfelhasználói áron van jelen az Apple kínálatában, és utódjához képest lényegesen szerényebb teljesítményt kínál. Az új videokártyát egyébként csak a rajta található speciális BIOS különbözteti meg normál, hagyományos asztali számítógépekbe szánt társától. No meg persze a szép fehér műanyag borítás, ami a referencia hűtést fedi.

A kicsomagolás pillanatai - németül tudók előnyben:

Persze már korábban is lehetett sejteni, hogy valami készül, hiszen a Mac OS X 10.8.3-as kiadásának novemberi béta változatában a szemfüles felhasználók már észrevették, hogy bekerült a repertoárba az AMD Radeon HD 7000-es sorozatának támogatása - jelen hírünk kapcsán végre az is kiderült, miért.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére