Shop menü

BRAZOS-RA ALAPOZNAK A LEGÚJABB EEE PC-K

Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Brazos-ra alapoznak a legújabb Eee PC-k

Már több Brazos platform köré épülő netbookkal is találkozhattunk, ám az ASUS Eee PC sorozatát mindeddig nem hódította meg az AMD legfrissebb platformja. A helyzet most szerencsére megváltozott, ugyanis végre megérkeztek az első Brazos alapú konfigurációk, amelyek az AMD Zacate és Ontario APU-i köré épülnek.

Az Eee PC 1215B névre keresztelt példány esetében többféle processzor opció közül is választhatunk: kérhetjük az 1,6 GHz-es E350-es Zacate modellt, de igény esetén a 9W-os TDP mellett üzemelő C-5-es és C-30-as Ontario APU-k közül is választhatunk. A másik Eee PC netbook újdonság, az Eee PC 1015B modell esetében a gyártó Zacate opciót már nem is kínál, csak és kizárólag Ontario alapú központi egységgel kerül forgalomba. Az újdonságok közül a 1215B modell 2 GB-nyi vagy 4 GB-nyi, míg 1015B típusjelzéssel ellátott társa 1 GB-nyi vagy maximum 2 GB-nyi rendszermemóriával érkezhet. Videó vezérlő tekintetében a Zacate APU-val felszerelt 1215B esetében egy Radeon HD 6310-es IGP áll rendelkezésre, míg az Ontario alapú APU-k esetében Radeon HD 6250-es IGP-t alkalmaznak, amely szintén a processzorba integrálva foglal helyet. A két megoldás között magórajelben van különbség: a Radeon HD 6310 500 MHz-en, 6250-es társa pedig 280 MHz-en üzemel. Az adatok tárolásáról mindkét termék esetében egy 250 GB-os, egy 320 GB-os vagy egy 500 GB-os merevlemez gondoskodhat, természetesen választásunktól függően.

A 12,1 hüvelykes és a 10,1 hüvelykes képátlójú netbookok közös tulajdonságai között találjuk, hogy mindketten kínálnak HDMI portot, 802.11n típusú WiFi adaptert és 3.0-s Bluetooth adaptert is. A konfigurációkhoz opcióként USB 3.0-s port is kérhető. A termékek 0,3 megapixeles beépített webkamerával, két darab, sztereó hangzást biztosító hangszóróval és beépített mikrofonnal is rendelkeznek.

Galéria megnyitása

Az Eee PC 1215B 296 x 203 x 28 mm-es mérettel, illetve 1,45 Kg-os súllyal érkezik, utóbbi hatcellás akkumulátor alkalmazása esetén érvényes. Ha már az akkumulátornál tartunk, akkor az üzemidőt is nézzük meg. A gyártó állítása szerint E350-es APU-val és hatcellás, 56 wattórás lítium ion akkumulátorral egyetlen töltés hatására 8 órán át képes üzemelni a rendszer. Ez utóbbi érték valószínűleg nem E350-es APU-val, hanem a 9W-os Ontario egységekkel lesz elérhető. Ez a modell feketében, szürkében és pirosban lesz elérhető, utóbbi színben azonban majd csak április 11-től kezdve vásárolhatjuk meg.

Az Eee PC 1015B modell 262 x 178 x 6-36,4 mm-es mérettel, illetve 1,3 Kg-os súllyal érkezik, utóbbi érték itt is hatcellás akkumulátor alkalmazása esetén érvényes. A rendszer hatcellás, 48 wattórás akkumulátorról 7,5 órán át képes üzemelni egyetlen töltéssel, de ha hatcellás, 56 wattórás akkumulátort alkalmazunk, akkor már 8,5 órányi üzemidőre is szert tehetünk. A háromcellás, 23 wattórás energiaforrás 3,7 órányi üzemidőt kínál. Ez a termék matt UV festéssel feketében és kékben, csillogó IMR dizájnnal fehérben és feketében, míg matt IMR dizájnnal, ami csillogó mintázattal rendelkezik, pirosban lesz elérhető.

A gyártó a termékek várható ajánlott végfelhasználói áraival kapcsolatban nem szolgált információkkal.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére