Az AMD Brazos platformja kezd igen népszerűvé válni a piacon és ezt semmi sem példázza annál jobban, mint az, hogy a chipekből egy kisebb fajta hiány alakult ki, ugyanis a platform keresettsége minden várakozást felülmúl. Az AMD már megtette a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy az elkövetkező hetek folyamán normalizálódjon a helyzet, így remélhetőleg zökkenőmentessé válik a friss konfigurációk gyártása és forgalmazása. Ennek valószínűleg a Zotac illetékesei is örülni fognak, akik a napokban rántották le a leplet legfrissebb, Brazos platform köré épülő ZBox sorozatú mini-PC-ikről.
Az újdonságok között ezúttal is két modellt találunk: az egyik példány egy komplett, használatra kész mini-PC, míg a másik egy Barebone konfiguráció; utóbbiba mi magunk választhatjuk ki, hogy milyen memória modulok és milyen merevlemez kerüljön, így ezekért a termék árán felül külön kell majd megvásárolni. Ezt leszámítva mindkét konfiguráció egyforma, azaz egy AMD E-350-es APU köré épülnek, ami két darab, 1,6 GHz-en ketyegő x86-os Bobcat processzormaggal rendelkezik és egy Radeon HD 6310-es beépített videó vezérlőt is kínál, ami UVD3-as (Universal Video Decoder 3) motorral is rendelkezik. A rendszer igen kompakt felépítéssel bír, de ennek ellenére is rendkívül jól felszerelt.
A gyártó az újdonságot ellátta hat az egyben kártyaolvasóval (SD/SDHC/MMC/MS/MS Pro/xD), USB 3.0-s portokkal és 802.11 b/g/n típusú WiFi adapterrel is, sőt, a repertoárban még egy Gigabites Ethernet port, valamint egy eSATA port is jelen van. A termék sztereó analóg audió kimenettel érkezik, de HDMI csatlakozón és optikai audió kimeneten keresztül 7.1-es digitális audió támogatást is nyújt. A videó kimenetek között a HDMI csatlakozó mellett egy DVI-I port is helyet kapott, utóbbihoz a csomag tartalmaz egy átalakítót is, amellyel D-Sub porthoz juthatunk, ha szükséges. A gyártó természetesen állványt és egy tartót is mellékel a konfigurációkhoz: utóbbival monitor hátuljára is könnyedén felapplikálhatjuk a mini PC-t.
A Zotax Zbox AD02 Plus névre keresztelt példány tartalmaz 2 GB-nyi rendszermemóriát és egy 250 GB-os, 5400 RPM-es mobil merevlemezt is, viszont a ZBOX AD02-es modellhez magunknak kell beszereznünk a DDR3-1066 MHz-es So-DIMM memória modulokat, amelyekből két darab helyezhető el a rendszerben, valamint a 2,5 hüvelykes adattárolóról is nekünk kell gondoskodnunk, hiszen Barebone konfigurációról van szó.
A tetszetős és kompakt konfigurációk ajánlott végfelhasználói ára egyelőre nem ismert. A termékek remélhetőleg hamarosan feltűnhetnek az üzletek polcain.