BOTRÁNY: ÉRVÉNYTELENEK A WINDOWS 8 ALATT KÉSZÍTETT REKORDOK

A HWBot.org munkatársai a Windows 8 RTC hibájára hivatkozva érvénytelenítették az összes Windows 8 alatt készített teszteredményt, illetve rekordot.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. aug. 19. 16:01
Botrány: érvénytelenek a Windows 8 alatt készített rekordok

A tuningosok körében népszerű HWBot munkatársai a hétvége folyamán egy meglehetősen érdekes vizsgálatot végeztek, amelynek keretén belül ellenőrizték, minden rendben van-e a Windows 8 alatt készített rekordokkal, ugyanis felmerült néhány gyanús körülmény.

A vizsgálódás során kiderült, hogy a Windows 8 valósidejű órája (RTC), amit a tesztprogramok referencia óraként használnak, nem működik megfelelően tuning esetén: a BCLK módosításával az RTC időmérő képessége romlik, méghozzá igen komoly mértékben. A Windows 8 különböző kiadásait érintő probléma reprodukálható, szemléltetéséhez a HWBot munkatársai el is végeztek néhány gyors tesztet.

Galéria megnyitása

Első körben azt vizsgálták, mi a helyzet akkor, ha egy Haswell processzorral szerelt tesztrendszer alkalmazása mellett 6%-kal, 130 MHz-ről 122 MHz-re csökkentik a BCLK értékét. A processzor esetében 32x-es, illetve 34x-es szorzót alkalmaztak, így az órajel mindkét esetben 4160 MHz maradt. Utóbbi persze számításaink szerint nem igaz, hiszen 32x-es szorzó mellett a 130 MHz-es BCLK valóban 4160 MHz-et eredményez, ám 34x-es szorzó és 122 MHz-es BCLK alkalmazásakor már csak 4148 MHz a CPU magórajel. Ez persze nem lesz baj, hiszen az RTC hibája miatt így is az alacsonyabb CPU órajelen üzemelő, alacsonyabb BCLK-t használó rendszer lesz a gyorsabb. Íme, az eredmények:

Galéria megnyitása
Eredmények 130 MHz-es BCLK és 32x-es szorzó (4160 MHz), illetve 122 MHz-es BCLK és 34x-es szorzó (4148 MHz) mellett

A Windows 8 RTC pontatlanságát egyébként remekül szemlélteti az a tény, hogy a BCLK 6%-os csökkentését követően, mintegy 5 perc elteltével már 18 másodpercet késett a Windows 8 idő a valós időhöz képest. A BCLK 4%-os növelésével a tendencia is megfordult: két perc elteltével a Windows 8 idő 3 másodpercet sietett a valós időhöz képest. Az tesztekről készített videók az alábbiakban tekinthetőek meg.

A jelenség azért probléma, mert torzítja a teszteredményeket, illetve megkérdőjelezhetővé teszi azok megbízhatóságát is.

A probléma egyébként minden olyan teszteredményt, illetve rekordot érint, amelynél a rendszer figyelembe veszi az eltelt időt a pontszám kialakításakor. Itt a jelek szerint az órajel-rekordok kivételével minden teszteredmény érintett, így a HWBot munkatársai arra jutottak, hogy az összes olyan eredményt érvénytelenítik, amely Windows 8 alatt készült. További intézkedés, hogy a hiba kiküszöböléséig nem is fogad el a rendszer Windows 8 operációs rendszer alatt készített teszteredményeket.

A probléma megoldása már folyamatban van, így reméljük, hamarosan részletesebb információt is közölhetünk a témával kapcsolatban. Egyelőre sajnos nem tudható pontosan, hogy a hiba forrása hol lapul, illetve az sem, mi lesz a megoldása. Egy biztos: a tuningosok nem fognak örülni annak, hogy egy csomó kemény és kitartó munka eredménye válik érvénytelenné és feleslegessé. Ez az incidens nem jön jól a Windows 8 népszerűségének sem. Persze Windows 7 alatt, illetve korábbi Windows-ok alatt továbbra is nyugodtan lehet tuningolni, hiszen a Windows 8 előtti kiadások mentesek a hibától.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

45 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2013. aug. 21. 11:47
#42

Én egyszer felhúztam biosban az órajelet és csá! Semmi gondom.

ThePoweR
ThePoweR
2013. aug. 21. 9:50
#41

Csak FUTÁS KÖZBENI BCLK ÁLLÍTÁSNÁL van ez a probléma! Szal ez még csak a mezei tuningosokat sem érinti. HC tuningosok szoktak ezzel szórakozni, mert nem biztos, hogy kibír a rendszer egy újraindítást...

raiden
raiden
2013. aug. 21. 3:19
#40

azért percenként 3 másodperc késés azért komoly :DDDD

Cannapeace
Cannapeace
2013. aug. 20. 20:06
#39

így kell eladni a windoz8 at azt mondták a márketingesek hogy gyorsuljon a és teljesítsen a 7 fölött hát tessék kicsit gány de muxik :D

jamborka
jamborka
2013. aug. 20. 17:55
#38

I.Jozsef83

Ezt értem, de Ő ezt nem így állította be, hanem úgy, hogy folyamat úgy tolja vele, na ezen akadtam fel :)

lacyc3
lacyc3
2013. aug. 20. 17:14
#37

Mindenki botrányt emleget itt. Nincs itt botrány, szimplán egy bug.

A Windows 8 kernele a BCLK alapján kalibrálja a belső ütemezését. Összesen annyi probléma van, hogy valószínűleg elfelejti periódikusan ellenőrizni a BCLK értékét, így a régi ütemezéssel telik az idő akkor is, ha menetközben módosítva van az érték.

Terror
Terror
2013. aug. 20. 15:22
#36

Elég nehéz úgy venni tápot, hogy ne legyen kétszer olyan teljesítményű, mint amire szükséged van. Egy i7 egy erősebb kártyával mennyit eszik, 250-et? Ha bemész a boltba, 500 watt alatt nemigen kapsz minőséget.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. aug. 20. 15:09
#35

jamborka - 2013-08-20 09:09:2328

"hogy ne termeljen annyi hőt, mivel a teljesítménye bőven sok neki"

Na ezt kérdeztem... de a kérdésre nem tudtál válaszolni...

miért veszel 2x akkora teljesítményűt mint amekkorára igényed van?

súgok:

Nem kell 1-1,5évente gépet vásárolni talán ... !!!

Nos akinek újabb lapja van vagy már UEFI -s , annak van három azaz 3 teljesítményprofil beállítása ... van aki nem is tud róla ;) de ez csak user hiba ugye ...

  1. Full teljesítmény game , kódolás , CAD - ki mivel dolgozik -gépigényes mód

  2. Egy alulfeszelt állapot átlagjátékra jóval kisebb teljesítményre

  3. Takarékos mód , böngészés , mail , chet , seed stb ...

Természetesen ezeket user adja meg mert alapból üresen várnak a beállításra B)

mythbuster
mythbuster
2013. aug. 20. 13:44
#34

Bmm810

Itt a kérdés inkább az, hogy melyik az a rendszer amelyik a leginkább szarban van? :) egyébként saját véleményem és megítélésem szerint az OSX eddig a legközelebb áll a tökéleteshez, utána jön a win7(csak ne kúrnák szét a frissítésekkel)

jamborka
jamborka
2013. aug. 20. 13:27
#33

Balucsek: köszi a választ ez már megfelelő indoklás :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. aug. 20. 13:17
#32

Azt hinné az ember, hogy ennyi kiadott OS után csak az újításokba buknak bele.

twollah
twollah
2013. aug. 20. 12:54
#31

Nehez az elet.

bmm810
bmm810
2013. aug. 20. 12:45
#30

Ha ennyire lehúzza mindenki a Windows 8-at, kérlek mondjátok el nekem, hogy melyik az a rendszer ami megközeliti a "tökéletest"? Tényleg nagyon megköszönném, mert nagyon érdekel!

Intelboys
Intelboys
2013. aug. 20. 12:35
#29

Most azért ebből eléggé nagy botrány lesz, rengeteg notebook-ot árusítanak windows 8-al. Sok vevő olvasni fogja ezt a cikket szerintem.

vivanto
vivanto
2013. aug. 20. 13:01

És ez miért érdekelné egyáltalán a felhasználók túlnyomó többségét? Csak tuning esetén jön elő, azt meg nagyon kevesen csinálják - pláne notebookkal.

Amit hiányolok a cikkből, hogy miként viselkedik oc esetén (hisz csak uc van említve). Ugyanis feltehetően pont fordítva fog - azaz gyorsabban jár az órája a kelleténél, tehát több idő tellik el mint valójában, így rontva a teszt eredményeket. Rendben hogy hazudik, de a saját kárára, nem mond többet a valósnál. :)

@Balucsek

Nem húztam fel magam annyira, szerintem elég tárgyilagosan tálaltam a dolgokat. :)

Johni5
Johni5
2013. aug. 20. 11:51
#28

Ezek után kíváncsian várom,mennyi pontot bukok az újraszámítással.:$

Balucsek
Balucsek
2013. aug. 20. 11:30
#27

jamborka: azért vesznek sokkal komolyabb processzort mivel a csúcs széria többnyire jobb minőségű szilícium lapkákból készül, így mind az alul mind a felül feszelésre jobban reagál, így többnyire alacsonyabb fogyasztás is elérhető, mint egy gyengébb minőségűre sikerült, de gyári beállításokkal stabilan működő darabbal. Egy másik ok pedig az lehet, hogy gyakran az alacsony fogyasztású procik drágábbak, mint a csúcs példányok amiket egy tuningban picit is járatos ember könnyűszerrel beállít úgy, hogy esetenként még kevesebb is fogyasszon, mint a gyárilag alacsony fogyasztású példány.

vivanto: nyugi ne húzd fel magad egy poénnak szánt dolgon...

Jimmy9082
Jimmy9082
2013. aug. 20. 9:58
#26

hogy n e kelljen fél évente ujat venni neki azért

jamborka
jamborka
2013. aug. 20. 9:09
#25

"hogy ne termeljen annyi hőt, mivel a teljesítménye bőven sok neki"

Na ezt kérdeztem... de a kérdésre nem tudtál válaszolni...

miért veszel 2x akkora teljesítményűt mint amekkorára igényed van?

mtrx220
mtrx220
2013. aug. 20. 8:51
#24

LOL :D

5hR3kY
5hR3kY
2013. aug. 20. 6:07
#23

vivanto: Ha nem tudsz számolni és reálisan gondolkodni arról nem tehetek! Az meg külön plusz pont ha nem ismered a smiley-k jelentését. :D De ha még mindig nem érted a poént, akkor vedd elő a számológépet vagy az abakuszt, és számolj utána kicsit! :D

Jámbor bárányka: Van aki azért feszeli alul a prociját, illetve alacsonyabb órajelen futtatja, hogy ne termeljen annyi hőt, mivel a teljesítménye bőven sok neki, és szeretné passzív hűtéssel üzemeltetni. ;)

vivanto
vivanto
2013. aug. 20. 10:46

Attól hogy kreténmódon telehányod smileykkal még nem változik meg a szöveg jelentése, főleg ha ennek ellenére is az igazad próbálod kétsébeesetten menteni. Most akkor a smileyk-at kellene számolgatni vagy tényleg komolyan gondoltad? Tipikus fórumos viselkedés, hogy ha valakit ostoba hazugságon kapnak, megpróbálja megfordítani ilyen nevetséges magyarázattal.szerk: typo

0rigami
0rigami
2013. aug. 20. 1:19
#22

Ez a Picipuha valahogy mostanában - win8, RT tablet, Xbox One - mindig a ló rossz oldalán van - leginkább alatta, a szerszám közelében. xD

zsigmonda
zsigmonda
2013. aug. 20. 1:16
#21

Itt az eredeti cikk, érdemes ezt is elolvasni (frissítéssel együtt):

http://hwbot.org/news/9824_breaking_windows_8_benchmark_results_no_longer_accepted_at_hwbot/

Leírja, hogy a jelenség csak a már felállt rendszer base clock-ját megváltoztatva jön elő (ergo nem olvassa ki az OS a rendszermegszakításkor a BCLK értékét - ez egy viszonylag könnyen javítható hiba). Ergo, ha nem futás közben állítgatjuk az alapórajelet, hanem mondjuk BIOS-ból vagy UEFI-ből, akkor a hiba nem jelentkezik.

Ez nyilván nem vigasz annak, aki tuningol - max újraindítja a gépet BCLK változtatás után a javítás megérkezéséig, vagy rendszertöltés előtt teszi mindezt.

hsoma94
hsoma94
2013. aug. 19. 22:07
#20

Katasztrófa... :$

Intelboys
Intelboys
2013. aug. 19. 22:06
#19

Mostmár az tény hogy a windows 7 sokkal jobbra sikeredett minőségileg mint ez a 8-as.

Intelboys
Intelboys
2013. aug. 19. 21:52
#18

Én ezt a vacak windows 8-at valamiért sosem szerettem, minőségileg tényleg kukába való! A jol bevált Windows 7-től nincs jobb rendszer!!!!!!!!

/ 2
Vissza az oldal tetejére