BLACKBERRY 9720 - NÉGYSOROS QWERTY MEGFIZETHETŐBB ÁRON

A BlackBerry továbbra sem feledkezik meg azokról, akik a BB 7 oprendszerrel élték az életüket hosszú évekig. Nekik és a fiataloknak készült a QWERTY billentyűs újdonság.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2013. aug. 14. 14:01
BlackBerry 9720 - négysoros QWERTY megfizethetőbb áron

A BlackBerry számára minden vásárló kiemelten fontos most, és ezt szem előtt tartva nem vetik el teljesen a régi rendszeren való fejlesztéseket sem. Hiába, hogy a vízcsapból is a BlackBerry 10 folyik már, szem előtt tartják, hogy továbbra is rengetegen használják a BlackBerry 7-et és az ezzel felruházott telefonokat olcsóbban is lehet adni a kisebb hardverigény miatt.

Galéria megnyitása

A készülék azok mellett, akik már korábban is ehhez a konstrukcióhoz szoktak, a billentyűhuszár fiatalokat kívánja célba venni, akiknek a mostanra alapvetővé vált közösségi hálózatok használatán túl nem igazán van másra igényük. A hardveres QWERTY billentyűzet nagy fegyver lehet a BlackBerry 9720 neve mellett, hiszen az ilyet továbbra sem képes egyetlen virtuális megoldás sem überelni, és az érintőkijelzős mobilok terjedésével egyre kevesebbszer találkozunk ilyennel. Az eddigi legolcsóbb hasonló felépítésű BlackBerry 10-es gép, a Q5 pedig továbbra is túlságosan drága játékszer, függetlenül attól, hogy nem a csúcsra szánták.

Galéria megnyitása

A BlackBerry legújabb üdvöskéjének kijelzője 2,8 hüvelykes lesz, HVGA (320 x 480) felbontással fog dolgozni és reagál majd az érintéseinkre - arról nem esett szó, hogy kapacitív egységről beszélhetünk-e, avagy sem. A bekapcsolást követően a mai szemmel eléggé apró panelen a BB 7 OS rajzolódik ki, illetve annak a legfrissebb, 7.1-es verziója. A mostanra kiöregedett rendszer alkalmazása egyébként senkit nem érhetett igazán meglepetésként, hiszen a vállalat többször is hangoztatta, hogy olcsó modellekkel a jövőben is be fogják ezt vetni. A szerkezet tárhelye 512 MB-os, ami nem sok, de megtoldható microSD kártyával, mellyel egyszerűen elháríthatóak a tárolási gondok. A kapcsolati lehetőségei között HSPA modem, Wi-Fi 802.11 b/g/n minősítéssel, Bluetooth 2.1 modul és FM rádió húzta meg magát.

Az érkezőben levő új vas főbb feladatai között van a hamarosan Androidon és iOS-en is elérhető BBM üzenetküldő platform használatának kiterjesztése (dedikált gombot is kapott). Az eszköz az 1450 mAh-s akkumulátor nyújtotta üzemidővel is kitűnhet a mostani mezőnyből. Ez már egy kellemes kapacitású egység, ha a hardver éhségéből indulunk ki: egy 806 MHz-es chip (Marvell Tavor MG1) dolgozik a telefonban 512 MB-nyi rendszermemóriával megtoldva. A belbecs tehát szinte éppen olyan, mint két éve, mikor még a BB 7 OS bőszen terjeszkedett többek közt a Bold Touch 9900-zal. A világ azóta nagyot változott a piaci igényeket tekintve, de a letisztult BlackBerry igényei cseppet sem nőttek. A sebességre a szerény körítés mellett sem lesz panasz.

Galéria megnyitása

A BlackBerry 9720 a gyártó közleménye alapján elsősorban az fejlődő területeket veszi majd célba. Bevetésre kerül Ázsiában, Latin-Amerikában, Európában és a Közel-Keleten is. A régi köntösbe öltöztetett újdonság árával kapcsolatban egyelőre nem foglaltak állást, de minden bizonnyal a BlackBerry Q5 alá fog érkezni. Összesen öt különböző színben lesz megvásárolható: fekete, fehér, kék, rózsaszín és lila van a palettán. A 9720 a sajtóközlemény szerint tökéletes választás lehet azoknak, akik egy feature phone, vagy valamilyen belépő androidos vagy Windows Phone-os modellről szeretnének váltani (ennek a kijelentésnek a második felével azért megvárnánk az első teszteket).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Z777
Z777
2013. aug. 17. 22:46
#6

-e

Z777
Z777
2013. aug. 17. 22:44
#5

mythebuster...

Halló! Már nagyon rég nincs RIM! (január 30.)

j.panzer
j.panzer
2013. aug. 15. 10:26
#4

BB7? - Hagyjuk már a hülyeséget. Emiatt mennek csődbe. Inkább a BB10-et kéne minden fronton propagálni, meg csinálni vele olcsó telefont. Nokiának is azóta van mérhető piaci részesedése, mióta kijött a Lumia 520.

Hülyék ezek, nem csodálom, hogy ilyen piaci stratégiával ezerrel száguldanak a csőd felé. Én spec sajnálom őket, mert szimpi a BB10, jó lett volna egy komoly ellenfél a 2 nagy OS mellé, de ettől függetlenül vallom, hogy "aki hü***, haljon meg!" - már elnézést.

mythbuster
mythbuster
2013. aug. 15. 1:00
#3

A querty fétisük viszi a sírba őket. Hallo ez már a 21. század RIM!

Smooth44
Smooth44
2013. aug. 15. 8:44

Mi a baj a qwertyvel?

Páromnak nem rég cserélték a céges telefonokat (előtte is BB volt), de most ez az újabb modell igen instabil. Folyamatosan problémák vannak vele. (jellemzően szoftveres)

De a qwerty-je és a levelezés qwa jó rajta. Imádja. Komolyabb corporate felhasználásra (mail és telefon) jobban használható, mint bármelyik touch droid - de még talán a WP8-nál is (VPN hiányában mindenképpen).

Atocha
Atocha
2013. aug. 14. 16:11
#2

35 -ért venném. De ez a max....

Zephyrus
Zephyrus
2013. aug. 14. 14:17
#1

ha nem egy S4 árban lenne a Q10/Z10 és nem S3 árban a Q5, akkor nem mennének csődbe... de ha nekik így jó akkor csinálják. már pár éve volt blackberry-m, egész pontosan 8 hónap alatt 4, mert tönkrement mind...

Vissza az oldal tetejére