Shop menü

AZ ÚJ RENDSZEREKET FUTTATÓ GÉPEKKEL HALMOZZA EL DOLGOZÓIT A MICROSOFT

A vállalat évente megrendezésre kerülő eseményén Steve Ballmer bejelentette, hogy minden munkavállalónak, aki teljes értékűen dolgozik a Microsoftnak, ajándékba adnak egy okostelefont, egy Surface-t és egy notebookot, táblát vagy asztali gépet. Az utóbbi esetben, az adott személy döntheti majd el, melyikre tart igényt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Az új rendszereket futtató gépekkel halmozza el dolgozóit a Microsoft

A vállalat évente megrendezésre kerülő eseményén Steve Ballmer bejelentette, hogy minden munkavállalónak, aki teljes értékűen dolgozik a Microsoftnak, ajándékba adnak egy okostelefont, egy Surface-t és egy notebookot, táblát vagy asztali gépet. Az utóbbi esetben, az adott személy döntheti majd el, melyikre tart igényt.

Galéria megnyitása

Az eset nem példátlan a szoftveróriás berkeiben. Igaz, legutóbb sokkal szerényebb volt a cég, mivel ekkor "csak" Windows Phone 7-et futtató telefonokat osztottak. 2010 óta tehát úgy fest, nagyvonalúbbá váltak, hiszen most három masinát kap mind a 90 ezer, különböző beosztású foglalkoztatottjuk.

Galéria megnyitása

Azt egyelőre nem tudni, hogy a WP8-as mobil esetében melyik készüléket preferálja majd a Microsoft. Vélhetően a Nokia Lumia 920 és a Lumia 820 közül kerül majd ki az ajándék. A Windows RT-t futtató Surface tablet azonban egyértelmű volt, hiszen ez a vállalat referencia készüléke. A Windwos 8-as felhozatal, érintésérzékeny "irodai" gépekből áll. Négy választási lehetőségük lesz, de ezeknek a részletes specifikációját még nem közölték. Az egyik dolgozó például egy Lenovo táblát kapott, amelyben egy Intel Core i7-es processzor és 8 GB rendszermemória van, de lesz asztali konfiguráció, notebook és ultrabook is.

Galéria megnyitása

Ez a vállalatnak komoly költség ugyan, de a reklámértéke is nagy, így vélhetően mindenki jól jár. A dolgozóik lecserélhetik a megkopott eszközeiket, és mindenkinek megmutathatják az újdonságaikat, mesélnek a friss operációs rendszerek képességeiről az ismerőseiknek, így potenciális vásárlókat szereznek. Az ajándék gépeket decemberre kapja meg mindenki, így a karácsonyfák alá már biztosan bekerülhet a Microsofttól kapott doboz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére