AZ UEFI ÉRKEZÉSÉVEL NEHÉZKES LESZ A LINUX TELEPÍTÉSE?

A Windows 8-cal kapcsolatban az elmúlt napok, illetve hetek folyamán már rengeget érdekes információ jelent meg, a legutóbbit például itt találják az érdeklődők. Sajnos úgy tűnik, hogy a sok-sok jó hír mellé most egy rossz hírrel is szolgálnunk kell: a hírek szerint az előtelepített Windows 8 operációs rendszerrel érkező, UEFI firmware-t használó alaplappal ellátott noteszgépek és asztali konfigurációk esetében nem lesz majd lehetőség a Windows 8 mellé második operációs rendszerként Linux disztribúciót telepíteni, sőt, elsődleges operációs rendszerként, a Windows 8 helyére sem pakolhatunk majd Linuxot (úgy, hogy mellette másodlagos legyen a Win8). Erről persze nem a Microsoft tehet, sőt, a WIndows 8 számlájára sem írható a probléma, hiszen egy UEFI alapú funkcióról van szó.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. szept. 26. 8:30
Az UEFI érkezésével nehézkes lesz a Linux telepítése?

A hírek szerint az előtelepített Windows 8 operációs rendszerrel érkező, UEFI firmware-t használó alaplappal ellátott noteszgépek és asztali konfigurációk esetében nem lesz majd lehetőség a Windows 8 mellé második operációs rendszerként Linux disztribúciót telepíteni, sőt alapbeállítások mellett a Windows 8 helyére sem pakolhatunk majd Linuxot.

Hogy miért lehet majd nehézkes a Linux telepítése, pontosabban a felhasználó által testre szabott, majd lefordított disztribúcióé? Nos, az ok a BIOS utódjaként aposztrofált UEFI. Néhány hónappal ezelőtt, egészen pontosan áprilisban, amikor a technológia 2.3.1-es verzióját publikálták, bemutatkozott egy új szolgáltatás, amely a Secure Boot nevet viseli. Ennek a szolgáltatásnak a lényege abban rejlik, hogy az adott rendszerre csak olyan operációs rendszer, illetve bootloader kerülhet, amely korábban már alá lett írva egy nyilvános kulcsú titkosítási eljárás segítségével, sőt, ez még mindig nem elég, hiszen a hitelesítéshez szükséges kulcsnak is jelen kell lennie az adott konfiguráció UEFI firmware-jében. Amennyiben nincs kulcs, vagy az nem megfelelő, akkor az adott konfigurációra az adott operációs rendszer, illetve boot loader bizony nem telepíthető.

Ez a megoldás egyrészről jó, mert a rosszindulatú szoftverek – különböző rootkitek, vírusok, stb… – futtatását így meg lehet akadályozni, hiszen ha az adott szoftver nem rendelkezik a támogatott kulcsok valamelyikének aláírásával, akkor nem fog futni. A Linux esetében az a probléma, hogy egy olyan bootloaderre lenne szükség, amely nem GPL licenccel érkezik, méghozzá azért, hogy ne kelljen kiadni a szoftver futtatásához szükséges kulcsokat. Ez a disztribúciók esetében még bőven járható út is lenne, ha a PC gyártók hajlandóságot mutatnának az együttműködésre, de az egyszerű átlagfelhasználók kulcs híján nem készíthetnének maguknak olyan linux kiadásokat, amelyeket előzőleg már saját igényeiknek megfelelően testre szabtak. Azaz készíthetnek, de mivel nem állna rendelkezésre a megfelelő kulcs, így az egyedi „disztribúció” nem indulna el a fent említett konfigurációkon. További probléma, hogy a kernelt is alá kéne írni, ugyanis az is a bootloader része lesz majd. Kulcs nélkül a kernel saját kezűleg történő aláírására sem lesz mód. Az egyes Linux disztribúciók esetében valószínűleg nem okoz majd problémát a Secure Boot funkció, csak az egyénileg testre szabott Linux telepítők esetében jelentkezhetnek majd problémák.

A megoldás az lesz, hogy a gyártók lehetőséget biztosítanak majd a Secure Boot kikapcsolására. Az EU törvényei miatt mást nem is igazán tehetnek, csak érdemes tudni, hogy aki saját Linuxot pakol fel a gépére, az előbb kapcsolja ki a Secure Boot-ot. Valószínűleg a Win8-as gépeknél az alapbeállítás a bekapcsolt állapot lesz, a többieknél majd kiderül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Terror
Terror
2011. szept. 27. 11:25
#13

Nem tudom kik készítik ezeket a felméréseket, de azt tudom, hogy ha elmondod egy csehnek vagy románnak, hogy milyen neted van, és mennyit fizetsz érte, biztos lehetsz benne, hogy ki fog röhögni. Pedig a toplistán utóbbiak rajta sincsenek. Az árra vonatkozó grafikon meg egy külön látványosság...

andras.sulykos
andras.sulykos
2011. szept. 27. 11:20
#12
nattila77
nattila77
2011. szept. 26. 21:37
#11

vindóz adó...

sanyix
sanyix
2011. szept. 26. 18:07
#10

@kray: te most úgy milyen erőforrásigényről beszélsz? linuxon azért nem megy annyira a játék mert nincs directx, ugyanis meglepő módon microsoft cucc pont erre a célra. persze wine-vel mennek, de mivel a directx-et kell emulálni a microsoft után futva csinálják visszafejtegetve a dolgokat. opengl-es játékokkal nincs gond.

kray
kray
2011. szept. 27. 13:09

Pont erről beszélek :) Ha jól tudom, akkor a wine a DX-et valamilyen formában megpróbálja átalakítani opengl kóddá, így a játékoknak nagyobb erőforrásigény kell, mivel van egy plusz lépcső :) Egyébként elhiheted, hogy nem lenne ez a macera akkor az asztali gépemen arch linux lenne :D

lackoo1111
lackoo1111
2011. szept. 26. 17:57
#9

Ha az onlive és hasonlóak elterjednek, játékosoknak már nem nagyon lesz szüksége windowsra....

Üdv az informatilag elmaradott Magyarországról . :P

Szerinted itthon mikorra tud kiépülni az Onlive működéséhez szükséges rendszer ? És mennyibe fog kerülni maga a szolgáltatás havi díja ?

andras.sulykos
andras.sulykos
2011. szept. 27. 10:23

@lackoo1111: Informatikailag elmaradott? Mit értesz ez alatt?

Nézd meg pl. hányadik helyen állunk az átlagos net sebesség tekintetében a világon:

http://www.worldpoliticsreview.com/trend-lines/1088/top-30-countries-for-broadband-internet-access

mitvegyek
mitvegyek
2011. szept. 26. 16:22
#8

Ha az onlive és hasonlóak elterjednek, játékosoknak már nem nagyon lesz szüksége windowsra....

Terror
Terror
2011. szept. 26. 15:09
#7

Ugyanilyen típusú védelem volt a sok éves VIA chipsetes alaplapomon is, még Windows-t se lehetett telepíteni rá, ha ez a funkció be volt kapcsolva. Ha meg kikapcsoltam, azt csináltam, amit akartam. Szerintem ugyanez lesz most is.

Aki meg eljutott odáig, hogy Linuxot használjon, annak úgysem jelent majd problémát, hogy kilője ezt a hülyeséget.

prohlep
prohlep
2011. szept. 26. 14:54
#6

Ez egy jo pelda arra, hogy mikepp sikerult elerni azt, hogy a linux ne legyen tulzottan elterjedt a szervervilagon kivul.

Mintegy ket evtizede mennek a budos varialasok.

Egy ideig hagytak lopni, masolni a kemenyen jogdijas rendszereket, mert a lopott gyumolcs edesebb es akkor legalabb terjed, ... aztan ha elterjed, akkor majd bevasaljak a jogdijakat.

Volt ido, hogy szinte minden gepre ha kerted ha nem, ha benne volt az araban ha nem, kapasbol felnyomtak egy kemenyen jogdijas rendszert es ugy kapta a hozza nem erto felhasznalo, es persze mellette semmi hely, hogy konnyen tarsitani lehessen egy szabad rendszer kiprobalasaval.

Es lehetne sorolni a se szer se szama nem-fair ugyeskedest, amivel ezerrel nyomattak a mindenfele jogdijas rendszerek terjedeset.

Most ez is egy ilyen probalkozas.

Elvben is es gyakorlatban is ki lehet kapcsolni, talan, remelhetoleg.

De a hozza nem ertoknek megint az jon le, hogy a jogdijas rendszer csont nelkul mukodik, mig a szabad rendszerek valahogy neccessebbek.

Azaz ez az akcio ismet arra jo, hogy a jogdijas rendszerek iranti vonzalmat novelje.

sleepingdragon
sleepingdragon
2011. szept. 26. 12:39
#5

Bizony. Aki az agyonegyszerűsített, csillivilli UEFI-ben nem tud kikapcsolni egy opciót, az eleve nem is tudja, milyen egy egyedi linux telepítő... Ha kikapcsolható lesz, akkor no problem.

razorlight
razorlight
2011. szept. 26. 11:40
#4

Biztos, hogy ez az opció kikapcsolható lesz majd. Maga a Windwows 8 is elindul-e nélkül. Egyedül az előre telepített Windows 8-nál lesz bekapcsolva. A oprendszer nélküli, FreeDOS vagy Linuxal értékesített gépeknél valószínűleg alapból kikapcsolt állapotban lesz. Windows 8-nál is meg lesz a lehetőség, hogy bármilyen rendszert tegyél mellé, mert nem kell hozzá ez az opció (ill. kikapcsolható lesz).

Az meg gondolom nem fog senkinek se okozni problémát, ha a Win8 mellé/helyet Linuxot szeretne tenni (valószínűleg csak ért hozzá, ha már ilyenen gondolkodik)

BillGetz
BillGetz
2011. szept. 26. 10:37
#3

Hamar meg fog jelenni "Crack" az UEFI aláírásának kikerüléséhez... :)

Ueda
Ueda
2011. szept. 26. 10:36
#2

WTF ? O.o Remélem ez amolyan hamvában holt ötlet lesz. :@

kray
kray
2011. szept. 26. 10:16
#1

Sajnos nem. Pedig ha linux alatt is lehetne nyugodtan több erőforrásigény nélkül játszani is, akkor szerintem nagyon sokan pártolnának át a Linuxra. Nekem speciel sokkal jobban tetszik mint a windows, de ahhoz nincs kedvem, hogy ha már nem csak netezni meg ilyeneket akarok, akkor átváltok Windows-ra, mert az plusz idő, meg minek váltogassak?

Vissza az oldal tetejére