AZ S3 GRAPHICS IS PERT INDÍTOTT AZ APPLE ELLEN

A napokban igazi meglepetésként érte a sajtót, hogy a VIA támadást indított az Apple ellen. Most úgy néz ki, hogy a tajvani cég újabb szabadalmak megsértésével is megvádolja az Apple-t: a friss peranyagot mind az amerikai szélhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz, mind pedig a Delaware-i Kerületi Bírósághoz beadta az S3 Graphics – a VIA illetékesei a korábban indított per esetében hasonlóképpen jártak el.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. szept. 27. 12:01
Az S3 Graphics is pert indított az Apple ellen

A napokban igazi meglepetésként érte a sajtót, hogy a VIA támadást indított az Apple ellen. Most úgy néz ki, hogy a tajvani cég újabb szabadalmak megsértésével is megvádolja az Apple-t: a friss peranyagot mind az amerikai székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz, mind pedig a Delaware-i Kerületi Bírósághoz beadta az S3 Graphics – a VIA illetékesei a korábban indított per esetében hasonlóképpen jártak el.

Az S3 Graphics – amely jelenleg a VIA leányvállalatának tekinthető, de hamarosan a HTC tulajdonába kerül – tehát a VIA után két újabb szabadalom megsértése miatt fordult bírósághoz. A friss peranyaggal az S3 Graphics-nek ugyanaz a célja, mint jelenlegi anyavállalatának: az ITC-nél azt szeretnék elérni, hogy az iPhone, iPad, iPod Touch és Mac konfigurációk árusítását tiltsák be az Amerikai Egyesült Államok területén, míg a Delaware-i Kerületi Bíróságánál a szabadalomsértés által okozott anyagi károk megtérítéséért szállnak harcba.

A perben érintett újabb két szabadalom pontos megnevezése az alábbiakban olvasható:

[list type="unordered"]

[*]No. 5,945,997 entitled "block- and band-oriented traversal in three-dimensional triangle rendering"

[*]No. 5,581,279 entitled "VGA controller circuitry"

[/list]

Hogy az ügy végkifejlete pontosan mi lesz? Nos, ez egyelőre rejtély. Ahogy a jelenleginél frissebb fejlemények is napvilágot látnak majd, rögtön jelentkezünk a részletekkel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
papus016
papus016
2011. szept. 28. 7:03
#18

NeoX - 2011-09-27 15:31:5417

Koreában is betiltják az I-phone-okat, a Samsungtól loptak több szabadalmat is.

LOL avagy Trolololololololol

nem xD

Szefmester
Szefmester
2011. szept. 27. 18:14
#17

Magozzátok ki!!! :)

Az apple régen még alkotott, ma csak a dizájnból és az ügyvédeiből él meg igazán.

hakosh2
hakosh2
2011. szept. 27. 18:04
#16

Szerintem a HTC-ügy miatt indított pert. Érdekesség: http://en.wikipedia.org/wiki/Cher_Wang

tibaimp
tibaimp
2011. szept. 27. 17:23
#15

A kis cégek perlik a nagy óriás vállalatokat, mint az Intel esetében is volt. Az, hogy ezek mennyire jogosak, majd eldöntik az illetékesek, egy biztos, lehet valóságalapja.

Mondjuk az Intel is tejelt az amd-nek, az EU-nak és amcsiban is fizettet tán 1-1 milliárdot dollárban és euróban is. Mondjuk volt miből.

Az Apple még az Intelnél is tőkeerősebb cég, szóval...

Majd meglátjuk.

NeoX
NeoX
2011. szept. 27. 15:31
#14

Koreában is betiltják az I-phone-okat, a Samsungtól loptak több szabadalmat is.

gyenesmartin
gyenesmartin
2011. szept. 27. 15:19
#13

Sok ellensége van almának.

pctur
pctur
2011. szept. 27. 15:16
#12

VIA-nak az intel-től sem volt elég a pénz. Neki x86 kellett. Majd pont az amlától fogadja el a pénzt.

Alma kicsit elszállt magától. Mindenki lop tőle, aki telefont, pad-ot, vagy bármit gyárt, amiben fehér szín, lcd van.

Most kicsit visszanyalt a fagyi.

ncsicso
ncsicso
2011. szept. 27. 15:09
#11

Aki másnak vermet ás...

szmt
szmt
2011. szept. 27. 14:41
#10

Még jó, hogy anno a kereket, meg a tűzgyújtást nem lehetett levédeni. Mi lenne itt...

:D

Ueda
Ueda
2011. szept. 27. 14:24
#9

Így lesz az almából almás pite. (Ha még ez sem lenne elég nekik, jöhet Jason Biggs)

Benny
Benny
2011. szept. 27. 14:22
#8

Akkora tőke és olyan ügyvédi banda van az almánál, h kizártnak tartom, h bármi nagyobb kár érje őket.

StevyXIX
StevyXIX
2011. szept. 27. 15:15

Ha megvan a licenc amit használtak és nem fizettek akkor bizony fizetni fog, lásd Sony PS kontrollere aminek rezgő módja miatt perelte valami kis cég, egy darabig nem is volt benne a kontrollereiben ez.

StevyXIX
StevyXIX
2011. szept. 27. 14:07
#7

Csak pénzt akarnak, alma fizet majd egy vaskosabb összeget S3 meg jó évet zár.

Miután a Nokia nem vitte perre (pedig ők leállíthatták volna az iPhone gyártást hiszen Nokia szabadalom nélkül nem lehet egy korszerű mobilt összerakni) hanem bezsebelte a lóvét már nem hiszem hogy bárki is komoly szándékkal menne perre, csak a zsé kell nekik.

StevyXIX
StevyXIX
2011. szept. 28. 8:05

De fizetett a Nokiának egy kis zsebpénzt szóval volt belőle valami, itt is gondolom hasonló eredményt várnak (mi másért is perelnének).

Destroy666
Destroy666
2011. szept. 27. 13:33
#6

Ha ez megtörténne, akkor az Apple le is huzhatná a rolót, ugyanis az Applenek csak amerikában van versenyképes forgalma. Európában max az szifonok mennek, de gépből allig tudnak valamit eladni. Ázsiában szinte egyáltalán nem fogynak a termékeik.

Axekiller
Axekiller
2011. szept. 27. 13:21
#5

Benny

Addig perel az "Alma" amíg a tajvaniak bojkottálni fogják a gyártást,vagy a kiszolgálást és elmehetnek kapálni!:D

Benny
Benny
2011. szept. 27. 13:18
#4

"az ITC-nél azt szeretnék elérni, hogy az iPhone, iPad, iPod Touch és Mac konfigurációk árusítását tiltsák be az Amerikai Egyesült Államok területén"

Háhá, addig álljatok féllábon. Különben meg nem értem ezt a nagy apple utálatot.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. szept. 27. 12:56
#3

úgy néz ki a dolog almáék magunkra maradnak ... hátha észbe kapnak hogy nem így kell vislekedni! ejnye! :D

Remélem egyre több ilyen hírt fogok látni mostanában!

Axekiller
Axekiller
2011. szept. 27. 12:51
#2

Várható volt,hogy Tajvan megforgatja a kést az Almában:D

benczeb90
benczeb90
2011. szept. 27. 12:51
#1

:D fakje!

Vissza az oldal tetejére