Egy nemzetközi tudóscsoport középkori és modern leprabaktériumok genomjának vizsgálata alapján igyekszik felderíteni a betegség történetét, amely a jelek szerint nagyjából négyezer évnyire nyúlik vissza. Ez az első alkalom, hogy egy ilyen ősi génállományt referenciaszekvenciák nélkül is sikerült rekonstruálni, ami döntően annak köszönhető, hogy a patogén DNS-e különösen jól megőrződött a középkor óta. Az örökítőanyag jó állapota arra enged következtetni, hogy egyes bakteriális DNS-ek esetleg jóval hosszabb felezési idővel rendelkezhetnek a gerincesek esetében megfigyeltnél. (Ennek hátterében a lepra baktériumának esetében feltehetően a rendkívül vastag és ellenálló sejtfal állhat.)
A leprát vagy Hansen-betegséget a Mycobacterium leprae nevű baktérium okozza, és a kór az ókortól a középkor végéig rendszeresen felütötte fejét Európában, illetve a világ más tájain is. Manapság 91 államban jegyeznek fertőzött betegeket, és évente nagyjából 200 ezer új pácienssel lehet számolni. A betegség napjainkban már gyógyítható ugyan, de a kezelés évekig is eltarthat és rendkívül költséges. Az évi 200 ezer új beteg első pillantásra magas számnak tűnhet, azonban az kutatók már korábban észlelték, hogy valami gyökeresen megváltozott a középkor óta eltelt időkben, napjainkban ugyanis az emberiség 95 százaléka természetes immunitást élvez a betegséggel szemben.
A lepra történetének minden korábbinál alaposabb felderítése érdekében német és svájci kutatók öt középkori áldozat csontvázából, illetve hét mai betegből származó minták alapján rekonstruálták a M. leprae génállományának változásait. A vizsgálatok alapján a mai 11 lepratörzs, illetve a tanulmányozott öt középkori törzs közös őse körülbelül 4000 évvel ezelőtt létezhetett. Ez összhangban áll azokkal a régészeti-csonttani bizonyítékokkal, amelyek szerint Indiában i. e. 2000 körül már létezett a betegség.
A baktérium genomja egyébként meglepően keveset változott az elmúlt ezer évben, állítják a kutatók. A középkori európai törzsek genotípusa gyakorlatilag azonos a mai Közel-Keleten, illetve Észak-Amerikában megtalálható törzsek génállományával. Ez azért érdekes, mert korábban úgy vélték, hogy a fertőzések számának középkor vége óta tapasztalt radikális visszaesését olyan mutációk okozhatták, amelyek gyakorlatilag ártalmatlanították a baktériumot, ez azonban a vizsgálatok fényében kizárható. Ha viszont a kórokozó nem változott, mégis jelentősen kevesebb a beteg, az azt jelenti, hogy a gazdaszervezetben történt a változás. A kutatók szerint az ellenálló képesség alakulásában biztosan szerepet játszhatott a leprások szigorú elkülönítése által még inkább elősegített intenzív természetes kiválasztódási folyamat, illetve feltehetően más tényezők is.
A kutatók azt remélik, hogy a bakteriális genom további tanulmányozása révén felderíthetik a fertőzés pontos lefolyását, illetve az emberi ellenálló képesség alapvető tényezőit, így rövidesen talán egyszer és mindenkorra legyőzhetik a betegséget.
