Az új iPhone új lapkakészlettel jár, és ezzel együtt pedig új rejtélyekkel. Az Apple ugyanis ezeknek a hátteréről sosem beszél a nagy bemutatókon, mindössze a felhasznált lapkák nevét árulják el. Még a rendszermemória kapacitása is tabu téma a vállalat berkeiben.
Az Apple A6 például nagyon érdekes konfiguráció lett, hiszen a jelek szerint ebben az esetben nemcsak egy saját fejlesztésű SoC-ről beszélhetünk, hanem saját magokról is. A chip belsejében két magot találunk, de ezek az előzetes feltételezésekkel ellentétben nem az ARM által tervezett Cortexek valamelyikének felelnek meg. Sem az új Cortex-A15-re, sem pedig a régi Cortex-A9-re nem hasonlítanak egyöntetűen, így azok a "tippek" sem bizonyultak valósnak, hogy egyszerűen magasabb órajelre lett húzva az újdonság.
Az új dizájn már támogatja az ARMv7 utasításkészlet VFPv4 kiterjesztését is (ARMv7s). Ez eddig csak a Cortex-A5, A7 és az A15 magokra volt jellemző, a korosodó Cortex-A8 és az A9 csak a VFPv3-at ismeri. A VFPv4 végrehajtó regiszterek száma viszont nem derült ki, az A5 és az A7 16 ilyennel rendelkezik, míg az A15-ben 32 van. Az Apple A6 1 GHz-es órajelen üzemel, ami az iPhone 4s-hez mérten 25 százalékos előnyt jelent, mivel az 800 MHz-en dolgozott. Ez tehát nem elegendő a megduplázódott teljesítményhez, így valószínűleg az egy órajel alatt végrehajtott utasítások (IPC) számának a növelése áll a háttérben, valamint a "turbó" órajel megjelenése, ami egy rövid ideig 1,2 GHz-re is gyorsíthat, ha nem teljes a kihasználtság. Az L1 gyorsítótár mérete változatlanul 64kB (32 adatoknak és 32 utasításoknak), az L2 pedig 1MB-os.
A rendszermemória 1 GB-os méretet öltött, ami kétszer 512 MB-ból áll össze egy 32 bites, kétcsatornás memóriavezérlővel. Az 1066 MHz-es órajelnek hála az LPDDR2 RAM-ok 8,53 GB/s sávszélességgel szolgálnak. Az elődnek csak 6,4 GB/s állt rendelkezésére, viszont ez az új iPad 12,8 GB/s-os "eredményét" nem éri el, de ott a nagyobb felbontás miatt kell is az extra sávszélesség.
A grafikus processzor a másik kulcspont. Itt is úgy tűnt egy ideig, hogy semmilyen érdekességgel nem kell számolnunk, és átemelték az Apple A5x-ből az MP4 konfigurációs PowerVR SGX543-at. Így helytálló lenne a kétszeres teljesítménynövekedés is, amit az iPhone 5 bemutatóján hangoztattak, mivel az iPhone 4s-ben ugyanez volt, csak fele ilyen létszámmal (MP2). Viszont nem ez történt. A GPU-k maradtak, de nem négyen vannak, hanem csak hárman, és az órajelük 266 MHz. Így a 200 MHz-es Power VR SGX543 MP2 után helytálló a kétszeresére növekedett teljesítmény, bár ez valószínűleg éles környezetben inkább valamivel kevesebb lesz. Ezzel a lépéssel a vállalat növelte a helytakarékosságot, amire szükség is volt az A5 után. A zsugorodásnak a gyártási költségekben lesz komolyabb szerepe, így ez a pont nem a felhasználók érdekét szolgálja.
 
 Mindezt az Apple mérnökei egy 1400 mAh-s kapacitású akkumulátorra bízták, ami lényegében éppen olyan, mint amit az iPhone 4 és a 4s is kapott (néhány mAh-s eltérések vannak, ami az üzemidőre nincs érezhető hatással). Tehát valószínűleg kínosan figyeltek a fogyasztásra is a tervezés során, hiszen a többszörösére növelt teljesítmény valószínűleg többletfogyasztással jár. Ennek az ellensúlyozására pedig nem elég egyszerűen a 45 nm-es gyártásról 32 nm-re való átállás.
Az Apple A6 már szinte minden ízben az Apple védjegyeit viseli, de a gyártásáért továbbra is a Samsung felel. A lapka mérete 95,04 mm2, így ezen a téren is sikerült némileg előre lépni, de még így is valószínűleg ez a piac legnagyobb SoC-je.