UPDATE: Frissítés: Időközben sajnos kiderült, hogy a pletyka állításai nem fedik a valóságot, maga a blokkdiagram pedig csak a fantázia szüleménye, így a lenti állítások ugyan jól hangzanak, de egyelőre ilyen chip biztosan nem készül.
Az AMD gőzerővel tolja a konzolpiac szekerét, de ezzel egy időben arra is marad elegendő erőforrása, hogy 2013 végén az új, következő generációs grafikus processzorra épülő videokártyák is elrajtolhassanak.
Az AMD következő generációs videokártyái majd csak az idei év végén érkeznek meg, a késői megjelenésnek pedig igen-igen nyomós oka van: a cég egy teljesen új GPU mikro-architektúra fejlesztésén dolgozik, ami következő generációs videokártyáinak alapját adja. Az új GPU-k a "Volcanic Islands" sorozatba csoportosulnak, neveiket pedig a csendes-óceáni tűzgyűrű mentén elhelyezkedő szigetekről kapták.
Az AMD az előző három GPU generáció tagjainál VLIW5-ös, VLIW4-es, majd GCN architektúrát alkalmazott. Az architektúra mindhárom alkalommal változott, ám a grafikus processzoron belüli komponens-hierarchiához nem nyúltak a mérnökök. A legfrissebb blokkdiagram alapján, amely a "Hawaii" kódnévre keresztelt, következő generációs GPU felépítéséről árulkodik, jelentős átalakítás várható a következő generációs GPU-k szerkezetében: az AMD külön számítási egységeket készít a soros, illetve párhuzamos számítási feladatok elvégzéséhez.
A kissé homályos blokkdiagramból túl sok információt nem lehet kiszedni, az viszont biztos, hogy ha a kép hiteles forrásból származik, az AMD valóban komoly változtatásokra készül. Ez már önmagában is elég ok lehet arra, hogy a következő generációs grafikus processzorok a vártnál később érkezzenek, ám van még valami, ami tovább bonyolítja a helyzetet, ez pedig nem más, mint a csíkszélesség-váltás.
A Radeon HD 7970 GHz Edition videokártyákat erősítő, 28 nm-es csíkszélességgel készülő Tahiti GPU-k viszonylag magas TDP-vel rendelkeznek, így a jelenlegi gyártástechnológia a következő generációs GPU-k lehetőségeit igencsak bekorlátozná. Nincs más hátra, váltani kell: a következő generációs GPU-k legyártásához 20 nm-es csíkszélességet alkalmaz majd az AMD, pontosabban szerződéses gyártópartnere, a TSMC. A dolgok jelenlegi állása szerint ez az eljárás kísérleti tömegtermelésre majd csak az idei év negyedik negyedévétől kezdve lesz bevethető.
Addig még sok víz lefolyik a Dunán, így idővel remélhetőleg a következő generációs GPU-k pontos tulajdonságai is kiszivárognak. Addig is nézzük, mit kínál a "Hawaii" kódnévre keresztelt GPU, amely a következő generációs Radeon HD sorozat zászlóshajójának minősül.
[list type="unordered"]
[*]20 nm-es csíkszélesség
[*]4096 stream egység
[*]16 soros számítási egység
[*]4 geometriai motor
[*]256 textúrázó egység
[*]64 renderelő egység
[*]512-bites GDDR5-ös memória adatsín
[/list]