Lelőtték a James Pond Kickstarter-kampányát
A Gameware még a kalapozás lezárta előtt lelőtte a Kickstarter-kampányt - a fejlesztő úgy érezte, a gyűjtés nem ment jól, így nem jött volna össze a megfelelő mennyiségű pénz. Jogosnak tűnik a dolog: a készítők 100 ezer fontot szerettek volna kapni, azonban 12 nappal a zárás előtt mindössze 16 ezer jött össze, 336 támogatótól.
A készítők azonban nem adták fel: tisztában vannak azzal, hogy ők is vétettek hibákat a kampánnyal kapcsolatban, és hamarosan ezeket korrigálva, újult erővel vágnak majd bele egy új gyűjtésbe. "Alázatosan elismerjük, hogy a közönségnek többet kell látnia abból, hogy mit is tudnánk kihozni ebből a játékból, és amit eddig mutattunk, az közel sem volt elég. Szóval elkezdtünk dolgozni ezen."
Már csak egy felhő lesz a PlayStation 5
Legalábbis a Tekken producere, Katsuhiro Harada így gondolja. Harada a Famitsunak nyilatkozva mondta, hogy a jövőben a játékokat már nem egy hardveren fogjuk futtatni, hanem szolgáltatásként kapjuk meg. "A felhő sokszor előkerül, és ha ilyen ütemben fejlődik a technológia, akkor hamarosan eljutunk odáig, hogy a PlayStation neve marad csak meg, a hardver nem".
"A PlayStation 5 már valószínűleg nem lesz jelen fizikailag, konzolként. Lesz egy képernyő, és egy kontroller. Tehát csak a szolgáltatás neve fog megmaradni. A Steam is egy platform, annak ellenére, hogy nem hardveres platform." (Igaz, éppen most jelentették be saját hardverüket.)
Nem is fog célzott reklámokkal traktálni a Kinect... csak ha akarod
Az Advertising Age tegnapi beszámolójára hivatkozva (melyről mi is írtunk a tegnapi aprókban) Major Nelson válaszolt a Microsoft nevében. Az úriember elmondása szerint Yusuf Mehdi a célzott hirdetésekkel kapcsolatban valójában nem is a Kinectről beszélt, mindenki csak képzelődik. "Nem tervezünk reklámokat továbbítani a felhasználók irányába a Kinect által gyűjtött adatok alapján. Mindig is tiszteletben tartottuk a felhasználók privát szféráját, és semmilyen ilyen jellegű, Kinect által gyűjtött adat nem kerül ki külsős cégekhez, ha csak a felhasználó azt nem engedélyezi külön".
Major Nelson ezen kívül megígérte, pontosan kifejti a Microsoft, hogy a Kinect milyen jellegű adatokat rögzíthet és használhat fel, vagy oszthat meg külsős cégekkel. (Miért érzem úgy, hogy az Xbox One menüjében valahol lesz erre egy jól eldugott kapcsoló, alapból "ON"-ra állítva?)
Előrendelhető a Sony 3D-s szemüvege
Felhívjük a figyelmet, hogy ez az eszköz nem összekeverendő a pletykák szerint PlayStation 4-hez készülő VR headsettel. Ez "csak" egy olyan kütyü, ami a szemünk elé rak két LED képernyőt, amik egy 750"-es 3D-s képernyőt tudnak szimulálni, 7.1-es hangzással, és játékokhoz, valamit filmekhez használható. A cucc egyelőre csak az Egyesült Államokban rendelhető elő, 999 dolláros áron.
Assassin's Creed 4 - tervek a megjelenés után, szezonbérlet
A mai világban már nem meglepő, hogy a Ubisoft részletes tervekkel rendelkezik az Assassin's Creed 4 megjelenése utánra. Négy nagyobb csomag fog érkezni még 2014 márciusa előtt, PS4-re, PS3-ra, Xbox 360-ra, Xbox One-ra és PC-re:
- Freedom Cry: egyjátékos DLC, melyben Adewale-t irányítjuk, aki egykor rabszolga volt, ám szabadságát pont egy kalózhajón vívta ki, Kenway kapitány alatt. Az évek során képzett orgyilkossá vált, majd hajótörést szenvedett, amely után egyedül, fegyverek nélkül kell nekivágnia a kalandnak;
- Kraken Ship Pack: csak a szezonbérleteseknek lesz elérhető;
- Lesz egy csomag, melyben további egyjátékos tartalmak érkeznek, új fegyverekkel, skinekkel és gyűjtögetnivalókkal;
- És még egy, ami a multiplayert bővíti ki.
A szezonbérlet a játék megjelenésétől kezdve lesz elérhető, és gyakorlatilag 20% kedvezménnyel kapjuk meg a DLC-ket általa.
Végül pedig, ha már úgyis az Assassin's Creedről beszélünk, tekintsük meg a PlayStation 3-ra és PlayStation 4-re érkező extra tartalmakat is.
Okosnak fogod érezni magad a Battlefield 4 kampányától
A Battlefield 3 egyjátékos kampánya nem volt kifejezetten jó. Ezt nem csak mi tudjuk, hanem a DICE is elismeri szerencsére, így Lars Gustavsson kreatív igazgató elmondta, ez nem ismétlődik meg a negyedik részben. Egyrészt nagyon sok visszajelzést kaptak, így ezekből sokat beépítettek az új kampányba, valamint úgy érzik, hogy ezúttal tényleg egy nagyon jó sztorit fognak tálalni. A játékosok részéről azonban felmerült az igény, hogy a single player jobban hasonlítson a multiplayerhez, legyen "battlefieldesebb", ha úgy tetszik. Ez azt jelenti, hogy kevesebb lesz a szűk pálya, és a direkt, közvetlen ütközet. Több elemet emelnek át a készítők a többjátékos részből - így például a nagyobb terepeket, és a csapat használatának lehetőségét. Ez azt fogja jelenti, hogy a játékosnak több döntési szabadsága lesz, hogyan közelít meg és vezényel le egy tűzharcot. "A játékosok okosnak akarják érezni magukat akció közben, és a Battlefield 4 ezt meg fogja adni."
Megjött a Beyond: Two Souls
Holnaptól világszerte elérhető a Quantic Dream legújabb játéka, ami egyelőre úgy tűnik, igen-igen megosztja a kritikusokat. Hamarosan mi is jelentkezünk teszttel, addig is azonban következzen a launch trailer:
Jane Jensen felújítja a Gabriel Knight: Sins of the Fatherst
20 éves lesz a Gabriel Knight: Sins of the Fathers, így a legendás Jane Jensen úgy döntött, megér a dolog egy kis renoválást. Annyira komolyan veszi a dolgot, hogy csapata gyakorlatilag a nulláról építi újra a játékot, retina minőségű felbontásra, és jó minőségű szinkronnal. Jensen szerint egy játéktervező álma, hogy az eredeti technikai limitációk nélkül támaszthasson fel egy címet, megtartva annak minden eredetiségét, de kibővítve azt. A játék valamikor 2014 közepén várható, PC-re, Macre, iPad-re és Androidra.
Összehozná a fejlesztőket a közönséggel a Square Enix
A japán kiadó láthatóan nem tud mit kezdeni magával. Nagy címei sorra alulteljesítenek az eladási listákon, a fejlesztési idők pedig elhúzódnak. A cég új vezetése új üzleti modelleken, és új fejlesztési stratégiákon gondolkozik. Most a Collective néven futó kezdeményezést jelentette be a cég, mely a program vezetője, Phil Elliott szerint olyan lesz, hogy a kisebb, indie csapatok jelentkezhetnek különböző ötletekkel, játékprototípusokkal, a Square Enix pedig a legjobbakat finanszírozza majd - egyfajta inkubátorról van tehát szó. Elliott kiemelte, a kiadó pénzt és egyéb ötleteket is bedob majd a projektekbe, de igyekeznek úgy csinálni ezt az egészet, hogy az egyes csapatok kreatív szabadsága teljesen megmaradjon, és a Square Enix lehetőleg ne úgy viselkedjen, mint "a nagy kiadó, aki valamit bele próbál erőszakolni egy ígéretes új játékba".
A procedúra úgy zajlana, hogy az egyes csapatok a Square Enixen keresztül bemutatnák a közönségnek az ötleteiket, és amik népszerűnek tűnnek, azokat utána elindítják a fejlesztés útján, a kiadó pedig igyekszik meggyőződni arról, hogy a megfelelő szakértelem, technikai eszközök, és egyéb dolgok rendelkezésre álljanak. Ha ez is megvan, akkor a játékot a közösségi finanszírozás útjára léptetik, ehhez pedig az Indiegogo-val léptek partneri kapcsolatba. Amennyiben sikerült összekalapozni a megfelelő mennyiségű pénzt, a Square Enix végig segédkezik a fejlesztés során, végül pedig ő terjeszti majd a játékot.
A legérdekesebb dolog pedig az, hogy a Square Enix elérhetővé teszi az Eidos régi címeit is a csapatok előtt, így azok ezeket felhasználva is küldhetnek be ötleteket.