Egyelőre nem ér majd a Call of Duty nyomába a Titanfall
Legalábbis, ami az eladási adatokat illeti, véli Vince Zampella. Mindezt persze annak tudja be, hogy a játék egy teljesen új cím lesz, így kell neki pár év, mire szépen felfut, ahogy történt ez annak idején a Call of Duty esetében is, ami mellesleg szintén az ő kezei alatt lett hatalmas világsiker. Elmondta ugyanakkor, hogy jelenleg nem is számítanak annyira az eladások, a csapat szívből dolgozik a terméken, és örül, hogy végre valami újat csinálhat.
"Megfogja az alapvető FPS paradigmákat, ahol minden nagyon földhözragadt és kétdimenziós, és felrázza az egészet a vertikális lehetőségekkel, és ezzel új élményeket teremt, olyanokat, melyeket korábban nem tapasztaltak az emberek." - mondta.
Mindenféle PlayStation
A japán SCEJ konferencia után érkezett az alábbi előzetes, mely természetesen japán feliratokkal mutatja be a jelenlegi, egyre népesebb PlayStation-felhozatalt. PlayStation 4, Vita, Vita TV... van itt minden!
Fable: Legends - most akkor online vagy nem?
Trükkös a kérdés, mert még a játék rendezője, David Eckelberry sem tudja rá a választ. Mert ugyan elsőre a Fable: Legends egy kifejezetten online játékra kihegyezett, kvázi-MMO-nak tűnt, Eckelberry egyelőre nem tudja biztosan megmondani, hogy feltétlenül szükséges lesz-e az állandó online kapcsolat a játékhoz. "Sok dolgot csinálunk, sok rendszer futhat a szervereken, és a karakterek is lehetnek a szervereken. Ha ugyanis mindig online a dolog, akkor tudjuk ellenőrizni az egészet, és nem fordulhat elő, hogy valaki például megpróbálja szerkesztgetni a karakterfájlokat." - szólt az indoklás.
Eckelberry szerint ez azért fontos, mert még ha egyedül játszunk is, az elért eredményeink később számítani fognak, amikor szembekerülünk egy "gonosz" játékossal, vagy más hősök mellett harcolunk. Ilyenkor kibukhat, hogy ki csalt és ki nem, amit az állandó online kapcsolat segítségével el tudnának kerülni.
Hasznos az iparágnak a fej-fej melletti konzolstart
Legalábbis így gondolja Yusuf Mehdi a Microsofttól, és ennek a gondolatának a Citi Global Technology konferencián adott hangot a befektetők számára. "Először is, úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül jó időszak lesz a játékosok számára. Soha nem fordult még elő, hogy fej-fej mellett indultunk a versenytársunkkal a konzolgenerációban. Úgy vélem, hogy ez rengeteg energiát és figyelmet fog fordítani a játékiparra, és ez tovább növelheti majd a piacot. Általánosan véve ez egy kiváló pillanat arra, hogy valaki játékos legyen, ezen belül pedig jó érzésünk van a saját üzletünkkel kapcsolatban."
Mehdi ezt követően elmondta, érzése szerint a Microsoft egy teljesebb, értékesebb csomagot ajánl a vásárlóknak, mint a Sony. "Olyan dolgokat csinálunk a Kinect segítségével, melyek nincsenek jelen a másik platformon, és ez hatalmas különbség. Mi együtt adjuk a szórakoztatást és a játékokat. Ha pedig a hardcore játékosokat nézzük, ők a játékok miatt vesznek egy-egy platformot, nem a nyers specifikációk miatt. És a legtöbb iparági szakértő szerint nekünk jelenleg jobb a játékfelhozatalunk." - zárta Mehdi.
Hajrában a rajongói Starcraft MMO
Nem áll kifejezetten rosszul a rajongók által elindított, a Blizzard áldását is élvező Starcraft MMO, ugyanis a 80 ezer dolláros kijelölt célból már 77 ezret megszerzett a Kickstarteren. Azonban már csak 2 nap van hátra az adakozás lezártáig, és ilyenkor mindig fenn áll a veszélye annak, hogy többen visszavonják ajánlatukat, még mielőtt fizetniük kellene. Tudják ezt a készítők is, ezért most egy új játékmenet előzetessel kívánnak még egy utolsó löketet adni a dolognak.
1 millió ment el a Far Cry 3: Blood Dragonból
A Ubisoft büszkén jelenti, hogy a Far Cry 3: Blood Dragon átlépte az 1 milliós álomhatárt. Mivel a Call of Juarez: Gunslinger is jól teljesített, Yves Guillemot úgy véli, van jövője a cég "mini-AAA" fejlesztéseinek. Ráadásul mindez azt is jelentheti, hogy a Blood Dragon hamarosan megjelenhet dobozos formában is, illetve folytatás is készülhet hozzá.
Még idén Xbox One-támogatást kap a Unity
David Helgason, a Unity vezetője elmondta, az Xbox 360-at nagyon későn, a generáció végén kezdték el csak támogatni, kifejezetten néhány ügyfelük kérésére. Ez azt jelentette, hogy nem sok játék jelent meg a konzolra ezzel a technológiával, hiszen addigra már a legtöbb stúdió vagy licencelt mást, vagy kifejlesztette a sajátját. Most viszont elszántak abban, hogy korán csatlakozzanak be az Xbox One-os fejlesztői közösségbe, és Helgason elmondása szerint a Microsoft ebben kifejezetten jó partner - a Windows Store-ba történő exportálás ingyenesen elérhető lesz például.
Ráadásul Helgason szerint az is nagy különbség, hogy a jelenlegi generáció elején a Unity még egy kis cégnek számított, friss technológiával és fejlesztői eszközökkel, most azonban a Unity-közösség már majdnem 2 millió tagot számlál. A Unity és az Xbox One kombinációja különösen azért tűnik ígéretesnek, mert minden Xbox One konzol egyben fejlesztői kitként is használható lesz.
Nevezz el egy kivégzést a Ryse-ban
Ha valaki nap mint nap azon gondolkodik, milyen nevet is lehetne adni egy olyan mozdulatsornak, melynek végén egy-egy ember elveszíti egy-egy végtagját, akkor a Crytek örömhírrel szolgálhat. Most ugyanis a GameStoppal közös promóció keretén belül a közösség adhat nevet a lenti videóban látható kivégző mozdulatnak. A dolog Twitteren keresztül megy, a #RyseMove2 taggel. Lehet nyerni játékot, posztert, pólót, meg persze örök dicsőséget.
Nehéz helyzetben a Nintendo
Nem megy jól mostanában a Nintendo szekere, ezt tudjuk. Most azonban a dologba beleszólt kicsit az Atari alapítója, Nolan Bushnell is, aki szerint a Nintendo nem csak, hogy bajban van, de szép lassan elveszítheti relevanciáját, hiszen továbbra is főként a 12 éven aluli korosztályt célozza meg. Bushnell szerint ebben a cég mindig is jó volt, míg a többi konzol a némileg idősebbeknek szól. Szerinte viszont a konzolpiac szűkül, így a Nintendo számára is egyre kisebb szelet jut, ráadásul az úriember úgy véli, lassan feleslegessé válnak a dedikált hordozható konzolok, hiszen mindent a mobil ural. Megjegyzi ugyanakkor, hogy a "a játékipar 5 évente újra feltalálja magát", így hamarosan a mobiljátékos láz is kiég, és a helyére valószínűleg a virtuális valóságra épülő kütyük lépnek.
Ezzel párhuzamosan a Bloomberg lehozta, hogy a Nintendo részvényeinek értéke az utóbbi időszakban 8%-kal csökkent, s így már nem fért bele a Nikkei 225-ös listájába. A CLSA elemzője, Jay Defibaugh szerint nem tűnik ígéretesnek a Nintendo törekvése, mely szerint új first party játékokkal fordítanák meg a Wii U sorsát, a third party támogatás pedig továbbra is rettenetes képet fest. "A Nintendo ikonikus franchise-ainak értéke csökkenhet, hiszen a fiatalabb generáció már a mobil eszközökön keresztül fedezi fel a videojátékok világát." - zárta jelentését, mely egybevág Bushnell véleményével.