Meccs közben a Pro Evolution Soccer 2013-mal
Egy Bayern München - Real Madrid mérkőzés legfontosabb pillanataiba tekinthetünk bele a PES 2013 GamesCom-előzetesével. A FIFA az utóbbi időben rendesen elhúzott a PES-től, így idén komolyan bizonyítania kell a játéknak, miközben persze az Electronic Arts sem pihen.
Hitman: Absolution - át kellett dolgozni az apácás pályát
A Hitman: Absolution Saints néven futó előzetese, melyben főhősünk brutális módon lerendezi az apácának öltözött bérgyilkosokat, igen-igen felkavarta az állóvizet. Tore Blystad, a játék rendezője elmondta, egyáltalán nem számítottak ekkora negatív visszhangra, de utólag átgondolva a helyzetet azért ő is belátja, hogy sejthették volna. Blystad szerint a játékot a Grindhouse-stílusú filmek ihlették, így számukra természetesen jött, hogy ilyen túlzásokkal dolgozzanak, a közönség azonban máshogy reagálta le a dolgot. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy a pályát alaposan átdolgozzák a játékban, és több magyarázatot adnak arra, hogy kik is ezek az apácák, és tulajdonképpen miért is kell megölnünk őket. Már, ha meg kell -  Blystad hangsúlyozta, a Hitmanben sosem a tűzharc volt a legkedvezőbb megoldás.
Farming Simulátor 2013 - az igazi farmolás
A jó üzlet egyik alapszabálya, hogy olyan dolgokat kell csinálni, amit más nem csinál, meg kell találni azt a potenciális vásárlóközönséget, melynek senki nem ad terméket. A Farming Simulator 2013 fejlesztői valószínűleg a játékiparon belül megtalálták ezt a rést, és igyekeznek tenni róla, hogy másnak esélye se legyen. A játék napjaink összes modern és fontosnak tűnő mezőgazdasági masináját felvonultatja, így az aratás igazi öröm. Ráadásul most először érkezik a sorozat konzolokra is, így kétségtelen, hogy a következő hónapok egyik meghatározó multiplatform címéről van szó.
Érkezik a Might & Magic: Heroes Online
Érdekes a Ubisoft névválasztása: a kínai piacon már egy ideje fut a Heroes of Might and Magic Online, így a most bejelentett játékot akár könnyen össze is lehetne keverni azzal. Már csak azért is, mert a stílusuk egyébként hasonló: mindkettő böngészőből futtatható, ingyenes játszható online anyag, a sorozat megszokott stílusjegyeivel.
Remember Me - a Sony kidobta, a Capcom összeszedte
Érdekes a Remember Me története. A játékot először a tavalyi GamesComon mutatták, s akkor még Adrift volt a neve, és Sony-exkluzív termékként futott. Oskar Guilbert, a francia Dontnod fejlesztőcsapat vezetője azonban elmondta, a Sony tavaly több projektet is elkaszált, s közöttük volt az Adrift is. A brigádnak sikerült megszereznie a jogokat a japánoktól, és a befektetők segítségével továbbra is folytathatták a fejlesztést, miközben új kiadót kerestek, s végül találtak is a Capcom személyében. Guilbert hozzátette, a Remember Me csak nyomokban emlékeztet az Adriftre, a Sony ugyanis megpróbált rájuk erőszakolni egy olyan stílust, amiben a fejlesztők nem mozogtak otthonosan. A játék azóta sokat változott, és a Dontnod is elégedett lehet: Guilbert szerint a Capcom portfoliójába jobban illik a játék, és a Sonyval is sikerült jó viszonyban maradni.
End of Nations - központban a testreszabhatóság
A GamesComra kiadott új előzetesben az End of Nations igen komoly testreszabhatóságát szemlélhetjük meg. Sok-sok karakterosztály, és tengernyi külsőség, többek között.
Electronic Arts: mindkét újgenerációs konzolt láttuk
Az EA Labels elnöke, Frank Gibeau a GamesComon nyilatkozott a cég jelenlegi helyzetéről és jövőrél, meg a játékiparról, úgy általánosan. Elmondta, egyértelműen a free-to-play modell lesz a jövő értékesítési formája, ennek már ma is komoly jelei látszódnak. A free-to-play azonban nem jelenti azt, hogy valami nem lehet csúcsminőségű, példának az átalakított, Command & Conquer névre rövidített Generels 2-t hozta fel, melyet napjaink egyik legmodernebb motorja, a Frostbite 2 mozgat.
Gibeau elmonda, a játékpiac mérete folyamatosan bővül: 10 éve körülbelül 200 milliós volt a közönség, ma pedig már az 1 milliárdot is meghaladja, s nem kell sok a 2 milliárdhoz sem. Az Electronic Arts nagyon bízik a következő generációban: Gibeau például már mindkét új gépet látta, és a kiadó több csapata is next-gen címeken dolgozik: csak idén 80 millió dollárt tettek bele ezekbe a fejlesztésekbe.
Crysis 3 - újra PC-s benchmark lesz
A Crysis 2 nem tudta megismételni azt, amiről az első rész elhíresült, vagyis, hogy még a megjelenése után is megizzasszon minden csúcs-PC-t. Cevat Yerli a GamesComon elmondta, tanultak az esetből, és tudják, mekkora elvárásokkal tekintenek a PC-sek a Crysis 3-ra. Megígérte, ezúttal nem hagyják őket cserben. A konzolokból kifacsarnak minden létező erőforrást, a PC-s változat azonban ettől függetlenül is külön szeretetet kap a készítőktől, így mind a grafikát, mind pedig a játékmenetet és az irányíthatóságot a végletekig fogják csiszolni. Yerli elmondta, a multiplatform fejlesztés mindig kompromisszumokkal jár, de ezúttal megpróbálják úgy tervezni a dolgokat, hogy ezek a kompromisszumok ne látszódjanak a PC-s kiadáson.
Vegytiszta Hawken játékmenet
A PC Gamer a GamesComon lecsapott a kipróbálható Hawkenre, ám mivel nyilvánvalóan a hangot problémásan tudták volna rögzíteni a rengeteg látogató miatt, úgy gondolták, jó ötlet lesz utólag valami techno zenét alátenni. Nos, nem volt az.
Késik a Neverwinter
Nem sokat hallani mostanában a Cryptic-féle Neverwinterről, melyet egy ideje már free-to-play MMO-ként készít a Star Trek Online-ról és a Champions Online-ról elhíresült stúdió. Nos, ez pusztán azért van, mert a fejlesztés több ideig tart, mint azt előre tervezték: már biztos, hogy nem idén, hanem csak jövő év elején jelenik meg az anyag.