Soul Sacrifice - mindent feláldozunk
Néhány új kép, és egy új előzetes érkezett (habár egyelőre nem hivatalosan) a legendás Keiji Inafune új játékából. A kifejezetten sötét hangulatú akció-RPG-ben mindenféle dolgot feláldozhatunk annak érdekében, hogy mágikus erőkhöz jussunk: ezek lehetnek olyan dolgok, mint például a menet közben összegyűjtött fa és kő, de lehetnek akár a saját végtagjaink, vagy akár maguk a csapattársaink is. Túl sokat egyelőre nem tudni a játékról, csak annyi biztos, hogy PlayStation Vitára érkezik, valamikor jövőre.
 
Assassin's Creed 3: Liberation - kedveljük a női főhőst
Az Assassin's Creed 3: Liberation főként abban különbözik nagykonzolos testvéreitől, hogy a sorozat történetében először női főhőst kapunk. Ezen kívül is azért szolgál meglepetésekkel az anyag, mert megküzdhetünk például krokodilokkal is. A játék remekül néz ki, és minden bizonnyal el fogja érni azt, hogy idén végleg túltelitődjünk az Assassin's Creeddel. Néhány frissen kiadott screenshot megtekinthető erre.
 
Star Wars 1313 - játékmenet, teljes pompájában
Hivatalosan most először láthatunk egy teljes, in-game előzetest a Star Wars 1313-ból, ahol főként a játékmenetet mutogatják. Megjelenési dátummal továbbra sem rendelkezik a játék, mint ahogy azt sem tudni, milyen platformokra érkezik.
 
Tokyo Jungle - állatok egymás ellen
Az állatok láthatóan nem kímélik egymást az apokalipszis után, legalábbis ez jön le az új Tokyo Jungle előzetesből, ahol a legkisebb, tündérinek tűnő kutyuska is eléggé agresszívan nyilvánul meg. A nyugati megjelenésről egyelőre még mindig nem mondott semmit a kiadó, így elég furcsa, miért demózták az E3-on, és miért nyomják most a GamesComon is. Valószínűleg jön... majd egyszer.
 
Dishonored - korrekt PC-s rendszerkövetelmények
Az Arkane Studios alatt szerencsére nem szaladt el a ló a Dishonored PC-s verziójának programozásakor. A Facebookon posztolt minimum és ajánlott rendszerkövetelmények egészen barátinak tűnnek.
 
Minimum követelmények:
[list type="unordered"]
[*]OS: Windows Vista / Windows 7
[*]Processzor: 3.0 GHz dual core vagy jobb
[*]Memória: 4 GB rendszermemória
[*]Szabad hely: 9 GB
[*]Videokártya: DirectX 9 kompatibilis, 512 MB VRAM-mal, vagy jobb (NVIDIA GeForce GTX 460 / ATI Radeon HD 5850)
[*]Hang: Windows-kompatibilis hangkártya
[/list]
Ajánlott:
[list type="unordered"]
[*]OS: Windows Vista / Windows 7
[*]Processzor: 2.4 GHz quad core vagy jobb
[*]Memória: 4 GB rendszermemória
[*]Szabad hely: 9 GB
[*]Videokártya:  DirectX 9 kompatibilis, 768 MB VRAM-mal, vagy jobb  (NVIDIA GeForce GTX 460 / ATI Radeon HD 5850)
[*]Hang: Windows-kompatibilis hangkártya
[/list]
Guardians of Middle-earth - ezúttal Legolas és a Witch King mutatkozik be
A Warner két karakterrel elkezdte, két karakterrel folytatja a Guardians of Middle-earth hőseit bemutató sorozatot. Ezúttal sokak kedvence, a tünde Legolas került terítékre, a gonoszok oldalán a párja pedig a Boszorkányúr. A filmekben és a könyvekben is népszerű karakterekről van szó, így nem lenne meglepő, ha a játékban is kiemelkedő választás lenne mindkettő.
 
Újra kellett alkotni a The Last Guardian néhány részét
A Sony Worldwide Studios fejese, Shuhei Yoshida valószínűleg nagyon unja már, hogy bármerre tűnik fel, mindenki azt kérdezgeti tőle, hogy áll a The Last Guardian. Nos, Yoshida ezúttal a GamesComon válaszolt türelmesen a kérdésre. Elmondta, hogy a teljes csapat nagyon keményen dolgozik a játékon, de egyelőre néhány technikai akadály leküzdésén dolgoznak. Azt ő is belátja, ilyenkor kívülről úgy tűnik, mintha nem haladna semerre a fejlesztés, de valójában nagyon is alakul a dolog. Yoshida hozzátette, a The Last Guardian már játszható állapotban volt, amikor megmutatták, később azonban számos technikai nehézség ütötte fel a fejét, és a programozó csapatnak gyakorlatilag több részt teljesen újra kell írnia.
Megmutatja magát a Total War: Rome 2
Mondhatjuk, hogy a remake-ek korát éljük, és láthatóan a Digital Assembly elhatározta magát, hogy újraalkotja a teljes korábbi sorozatát. Nem lehet haragudni rájuk, a Total War: Rome 2 ugyanis remekül néz ki. A frissen kiadott 5 képen hatalmas seregek rohamoznak az elsötétült ég alatt. Hajók, ostromok, némi HBO-hangulattal megfűszerezve - többre nincs is szükség. További képek megtekinthetően az Eurogamer galériájában.
Halo 4 - a specializációk mindent megváltoztatnak
A 343 Industries elismeri, hogy a Bungie remek munkát végzett az évek során a Halo többjátékos részével, ők azonban a következő szintre szeretnék emelni a dolgot. David Ellis, a Spartan Ops designere úgy gondolja, a multiplayeres osztályokon belüli specializációk mindent megváltoztatnak, és miattuk még akár évek múlva is frissnek tűnhet a játék. Minden specalizációt 10 szinten keresztül fejleszthetünk, menet közben kilenc, csak külsőleg eltérő páncélt megszerezve.
Fejlődésünk során egyéni fegyverskineket, emblémákat szerezhetünk, és megváltoztathatjuk sisakunk kinézőkéjének színét. A tizedik szinten aztán kapunk egy elég komoly, a játékmenetre is hatást gyakoroló képességet is. A különböző karakterosztályok más gyorsasággal fejlődnek. A Wetworks, Engineer, Tracker, Rogue, Stalker, Pathfinder és Operator képességeiről egyelőre nem sokat tudni, de az utolsó osztály, a Pioneer például használhatja a Fast Track skilljét, melyet ha bekapcsolva tart, több tapasztalati pontot szerezhet.
Mozgásban a Dark Souls: Prepare to Die Edition
Valószínűleg egyetlen PC-s port körül sem született eddig ennyi bizonytalan nyilatkozat. A fejlesztők többször is hangsúlyozták, hogy igyekeznek a lehető legjobban átültetni a játékot konzolokról, azonban megjegyezték azt is, hogy a framerate-problémák megoldására nem valószínű, hogy lesz erőforrásuk, mint ahogy számos bug javítására sem. A From Software anyaga ettől függetlenül kétségtelenül egy gyöngyszem lesz a PC-s játékosoknak, ráadásul extra tartalommal érkezik, melyet később a konzolosok is megkapnak.