AJÁNDÉK FAR CRY 3 JÁR AZ OCZ VECTOR SSD-I MELLÉ

Az OCZ meglehetősen szimpatikus akciója Európában is érvényes, igaz, sajnos csak a 256 GB-os, illetve 512 GB-os Vector SSD meghajtók esetében élhetünk vele.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. febr. 7. 13:45
Ajándék Far Cry 3 jár az OCZ Vector SSD-i mellé

Az OCZ Vector sorozatú SSD meghajtói már egy ideje jelen vannak kereskedelmi forgalomban. A termékek azért különösen kedvesek az OCZ számára, mert ezek a vállalat első olyan SSD meghajtói, amelyekhez házon belül készült az SSD vezérlő, illetve az azt irányító firmware. Érthető hát, ha a vállalat mindent bevet annak érdekében, hogy minél többen megismerhessék az új SSD sorozat tagjait, majd minél többen válasszanak Vector sorozatú SSD-t, ha vásárlásra kerül sor.

A vállalat annak érdekében, hogy a Vector sorozatú SSD meghajtók még népszerűbbé válhassanak, egy szimpatikus akciót hirdetett, ami nem csak Észak-Amerikában, hanem egyéb területeken is érvényes - beleértve az EMEA régiót is. Ennek fényében az európai OCZ Vertex SSD vásárlók is részt vehetnek az akcióban, amelynek keretén belül ingyenesen juthatnak Far Cry 3-hoz. A népszerű játék megszerzéséhez 256 GB-os, illetve 512 GB-os Vector SSD meghajtót kell vásárolni - ha ezt már korábban megtettük, akkor is részt vehetünk az akcióban.

Galéria megnyitása

A vásárlóknak erre a weboldalra kell ellátogatniuk, ahol egy űrlap kitöltésére van szükség. Minden adatot pontosan meg kell adni, majd ezután megkapjuk a Far Cry 3 teljes verziós változatának letöltésére jogosító kupont. Egy vásárló maximum két OCZ Vector sorozatú SSD meghajtóval vehet részt az akcióban, így maximum két ingyenes Far Cry 3 kuponhoz juthat. A kuponokon található kód érvényessége korlátozott: azt csak az idei év júniusának tizennegyedik napjáig lehet használni.

Aki már vásárolt Vector sorozatú SSD meghajtót, és érdekli az ingyenes Far Cry 3, mindenképpen látogasson el ide, és töltse ki az űrlapot. Akik a későbbiekben döntenek az OCZ Vertex sorozatának 256 GB-os, vagy 512 GB-os tagja mellett, vásárlás után ne felejtsék el felkeresni a fentebb említett weboldalt.

Az akció a 128 GB-os modellre sajnos nem vonatkozik, pedig valószínűleg sokan döntenek e modell mellett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kiskoller
kiskoller
2013. febr. 10. 16:43
#16

Nekem gyorsabb a netem már mint a külső merevlemezem amin eddig tartottam a dolgaimat. Pont ezért inkább lehúzom újra a dolgokat mint hogy félrerakjam őket.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. febr. 10. 14:37
#15

Jaja , így van , nem egy hüde ajándék ! mert ha a DVD-t adnák mellé azz IGEN lenne , de csak egy kupont egy sorszámmal ... azt töltheted majd le a gamét .

Mondjuk nagyon jó az ötlet - de nem akkora mint hogy sokan Mekkorának gondolják és naná , hogy benne van SSD árába kalkulálva - fedezi az ára elég jó :D

tomchee
tomchee
2013. febr. 10. 11:48
#14

Terror:

Ha nem lenne ingyen ajándék nyilván nem adnának belőle azoknak is INGYEN akik már megvették. Mert utólag megkapják azok is ráfizetés nélkül.

Én el hiszem neked h a piac más területein vannak ilyen zsidóságok de azt most ne hozd ide.

Csaber
Csaber
2013. febr. 10. 12:16

Hatalmas ajándék , fizettek érte vagy 5 eurot játékonként , csak azért mert beköszöntek hogy kéne 200000 db belőle , az előbb írták az árát 72K nos az durván 245 euro...itt a hihetetlen és kihagyhatatlan ajánlat ~2% -os kedvezmény a legjobb esetben xD ez a mókusvakítás tipikus esete.

bala5
bala5
2013. febr. 7. 23:58
#13

Alapból én is egyet értek azzal hogy az "ajándék" valójában sosem az, de ebben az esetben mégis. "ha ezt már korábban megtettük, akkor is részt vehetünk az akcióban"

Tehát ha korábban vettem akkor is megkapom, teljesen függetlenül attól hogy akkor még szó sem volt, hogy az árban benne van az ssd-n kívül bármi is. Bár persze lehet azt mondani hogy eleve úgy árazták hogy ezt előre kalkulálták de azért ezt én nem hinném.

Terror
Terror
2013. febr. 8. 0:37

Az gondolom meg sem fordult a fejedben, hogy a játékra mennyiségi licencet fizettek a kiadónak, amit fixen leamortizáltak az eladott ssd-k árából, ahelyett, hogy nekiálltak volna a könyveléésel vacakolni és számszerűleg számon tartani, hogy pontosan hány ssd-t vettek a játékkal együtt. Ugyanezen elgondolás alapján adják az Office-t a nagyvállalatoknak például, amikoris a userek száma dinamikusan változik, de a cég ettől még hónapra ugyanazt a pénzt fizeti, mert nem áll neki számlázni minden alkalmazott után egyenként. Én például most nyugodtan lemondom az Office licencemet, és lekérem jövő hónapban megint, ez a céget sehol nem érdekli, mert kifizette 52.000 alkalmazottra, hogy most 50 ezer használja ebben a hónapban, jövő hónapban meg 54, utána meg 51, az Microsoftot sem érdekli, meg a céget sem.

_DiEGO_
_DiEGO_
2013. febr. 7. 22:33
#12

OCZ 256GB SATA3 2.5" Vector VTR1-25SAT3-256G

72.000Ft

OCZ 512GB SATA3 2.5" Vector VTR1-25SAT3-512G

144.000Ft

Míg a 128GB-os - OCZ 128GB SATA3 2.5" Vector VTR1-25SAT3-128G

38.000Ft

Míg a : SAMSUNG 256GB SATA3 SSD 2,5" MZ-7PD256BW

63.000Ft

SAMSUNG 512GB SATA3 SSD 2,5" MZ-7PD512BW

126.000Ft

B) =(

_DiEGO_
_DiEGO_
2013. febr. 7. 22:23
#11

Jah , akkor a 128GB -os termékekhez miért nem adnak , ha ekkora mellénnyel osztogatják az AJÁNDÉKot, azok is az Ő termékeik ! Vagy jah , nem az a lényeg :D abba az árba már nem fér bele , mert drágulna akkor az .

_DiEGO_
_DiEGO_
2013. febr. 7. 22:17
#10

Terror - 2013-02-07 16:14:13

+1

Ahelyett , hogy leárazva adtkák volna ,azaz árcsökkenés, nem azt tették, hanem így oldották meg . Olcsóbb lett, de hogy beleépítették az árba a gamét így ugyanott vannak.

Ne legyen senki olyan kishitű , hogy ezt megegye ... de nagyon jól cseng így ! Látszik nagyon is ...

Emberfej
Emberfej
2013. febr. 7. 18:37
#9

Eddig játék nélkül adták a vectorokat, most jár hozzá farcry és még olcsóbb is, nem tudom honnan veszed hogy belekalkulálták az árát...

Terror
Terror
2013. febr. 7. 18:56

Mert ingyen van, nem? Nemár hogy az az ember vagy, aki azt hiszi, hogy a 2+1 Red Bullból egyet ajándékba adnak a két szép szemedért... Fenéket, a Vector kifutóban van, és ahelyett, hogy levinnék az árát és adnák magában, (tulajdonképpen leviszik), inkább belecsapnak egy játékot, fizeted azt is, aztán örülsz mint a debilgyerek, hogy húúú ajándék múúúúú.

Terror
Terror
2013. febr. 7. 16:14
#8

"Tisztában vagy az Ajándék fogalmával?? Az SSD nem lett drágább!! "

Kérlek mondd, hogy nem vagy ennyire naív.

sabio88
sabio88
2013. febr. 7. 16:11
#7

djgeg

Tuti hogy nem használsz SSD-t. :)

Számomra az SSD hozta meg azt a pluszt, amit az apple túl látványosan birtokolt.

Sebesség... Csak egy hétig használnád, nem adnád vissza semmi pénzért.

Ha nem hiszed, sz@*!3j a tenyeredbe. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. febr. 7. 15:47
#6

ui.: Amennyibe kerül és amekkora haszon vannak ezeken az SSD-ken, hogy még ez is kevés plusz érte...

Runo
Runo
2013. febr. 7. 15:53

Fogadjunk, hogy neked nincs SSD-d......

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. febr. 7. 15:42
#5

TERROR:

Tisztában vagy az Ajándék fogalmával?? Az SSD nem lett drágább!! Ugyan annyi... Ajándék tudod.... omg ember...

Terror
Terror
2013. febr. 7. 15:26
#4

Magyarul az SSD-vel együtt megvetetik veled a játékot is, ha kell, ha nem. Amúgy a versenyhivatal mit szól az ilyen típusú bundle-höz? Olyan termékeket kapcsolnak össze, amelyeknek semmi közük egymáshoz.

p33t
p33t
2013. febr. 7. 15:32

Terror

félreértesz valamit...

nem köteleznek a játék megvételére :)

ajándékba kapod, letöltheted... ha szeretnéd... ha nem szeretnéd, nem muszáj :)

szerk.:

anno én is így kaptam egy DiRT 3-at a videokártyámhoz, és igen, köszönettel el is fogadtam :)

iceblade
iceblade
2013. febr. 7. 15:03
#3

hát aki már ennyi pénzért vesz ssd-t annak minimum hogy jár :D

jozef8
jozef8
2013. febr. 7. 14:50
#2

Inkább a Far Cry 3-at megveszem, és ahhoz adjanak SSD-t :D

Ronan
Ronan
2013. febr. 7. 14:22
#1

Inkább az az ssd kellene..

Vissza az oldal tetejére