Shop menü

ACER: BEMUTATKOZOTT A VILÁG ELSŐ 4K-S OKOSTELEFONJA

A Liquid S2 csúcsmodell mellett az IFA-n kerül leleplezésre egyebek mellett a 10 colos Iconia A3 táblagép is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Acer: Bemutatkozott a világ első 4K-s okostelefonja

Az Acer kiállítóstandjánál biztosan hosszas sorokban fognak állni a nézelődők, ugyanis elképesztő felhozatallal állt elő a vállalat a berlini kiállítás alkalmával. Rengeteg Intel és AMD alapú készülék mellett leleplezésre került egy hihetetlen multimédiás képességeket felvonultató okostelefon és egy nagyon versenyképes áron kínált táblagép is.

Először nézzük a Liquid család új reménységét. Az S2-es modell olyan specifikációt vonultat fel, ami minden túlzást nélkülözve megállná a helyét bármelyik neves gyártó kínálatában. Az újdonság legékesebb pontja a kamerában csúcsosodik ki, mely ezúttal nem a fotók megapixelszámában villant nagyot, hanem a mozgóképek terén. A 13 MPixeles, f/2.2 apertúrás megoldás széles, 28 mm-es látószöggel rendelkezik, és vaku is kapcsolódik mellé, de mint említettük, a videózás terén keresendő a kiemelkedő tehetsége. Ez az első olyan mobil, amellyel 4K-s felbontásban örökíthetjük meg életünk legkülönlegesebb eseményeit. A teljesítményét akkor sem rejti véka alá, ha csökkentünk a felvételek felbontásán: Full HD-ben 60 FPS-es sebességre képes, még lentebb adva a minőségen pedig már négyszeres lassított videókat készíthetünk. Emellett a BSI szenzoros kamera több érdekes lehetőséget is kínál. Panoráma képet lőhetünk 27 megapixelen, Live Screen néven feliratokat menthetünk a fotókra, a Kedvenc módoknál pedig általunk meghatározott beállítási profilok menthetőek el (összesen öt darab). A villanója is különleges, ugyanis az objektívet körülölelő gyűrűbe került, és összesen 4 LED villan fel, ha szükség van némi plusz fényre.

Galéria megnyitása

Az eszközzel készített képek és videók egy 1920 x 1080 képpontos felbontású megjelenítőn nézhetőek vissza 6 hüvelyken. Az IPS panelen hiába a 368 PPI-s pixelsűrűség, valószínűleg nem igazán lesz érzékelhető a 4K előnye, sőt, nagyobb méretben sem igen fogjuk tudni visszanézni natívan ezeket a videókat még egy ideig. És hogy mi teszi képessé ilyen felbontások mozgatására az S2-t? Nos, nem más, mint egy Snapdragon S800, amely 2,2 GHz-es frekvencián tengeti a napjait a burkolat alatt. Ebben négy Krait 400 processzormag és egy Adreno 330-as grafikus feldolgozó található. A Qualcommtól származó SoC 2 GB-nyi rendszermemória és 16 GB-os kapacitású tárhely társaságát élvezi. A microSDXC memóriakártyák között nem igazán válogat az S2, 128 GB-ig mindent képes munkára fogni. A kapcsolati lehetőségei között van 4G LTE, 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul, NFC chip és A-GPS lehetőséget nyújtó GPS vevő, amely a GLONASS műholdak támogatásával igazán pontosan és gyorsan pozícionál.

Az újdonságnak az előre helyezett kamerája is nívós egyébként: 2 megapixel, f/2.2-es apertúra, 88 fokos látószög és BSI szenzor jellemzi a Full HD videók közvetítésére alkalmas egységet. A lekerekített formavilágú házba zsúfolt készülék 166 x 86 x 8,9 milliméteres vonalakkal határolható körbe és ebben benne van a működéshez szükséges 3300 mAh-s kapacitású telep is, amit sajnos csak egy szakszervizben tudnak majd cserélni. Elölről a fizikai behatásoktól egyébként egy Gorilla Glass 3 üveg hivatott védeni a vasat. Az új Liquid hangzására sem lehet majd panaszunk, ugyanis Dolby Digital Plus technológiai jellemzőit hordozza magán és sztereóban szólal meg a nagyvilág felé.

Az operációs rendszer tekintetében egy erősen átalakított Android 4.2.2-vel van dolgunk. Az Acer Float felhasználói felületébe öltöztetett oprendszeren olyan Acer által hozzáadott extrák vannak, mint az Acer HD Channel, Acer Docs, Acer Remote Files, Acer Data Traffic Manager és az Acer Float tárcsázó. Mindezeken felül pedig pár, harmadik féltől származó alkalmazással is összefuthatunk majd.

Az Acer Liquid S2 tehát ízig-vérig a csúcsra termett, és semmi nem akadályozza meg abban, hogy egy lapon említsék a Galaxy S4-gyel, az LG G2-vel vagy az Xperia Z Ultrával. A megjelenésére októberben fog majd sor kerülni, a pontos árakról meg csak a későbbiekben fognak határozni. Remélhetőleg egy kicsivel majd alámennek a konkurenseknek, amik jelenleg 170 ezer forint körül tanyáznak.

Az Acer Iconia A3-ról már nem lehet ilyen ódákat zengeni, de ez valószínűleg nem is annyira fogja zavarni azokat, akik ezzel szemeznek, hiszen itt a vételár képezi majd a legnagyobb fegyvertényt. Az új táblagépért cserébe alaphangon kb. 250 eurót fognak elkérni, míg az extra hálózati képességekért további 50-et fognak felszámolni. Ez is októberben jön, de valamivel korábban, mint az S2. No de lássuk, itt mivel is állunk szembe.

Galéria megnyitása

Az Iconia vonal friss sikervárományosa egy 10,1 colos, LED-es háttérvilágítású, IPS technológiával dolgozó kijelzővel van felvértezve, ami WXGA felbontású (1280 x 800). Ezt a nappaliba szánja a gyártó, így főleg a szórakoztató szolgáltatások és tartalmak fognak előtérbe kerülni. Remek alap ez a legtöbb játéknak, és nem különbül alkalmas filmek nézésére is. Ehhez a teljesítményt egy négymagos lapka szolgáltatja, mely 1,2 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A7 magokkal van ellátva. Vélhetően egy MediaTek MT6589-cel van dolgunk, de így hivatalosan nem nevezték meg a belbecs ékességét. A kapcsolati képességek tárháza ezúttal kétféle lehet, az egyik esetben csak WLAN-on lehet az internetre kapcsolódni, míg a másikban ezt megtehetjük 3G HSDPA modem segítségével is. Az A3 microSD-vel bővíthető, de készül 16 és 32 GB-os kivitel is, így még inkább nő a mozgásterünk a vásárlás alkalmával.

Itt is két kamera került bevetésre, de sajnos a másodlagosról, ami előre került, nem igazán derült ki semmi sem. Persze a lényeg, hogy lehetőséget nyújt a videóhívások bonyolítására. A főkamera 5 megapixeles fotók és Full HD videók rögzítésére teszi alkalmassá a nagyképű táblát. A Dolby Digital Plus chip itt sem hiányzik a repertoárból, így a sztereó hangzás mellett a virtuális térhatásról sem kell lemondanunk. A szoftveres oldalon itt is a Google aratja le a babérokat, hiszen ezúttal is az Android 4.2-vel van dolgunk. A vállalat ennél is hozzáadott némi pluszt a felhasználói élmény kiteljesítése érdekében: ilyen például az InelliSpin, ami lefektetve is helyes irányba forgatja a képet, és a Touch WakeApp, ez meg gyors applikáció indítást tesz lehetővé a kedvenceink esetében.

Galéria megnyitása

A készülékház 10,15 milliméter vastag, vagyis azért nem éppen kecses küllemű, és a 600 grammja sem egy überelhetetlen érték, de bőven belül van a használható és jó hordozásra lehetőséget nyújtó méreteken. Az eszköz üzemideje 9 órásnak ígérkezik egyetlen feltöltést követően, ami bizony már szép eredménynek számít. Visszafogottabb nyomkodás mellett 2-3 naponta is elég lesz konnektor után nézni. Arra nem derült fény, hogy mekkora erőforrás áll a dolgok hátterében.

Zárásul pedig még beszélnünk kell egy kicsit az Acer korábbi tabletjeiről is, ugyanis az Iconia A1 és B1 különböző színekben is elérhető lesz mostantól kezdve. Az előbbi esetében a palettán feltűnik a fehér, a füstös szürke és az arany árnyalat, míg az utóbbinál a kék és a piros kivitel került előtérbe. Egy-egy új színnel fel lehet pezsdíteni egy gép iránt az érdeklődést, így az Acer lépése ebben az esetben is teljesen logikus és jókor meghozott, hiszen már lassan fél éves vasakról van szó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére