Úgy tűnik, hogy a Windows 8 megjelenésével a Microsoft is belép az alkalmazás bolt őrületbe, legalábbis a Neowin legfrissebb információi mindenképpen erre utalnak. A Microsoft az új operációs rendszerhez egy komplett alkalmazás áruházat tesz majd elérhetővé, amelynek segítségével a felhasználók bármilyen Windows 8 alapú eszközhöz beszerezhetik a számukra szükséges alkalmazásokat. A bolt nem csak az átlagfelhasználók, hanem a fejlesztők számára is vonzó lesz, például a rugalmas licenc opciók miatt, hogy csak egy okot említsünk.
A kiszivárgott belsős dokumentumok némi képet is adnak azzal kapcsolatban, hogy miként fog kinézni az új „Windows Store”. A kiszivárgott képek csak a Windows Store vázlatait tartalmazzák, de nagyvonalakban már kivehető a lényeg, vagyis az alkalmazás áruház kezelőfelületének nagy része. A koncepció szerint az egyes szoftvergyártó nagyvállalatoknak meglesz a saját márkaoldaluk a Windows Store-on belül, de emellett néhány közösségi oldalakra jellemző funkció is helyet kap, így a regisztrált felhasználók például láthatják majd, hogy a barátaik milyen alkalmazásokat vásároltak meg és használnak. A Windows Store emellett valószínűleg ingyenes alkalmazásokat is tartalmaz majd, de ezzel kapcsolatban bővebb információk egyelőre nem állnak rendelkezésre, hiszen messze még a hivatalos rajt.
Ez, vagyis a Windows Store természetesen nem egyedülálló kezdeményezés a Microsoft történetében. A vállalat Microsoft Store néven már üzemeltet online szoftverterjesztő szolgáltatást. A Windows Store megjelenésével a felhasználók egy olyan központosított szolgáltatást kaphatnak, amely nagy segítség lehet a kellő szoftverek egyszerű és gyors beszerzésében, főleg az informatika világában járatlanabbnak mondható felhasználók esetében. Hasonló koncepciót követ a Canonical megoldása, aki már évek óta kínál alkalmazás áruházat az Ubuntu Linux felhasználók számára Ubuntu Software Center néven. Ez a szolgáltatás új alkalmazások felfedezésében, illetve megismerésében és a telepített szoftverek helyi menedzselésében is segítséget nyújt.