A legújabb mérések alapján úgy tűnik, hogy a Nap jóval karcsúbb derékban, mint azt a kutatók gondolták, és formája alig változik a 11 éves napfoltciklus alatt. Mindez arra utal, hogy központi csillagunk külső részei lassabban forognak az eddig feltételezettnél.
Az égitestek forgásuk miatt nem tökéletesen gömb alakúak: a tengely körüli forgásból adódó erőhatásoknak köszönhetően anyag halmozódik fel az egyenlítő környékén és „kilapul” a sarkokon. A legtöbb égitest alakja forgási ellipszoiddal közelíthető. A Naprendszerben a gyorsan forgó Szaturnusz lapultsága a legnagyobb: poláris átmérője csaknem 12 ezer kilométerrel (10 százalékkal) rövidebb, mint a bolygó átlagos egyenlítői átmérője. A jelenség a kőzetbolygók esetében is megfigyelhető: a Föld egyenlítői átmérője 43 kilométerrel nagyobb a polárisnál.
A Nap, bár viszonylag lassan forog, nagyjából 27 nap alatt fordul meg a tengelye körül, szintén enyhén lapult, mondja Jeffrey Kuhn, a Hawaii-i Egyetem napfizikusa. Központi csillagunk esetében azonban nem egyszerű megállapítani a felszín és a középpont közti távolságot, mivel az elég sok tényezőtől függ. A gravitációs mező, az égitest belsejének forgása, a külső rétegekben jelentkező hőáramlás és turbulencia, valamint a mágneses erők változásai mind-mind befolyásolják a sugár aktuális hosszát. Korábbi mérések alapján azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy a Nap lapultsága a napciklus során, a napfoltok számának növekedésével, illetve csökkenésével összefüggésben folyamatosan változik.
A NASA Napdinamikai Obszervatóriuma (SDO) geoszikron pályáról követi figyelemmel központi csillagunkat, és folyamatosan gyűjti az információkat. Adatai alapján a Nap alakja sokkal állandóbbnak és gömbölyűbbnek tűnik az eddig feltételezettnél. Az SDO 15 ezer képet készít a Napról minden egyes nap, a mostani kutatás során azonban csak azokat a felvételeket elemezték, amelyek évente két időszakban, a műszerek kalibrálása idején készültek. Ilyenkor a műhold folyamatosan a Napot figyelve teljesen körbefordul maga körül.
A kutatók két év adatait tekintették át, amelyek alatt a napfolttevékenység nulláról közel maximumra ugrott. Az eredmények alapján elmondható, hogy a mágneses aktivitás jelentős változásai ellenére a Nap alakja meglepően állandó maradt. A legújabb mérések megállapították továbbá, hogy az egyenlítői átmérő mindössze 12 kilométerrel hosszabb a polárisnál, ami az égitest 1,4 millió kilométeres átlagos diaméteréhez képest elenyésző különbség. A korábbi eredmények, amelyek azt sugallták, hogy a Nap alakja a napciklus során változik, mind felszíni eszközöktől származnak, és valószínűleg a légköri turbulencia zavarhatta meg ezeket, véli Kuhn. A gömbhöz nagyon közelítő alak a kutatók véleménye szerint azt sugallja, hogy a Nap látható rétegei alatt közvetlenül elhelyezkedő rétegek 3‒10 százalékkal lassabban forognak az eddig feltételezettnél.
 
