Shop menü

A MASS EFFECT 3 AZ ÚJ JÁTÉKOSOKNAK IS A KEDVÉBE JÁR

A BioWare kitalálta, hogyan tegye vonzóvá azok számára is a Mass Effect 3-at, akik még nem ismerik a sorozatot.
Tibor Kovács
Tibor Kovács
A Mass Effect 3 az új játékosoknak is a kedvébe jár

A Mass Effect 3 lesz a harmadik, és egyben utolsó része Shepard történetének, ám a BioWare szerint azoknak sem kell aggódniuk, akik nem játszottak az előző részekkel, ugyanis kitaláltak pár dolgot, amely megkönnyíti az újonnan érkezettek dolgát.

"Őszintén szólva nem végeztünk valami jó munkát az Mass Effect 2-ben annak érdekében, hogy az új játékosok képbe kerüljenek" – nyilatkozta Nick Clifford producer egy interjúban. "Az ME2 első félórája nem nyújtott túl kellemes élményt azoknak, akik nem játszottak az első résszel."

*spoiler ha nem játszottál az első két résszel!*

A Mass Effect 2 úgy kezdődik, hogy összerakják Shephardot, akit űrhajója, a Normandy felrobbanása után kiskanállal kapartak össze. Sok az utalás az első rész történéseire, és a szereplők is régi ismerősként köszöntenek minket. Ha nem ismerjük az előzményeket, ez bizony kissé kínos lehet.

*spoiler vége*

"Ha új játékos lennék, és az egyik szereplő odajönne hozzám azzal, hogy: Ó, Shephard, emlékszel arra, amikor... Hát én megmondanám neki, hogy nem emlékszem." – mondta Clifford. "Ezért akartunk biztosak lenni abban, hogy nem lesznek ilyen pillanatok, amikor a játékos csak kapkodja a fejét, hogy Ki ez? Mi folyik itt? Miről beszélnek?"

A második rész PS3-ra egy interaktív képregénnyel kíséretében érkezett, amely felvázolta az első rész történéseit, és a fontosabb döntéseinkre alapuló elágazási pontokat, de úgy látszik ez nem volt elegendő. A Mass Effect 3-ban a karakterek máshogy fognak viselkedni attól függően, hogy vadonatúj játékot kezdünk, vagy beimportáljuk régi karakterünket. A BioWare beleintegrál a történetbe egy "mi történt eddig narratívát" is, de hogy ez hogyan fog működni, arról Clifford nem árult még el semmit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére