A szóban forgó két technológia a TAR (hevítéssel támogatott rögzítés) és a BPR (bitmintázatos rögzítés), amelyek külön-külön nem jelentenek túl nagy előrelépést; önmagukban csak 2-300 gigabitet tudnának összezsúfolni egy négyzethüvelyknyi területre.
A TAR az adatrögzítéshez felhevíti egy aprószemcsés felület kijelölt pontját, majd a rögzítést követően vissza is hűti azt. Itt a hőmennyiség, az adathordozó kialakítása és a bitek közti távolság véd a szuperparamágnesesség jelensége, vagyis az ellen, hogy írás közben véletlenül a szomszédos bitek is módosuljanak, ami értelemszerűen adatvesztést eredményezne.
A BPR apró, "mágneses szigetekre" tagolt felületre ír; ezek a természetüknél fogva el vannak szigetelve egymástól - itt ez véd a szuperparamágnesesség ellen. Mindkét módszer praktikusságát csökkenti az a tény, hogy speciálisan kialakítást igényelnek (a TAR speciális szemcsés felületet és maximális precizitást a hevített terület kiterjedését illetően, a BPR pedig az író fejének megfelelő méretű mágneses adatszigeteket) - együtt alkalmazva azonban megoldják egymás problémáit.
A BPR "szigeteinek" köszönhetően ugyanis le lehet mondani a szemcsés felületekről, a TAR pedig gondoskodik róla, hogy csak és kizárólag az éppen hevített bitre kerüljön új adat, így fej-sziget-méret egyeztetésre sincs szükség. Így együtt teljes biztonsággal be tudják határolni az (egészen parányi, 15 nm-es) írandó felületet, és véletlenül sem birizgálják a szomszédosakat.
A megoldás egyedüli hátránya tehát az, hogy sebesség terén nem hoz semmiféle áttörést, mivel mindössze 31,25 MB/s-mal (250 Mb/s) tud csak írni. Jelenleg 128 GB (1 Tb) /négyzethüvelyk adatsűrűséget sikerült megvalósítaniuk, de elmondásuk szerint a későbbiekben ez egészen 1280 GB-ig (10 Tb) is feltornászható. Természetesen arról még nem esett szó, hogy várhatóan mikor válik piacképessé az új eljárás.
