Shop menü

A GOOGLE ÉS A MAGÁNSZFÉRA

"Ha van bármi rejtegetnivalód, talán inkább egyszerűen tenned kéne róla, hogy ne legyen" - foglalta össze egy interjú során a magánszférával kapcsolatos vélekedését Eric Schmidt, a Google feje.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
A Google és a magánszféra

"Ha van bármi rejtegetnivalód, talán inkább egyszerűen tenned kéne róla, hogy ne legyen" - foglalta össze egy interjú során a magánszférával kapcsolatos vélekedését Eric Schmidt, a Google feje.

Hozzátette még azt is, hogy akár tetszik, akár nem, a tényállás akkor is az, hogy a keresők, köztük a Google bizonyos információkat megőriznek egy időre. Mivel pedig amerikaiak lévén rájuk is vonatkozik a Patriot Act néven elhíresült rendelet, így bizony előfordulhat, hogy ezen információk a megfelelő hatóságokhoz is eljuthatnak.

Ezt a nyilatkozatot elég jelentős felbolydulás követte; a Mozilla egyik vezető embere úgy nyilatkozott, hogy Schmidt szavaiból egyértelműen kiderül, hogy semmire sem becsüli a felhasználók magánszféráját; azt ennél még a Microsoft-féle Bing is jobban tiszteletben tartja - tette még hozzá, majd arról is tájékoztatta az esetleges érdeklődőket, hogyan tudják átállítani a Firefox-ban a keresőt Google-ről Bing-re.

Felszólalt az ügyben Richard Esguerra, az Electronic Frontier Foundation aktivistája is. Meglátása szerint a Google láthatólag a magánszférával kapcsolatos leckék legalapvetőbbjeit sem tanulta még meg, nem is szólva annak fontosságáról, valamint a szabadsággal és az emberi jogokkal fennálló kapcsolatáról. Mint mondta, e téren a kormányoknak is sok a tanulnivalójuk, de legalábbis meglepő, hogy a jelek szerint a Google-nek is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére