Shop menü

A CES-EN MUTATKOZIK BE A TEGRA 4

A legfrissebb információink szerint beigazolódni látszik az a pletyka, miszerint nem készül már el idén az Nvidia mobil termékekbe szánt lapkájának következő generációja. A Tegra 4-re nagy nyomás nehezedik, hiszen a nagysikerű Tegra 3 után elképzelhető, hogy nem tudnak majd olyan fölényt kiépíteni, mint korábban.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A CES-en mutatkozik be a Tegra 4

A legfrissebb információink szerint beigazolódni látszik az a pletyka, miszerint nem készül már el idén az Nvidia mobil termékekbe szánt lapkájának következő generációja. A Tegra 4-re nagy nyomás nehezedik, hiszen a nagysikerű Tegra 3 után elképzelhető, hogy nem tudnak majd olyan fölényt kiépíteni, mint korábban.

A Tegra 4-ről egyelőre nagyon kevés információnk van, és azok sem megerősítettek. Egy korábban napvilágot látott specifikációs táblázat alapján összesen három modell van tervben (ez később még bővülhet, ahogy az a Tegra 3 esetében is változott a kínálat az idők során). A T40 lesz az alap variáns, a T43 egy későbbi, emelt órajelekkel érkező változat, az AP40 pedig az olcsóbb árszegmenst célozhatja kisebb fogyasztással és teljesítménnyel.

Galéria megnyitása

Az összes SoC a vSMP (4-PLUS-1) architektúrára épülhet, vagyis a négy fő mag mellé egy ötödik is beékelődik, mely csak az egyszerűbb műveletek végrehajtásáért fele. Ezt a Tegra 3 még azonos felépítésű, de más gyártásoptimalizálású magokkal valósította meg, de a Tegra 4-ben már jó eséllyel különbözik majd a magok architektúrája is. A teljesítményfelelősök Cortex-A15 alapokon nyugodhatnak, az energiatakarékos egység pedig Cortex-A7-es lehet – ez a Cortex-A5 utódja, tehát a feladata a lehető legkisebb fogyasztás mellett kifacsarni a kellő teljesítményt. A gyártástechnológiát 40 nm-ről 28 nm-re cserélik majd, így a megnövekedett teljesítmény elvileg nem jár a fogyasztás emelkedésével.

A Wayne kódnevű lapkát egyébiránt már úgy tervezték, hogy teljesen problémamentesen és olcsón össze lehessen hozni LTE hálózati modemekkel is. Ez lehet még egy jó húzás, mivel például a Qualcomm S4 felé sokan azért mentek el, mert ott olcsón megoldható volt az 4G támogatás is. Nem egy esetben a Wi-Fi-s vagy HSDPA-s eszközbe T3 került, a bővített hálózati képességűbe pedig már Snapdragon 4 ugyanazon név alatt. Mostanra viszont LTE modemmel is rendelkeznek a zöldek, mivel korábban felvásárolták az Icerát.

A végleges teljesítményről nem sokat tudunk még, de ismeretlen forrásból származó információk lényeges sebességkülönbséget jósolnak a Qualcomm S4-gyel szemben a legtöbb mérőprogramban. Az viszont nem ismert, hogy mely S4-re gondolnak, hiszen chipek sokaságát foglalja magába ez a termékcsalád.

A jelenlegi pletykák szerint a 2013-as CES-en mutatkozhat be az új Tegra, ami fontos is lenne az Nvidiának, mert csak így tudná megtartani a gyártópartnereket és az egyre javuló piaci pozícióját. Ha késik az új SoC, akkor félő, hogy sok gyártó választ másik alternatívát.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére