Arról persze szó sincs, hogy az Apple ennyi pénzt fizetett volna egy egyszerű óra dizájnért. A történet ennél jóval kacifántosabb, és persze kínosabb a vállalat számára, hiszen a fenti összeget lopás vádja miatt volt kénytelen kifizetni.
Az Apple pont az a cég, ami sorra perli be a versenytársakat hasonló vádakkal, csak azok általában nem ennyire konkrétak, vagy nehezebben elfogadhatóak. Itt elég a lenti képre ránézni és már kb. minden tisztázva van. Pont ezért a cég minél gyorsabban szeretett volna túllenni a történeken, hiszen sok támadás érte őket ezért. Ráadásul cseppet sem jött, mivel az iOS 6 enélkül is sok vitát kavart.
Ha valaki esetleg nem ismerné a mostani esemény tárgyát: arról van szó, hogy az Apple az iOS 6-ban lecserélte az addig megszokott analóg számlapot az óránál és annak ikonjánál, és egy másikat tett a helyére, ami viszont korántsem a cég grafikusainak keze munkáját dicséri. A Svájci Állami Vasutak (SBB) egyik jelképéről van szó, ami 1944 óta a svájciak egyik védjegye. A megalkotója, Hans Hilfiker - akinek ez volt a mestermunkája -, most biztosan örülne, ha láthatná, hogy a világ egyik legnagyobb vállalata is az ő védjegyét szemelte ki, viszont az SBB közel sem így van ezzel. Az Apple ugyanis mindenféle megkérdezés nélkül sajátította ki a jelképet, pedig az védett.
A Svájci Állami Vasutak az iOS 6 megjelenése után kereste fel az Apple-t és ennek eredményeként került kifizetésre a 20 millió dolláros „licencdíj”, ami bizony nem kevés. Feltehetően sokat spórolhattak volna Cupertinoban, ha előre egyeztetnek a szóban forgó ikon használatával kapcsolatban. Az viszont továbbra sem tisztázott, hogy mégis milyen okból kerülte ezt ki az Apple. Feltehetően egy kis figyelmetlenségnek köszönhető a komoly kártérítési összeg, aminek a kifizetését követően bocsánatot kértek a történtekért.
A Samsung rovására megítélt milliárdos összeg óta rájár a rúd a cégre. A vállalat az elmúlt hetekben több kisebb-nagyobb hasonló jellegű (formatervi és szoftveres lopások) pert is elvesztett. Talán a világ különböző bíróságai kezdik megelégelni a folyamatos, néha már-már komikus ügyeket a vezető mobilgyártók kapcsán?