I. oldal

Rubi Malone. Problémamegoldó, bérgyilkos. A legkeményebb bűnözők fizetnek neki, hogy leszámoljon a még náluk is nagyobb gazemberekkel. Kizárólag készpénzt fogad el, cserébe viszont nem kérdezősködik, nem ártja bele az orrát más dolgába, csak elvégzi, amire felkérték. Mindent megcsinál, kegyetlenül, lelkiismeret-furdalás nélkül. Ellett ráadásul még rendkívül szexi is, és imádja a Jack Danielst!

A kisasszony a Bethesda Softworks és az A2M legújabb, szeptember közepén Playstation 3-ra és Xbox 360-ra megjelent játékának, a Wetnek a főszereplője. A szabadúszó bérgyilkos kalandjait pergős akciójelenetek, epikus pisztolycsaták és gigászi katanaharcok jellemzik, megfűszerezve egy nagy adag slow motion játékelemmel, és egy végeláthatatlan, véres leszámolássorozattal. Mindez viszont nem lenne izgalmas némi csavar nélkül. Rubit átverik, az egyik megrendelője nem az, akinek kiadja magát, ezért hősünk hatalmas bajba kerül. Nem marad más hátra, meg kell bosszulni a dolgot!

A Wet a 70-es évek Amerikáját hozza el képernyőinkre, a maga sajátos zenéjével, humorával, és persze hangulatával. Igazi egyveleg lett, a főhős vendettája a Kill Billhez hasonlít, az ellenségek ezresével gyilkolása, és a lassított felvételes ugrások a Strangleholdot idézik, az ugrálós részek a Tomb Raider nyomán készültek, míg az egésznek a hangulata leginkább talán olyan, mintha az Antonio Banderas-féle Desperado, vagy a szintén Robert Rodriguez által rendezett Grindhouse elevenedne meg előttünk. A játékon egyébkén igazi hollywoodi hírességek dolgoztak, a cselekményszál a 24 egyik korábbi írójának, Duppy Demetrius-nak a tollából származik, a hősnőt a Dollhouse és a Tru Calling főszereplője, Eliza Dushku szólaltatta meg, rajta kívül pedig még szerepel a játékban a Fast & Furious-ban és a második Szökés évadban mellékszereplőként domborító Ron Yuan is.

II. oldal

A játék gerincét az akrobatikus mutatványok, és a lassított felvételes lövöldözések adják. Rubi rengeteg hajmeresztő mozgásra képes, még a gravitációra is fittyet hány, ha akcióról van szó. Tud falon futni, falról hátraszaltózni, továbbá cigánykerekezés, becsúszás, létráról lecsúszás és vetődés közben 360 fokban lövöldözni. Olyan az egész, mintha egy nagyon durván pörgős mozifilmet néznénk, hősnőnk repülőkből ugrik ki, országúton száguldó autók tetején szaladgál, és megcsinál mindent, amit egy Bruce Willis filmben is láthatunk. A slow motion jelenetekből sincs hiány, a Max Payne-nel ellentétben itt nincs limitálva ezek száma, falon futásnál, ugrásnál, vagy becsúszásnál ha lövöldözünk, akkor automatikusan lelassul a kép, a dualpisztolynak köszönhetően pedig ilyenkor ráadásul két célpontot is lőhetünk – az egyiket manuális célzással, a másikat pedig ragadó célkereszttel.

Fontos eleme a játékmenetnek a bizonyos időközönként elérhető rage mód. Ilyenkor igazi tombolás veszi kezdetét, a képernyő fekete-fehér-vörös színvilágba burkolózik, mi pedig könnyebben és gyorsabban végezhetünk a banditákkal. Az amúgy igen monoton és repetitív gyilkoláshullámot feldobják még azok az előre megrendezett quick time event (QTE) jelenetek is, mikor az akció attól függ, milyen gyorsan tudjuk lenyomni a képernyőre villanó gombokat. Rubi ilyenkor többnyire mindig valami életveszélyes mutatványt csinál, a testi épsége pedig a mi reflexünkön múlik.

A sajátosságoknál maradva még meg kell említeni az upgrade rendszert is. A főszereplő  és a fegyverek egyaránt fejleszthetőek, a játék közben gyűjtött pontokat el tudjuk költeni például több életre, kifeszített kötélen való siklás közbeni lövöldözés képességére, gyorsabb tüzelésre, vagy nagyobb sebzésre egy-egy fegyver esetében. Az ólompumpálók felhozatala egyébként átlagos lett, van pisztoly, uzi, shotgun, nyílpuska és persze szamurájkard is, ezek közül viszont a játék legnagyobb részében az utóbbi a leggyorsabb és leghatásosabb vérontó eszköz. A játékmenet teljes kivesézése még nem ért véget, van még ugyanis egy mindenféle challenge feladatokat adó otthonunk is, ahol autóroncsok és szemétkupacok között kell ugrálnunk időre, illetve lehet még szorzókat és kis játékmajmokat is gyűjtögetni, további plusz pontokért.

III. oldal

A látvány igen érdekes. A képernyőn folyamatosan van egy mindig különböző erősségű  képzavaró effekt, olyan az egész, mintha egy nagyon régi VHS kazettáról néznénk az eseményeket. Ez kicsit frusztráló tud lenni, a villogás, és a csíkozódás órák után már zavarja az ember szemét, epilepsziásoknak pedig egyenesen gyilkos dózisú lehet mindez. A grafika egyébként nem rossz, mert bár a karakterek például kifejezetten rondák lettek, azért nem mondhatni, hogy nagyon csúnya az összkép. Ezen kívül a karakteranimáció és a fizika érdemel még nagyobb dorgálást, az előbbi miatt Rubi sokszor furcsán és szögletesen mozog, míg az utóbbi például a sztrádás jelenetnél volt zavaró, a járművek ott RC kisautó módjára közlekedtek és borultak fel, semmi közük nem volt a realitáshoz.

A szinkronhangok jók lettek, a beszélgetések viszont már nagyon klisések, nincs bennük semmi fordulat, a szereplők üres dumával múlatják az időt. A Brian Manuel LeBarton amerikai művész nevéhez fűződő zene viszont nagyon ütős lett, a hangzása leginkább Ennio Morricone dalaira hasonlít, remek énekkel, és változatos hangszereléssel.

Fontos szempont még a játék értékelésénél az irányítás. A platformos részeknél nagyon idegesítő tud lenni, hogy amikor elvétünk egy ugrást, Rubi egyenesen a halál karmaiba zuhan. Ilyenkor kezdhetjük újra az utóbbi checkpointtól a játékot, ráadásul sokszor még millimétereken is múlik a siker. Az akrobatikát viszont megkönnyíti a rubivision nevű feature, a bal ravasz megnyomására a játék ugyanis vörös kijelöléssel mutatja meg nekünk, hogy hol lehet fogózkodni, ha esetleg eltévedtünk volna. A karakter kezelése viszont még így se könnyű, olykor gondot okoz már a földön való manőverezés is, lassított felvételben pedig olyan gyorsan mozog a célkereszt, hogy egy kis karpöcögtetésre is centiket ugrik arrébb a tévén.

IV. oldal

A rendezésnek hála a játék egy pillanatra se áll meg, folyamatosan kell lőni, a szinte elfogyhatatlan ellenségeknek köszönhetően viszont egy idő után repetitívvé válik a játék. Mindig ugyanaz a feladat, lőjünk le és kaszaboljunk szét mindenkit, nézzük meg az átvezetőt, utána folytassuk ezt, még jó pár órán keresztül. A hangulat viszont még ennek ellenére is nagyon jó, a zene hatalmasat dob az egészen, a Grindhouse-os látványvilág szintén nagyon megkapó, míg a néha szétszakadó szalag, és képernyőnkre varázsolódó ősrégi reklám azt az érzést keltik, mintha tényleg egy több évtizedes akciófilmet néznénk.

Nem lett rossz játék a Wet, viszont nem is egy nagy dobás. A nagy őszi megjelenéssorozat alatt nem rúghat labdába, túl sok szupersztár kerül boltokba ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk Rubit és az ő kis vendettáját. A nyáron alig volt mivel játszani, uborkaszezont éltünk át kőkeményen, és ez bizony megmentett volna minket néhány unalmas délutántól, viszont ha már így alakult, nem tudunk mit tenni. Életképes csak az első nagy leakciózást követően lesz!