1. oldal
A New England Journal of Medicine idén ünnepli kétszázadik születésnapját, és ebből az alkalomból kronologikus sorrendben felsorolja mindazokat a tudományos mérföldköveket, amelyek a lap hasábjain láttak először napvilágot: a sztetoszkóp 1816-ban, az éter anesztetikus használata 1846-ban, a kéz és a műszerek műtét előtti fertőtlenítése 1867-ben és így tovább.
Évszázadok óta így működik a tudomány: a kutatás maga zárt ajtók mögött zajlik, majd csak az eredményeket nyújtják be a tudományos folyóiratoknak, ahol a szakértők áttekintik és közzéteszik más kutatók és minden érdeklődő okulására. Sok tudós számára azonban a folyamat olyan hosszadalmas, hogy a végén már senkinek sincs kedve ünnepelni.
Véleményük szerint ez a rendszer maradi, drága és elitista. A lektorálás (peer review) sokszor hónapokig eltart, a folyóiratok előfizetése horribilis összegekbe kerül és egy maroknyi ember határozza meg azt, hogy milyen információk kerülnek nyilvánosságra. Michael Nielsen kvantumfizikus szerint ez utoljára a 17. század technológiai viszonyai közt volt a tudás megosztásának optimális módja.
Nielsen és mások is inkább a „nyitott tudomány” rendszerét támogatnák, véleményük szerint sokkal többet haladhatna előre a világ, ha a tudósok az internet pártatlan közegén keresztül megosztanák egymással eredményeiket és együttműködnének. És a számos felmerülő akadály ellenére ‒ ide értve a szakmai nagyságok kétkedő hozzáállását ‒ az ötlet egyre több támogatót vonz.
2. oldal
A nyílt hozzáférésű gyűjtemények és folyóiratok ‒ mint az arXiv vagy a Public Library of Science (PLoS) ‒ egyre népszerűbbek. A GalaxyZoo nevű, úgynevezett „citizen science” oldal felhasználói égitestek millióit kategorizálták, létrehozva egy olyan adatbázist, amely azóta számos tudományos munka alapjaként szolgált. Hasonló kezdeményezés a humán területek köréből a magyar Szoborlap, amely a hazánkban található köztéri alkotások nagyon jól használható és egyre bővülő adatbázisa.
A MathOverflow egy blog keretében történő összefogás, ahol a matematikusok ismertségi pontokat érdemelnek ki, ha közreműködnek egy-egy probléma megoldásában. A Polymath Project elnevezésű szintén matematikai „kísérlet” során a Fields-éremmel kitüntetett Timothy Gower blogját kommentáló kollégák mindössze hat hét alatt új bizonyítást dolgoztak ki egy különösen bonyolult tételhez.
Egyre népszerűbb a ResearchGate nevű közösségi oldal is, ahol a kutatók megválaszolhatják egymás kérdéseit, megoszthatják eredményeiket és munkatársakat toborozhatnak aktuális projektjükhöz.
A hagyományos folyóiratok szerkesztői szerint a nyitott tudomány ideája csak elméletben hangzik jól. A valóságban a tudományos közösség rendkívül konzervatív, mondja Maxine Clarke, a Nature főszerkesztője, aki szerint továbbra is elsősorban a tradicionális keretek között megjelent tanulmányok alapján lehet anyagi támogatást nyerni vagy éppen munkát keresni.
Michael Nielsen egy sikeres tudományos karriert hagyott ott, hogy megírja Reinventing Discovery: The New Era of Networked Science című könyvét. Véleménye szerint a kutatók nagyon lassan alkalmazkodnak az online eszközök használatához, de hozzáteszi: a nyitott tudomány ötlete ennek ellenére valóságos kis „mozgalommá” nőtte ki magát.
Csütörtökön 450 blogger, újságíró, egyetemi hallgató, kutató, könyvtáros és programozó gyűlik össze az Észak-Karolinai Állami Egyetemen a hatodik éves ScienceOnline-konferencia alkalmából, és persze ezrek követik majd a programokat online. Bora Zivkovic, főként biológiai körforgásokkal foglalkozó blogger és a konferencia alapítója szerint a tudomány az együttműködés megvalósulása felé halad, „mivel ez a jelenlegi ökoszisztémában ‒ a web által összekötött világban ‒ jobban működik.” A konferencia résztvevői nem egymással vetélkedni jönnek, ahogy megfogalmazta: „Lindsay Lohan a versenytársunk. Őt kell leszorítanunk a képernyőről, hogy a tudomány kerülhessen a helyére.”
3. oldal
A ResearchGate alapítója, Ijad Madisch a Harvardon tanult virológiát és informatikát. A kutatók közösségi oldalának létrehozásával a tudomány nyitottabbá tétele volt a célja. Az oldal 2008-ban indult, és a kutatók visszajelzései alapján folyamatosan fejlődött. Jelenleg már 1,3 millió tagja van, és mostanra komoly pénzügyi értékkel bír ‒ olyan befektetőket vonz, mint a Twitter, az eBay vagy a Facebook eredeti támogatói. Egy évvel ezelőtt tizenketten üzemeltették az oldalt. Most hetven alkalmazott van, és továbbiakat keresnek. A berlini székhelyű társaság a Szilícium-völgyben szokásos mintára működik: az ebéd, az italok és a gyümölcsök ingyen vannak, és minden alkalmazott tulajdoni hányaddal rendelkezik a cégből.
Az oldal a Facebook, a Twitter és a LinkedIn keverékének nevezhető: profiloldalakkal, kommentelési lehetőséggel, csoportokkal, munkaajánlatokkal, „tetszik” és „követem” gombokkal ‒ egyedül a babafotók, a macskás videók és az öndicsőítő frázisok hiányoznak. Kizárólag tudósok vethetnek fel és válaszolhatnak meg kérdéseket ‒ ami nem bizonyul nehezen betartatható szabálynak, ha egyszer olyan magasröptű témákról folyik a diskurzus, mint a polimeráz-láncreakciók részletekbe menő megvitatása.
A kutatók saját nevükön szerepelnek az oldalon, pályafutásuk részletes leírásával és publikációik felsorolásával együtt. A felhasználók létrehozhatnak nyílt vagy zárt csoportokat, megoszthatják eredményeiket és előadásanyagaikat. Rövidesen bevezetésre kerül egy ‒ a MathOverflow honlapján működőhöz hasonló ‒ ismertségi pontozási rendszer is.
Az oldal ezen kívül kiskaput ajánl a zárt rendszerű folyóiratok „megkerülésére” is: mivel a legtöbb tudományos lap engedélyezi szerzőinek, hogy saját weboldalukra belinkeljék tanulmányukat, Madisch arra bíztatja a felhasználókat, hogy ezt a ResearchGate-en tegyék meg. Így az oldal a „fizikailag” jelen levő 350 ezer tudományos munkán kívül további 40 millió más oldalon megjelent absztrakthoz és tanulmányhoz nyújt hozzáférést, és egy platform segítségével mindezek kereshetőek is.
2011-ben az oldal statisztikái szerint 1 620 849 kapcsolat jött létre, 12 342 kérdésre érkezett válasz és 842 179 publikációt osztottak meg. Greg Phelan, New Yorki Egyetem kémia tanszékének vezetője például munkatársakat keresett az oldalon, tanácsot kért, és olyan tanulmányokat olvasott el, amelyekhez máshogy nem lett volna hozzáférése.
Rajiv Gupta, radiológus és Madisch harvardi oktatója a ResearchGate egyik első befektetője volt. Nagyon jó eszköznek tartja komoly tudományos kutatások és kutatói összefogások megvalósítására, és reméli, hogy tartalma a jövőben sem hígul fel „popkultúrával és csevegéssel.”
4. oldal
Sönke H. Bartling, a Német Rákkutató Központ munkatársa szerint a tudósoknak el kellene távolodniuk a jelenlegi túlságosan egységesített és szabályozott folyamattól és új alapokra helyezni a kutatások értékének megítélését.
A jelenlegi helyzet megváltoztatása azonban egyelőre csak távoli álomkép ‒ a nyíltan hozzáférhető adatok, tanulmányok, kutatási ötletek és részmegoldások világának megvalósulásához még sok víznek le kell folynia, ha egyáltalán megvalósul. A rangos folyóiratok azzal érvelnek, hogy a minőséget biztosító bírálati rendszert nem olcsó működtetni. Alan Leshner, a Science főszerkesztője is szívesen pártolná az ingyenességet, de valamiből fedezniük kell a költségeket. A folyóirat fenntartása 40 millió dollárba kerül évente: ebből fizetik a 25 fős állandó szerkesztői-szerzői gárdát, finanszírozzák az észak-amerikai, európai, ázsiai irodák működését, valamint a nyomdai és terjesztési költségeket. A Science elsősorban az online előfizetőkből szerzi bevételét.
A lektorált nyílt hozzáférésű lapok ‒ mint a Nature Communications vagy a PLoS One ‒ szerzőiktől publikációs illetéket szednek be (5000, illetve 1350 dollárt) költségeik fedezésére.
Az Elseviert, amely többek közt a Lancet, a Cell és a zárt rendszerű, online ScienceDirect folyóirat kiadója, több nyílt oldal és könyvtár is kritikával illeti, mivel támogatja a Research Works Act néven futó törvényjavaslatot. Ez utóbbi előző hónapban került a kongresszus elé és oly módon próbálja biztosítani a kiadói jogok védelmét, hogy erősen korlátozza a hozzáférést a tanulmányokhoz és a kutatási eredményekhez. Amennyiben a törvényt elfogadják, az adófizetőknek, akiknek pénzéből az adott kutatást finanszírozták, újra fizetniük kell, hogy láthassák annak eredményét, mondják az ellenzők.
Scott Aaronson, az MIT kvantumszámítógépekkel foglalkozó elméleti szakembere nem hajlandó sem lektorálni, sem saját munkáit benyújtani a „pénzes” folyóiratoknak: „Elegem lett abból, hogy ingyen dolgozzam ezeknek a profitéhes társaságoknak.” Aaronson aktív tagja a MathOverflow-nak és más online tudományos közösségeknek is. Véleménye szerint a folyóiratoknak sokkal kisebb lett a szerepük a tudományos előrehaladásban, mint akár tíz évvel ezelőtt volt.
A Science főszerkesztője szerint is nagy változások vannak készülőben. „Ha egy jobb rendszert találunk, amely biztosítja a minőséget és a megbízhatóságot is, bekövetkezik az őrségváltás. Így működik ez a tudományos fejlődésben is: kísérleteket végzünk. Ezt kellene tennünk a tudományos cikkek kiadása esetében is.”
Matt Cohler ‒ a Facebook volt alelnöke, jelenleg pedig a Benchmark Capital képviselője a ResearchGate felügyelő-tanácsában ‒ hatalmas kiaknázatlan piacot lát az online tudományban. „Ez az internet egyik utolsó olyan szegmense, ahol még semmiféle működőképes kísérlet nem történt az érintettek alapvető szükségleteinek kielégítésére.” Hozzáteszi, hogy trilliókat költenek világszerte tudományos kutatásra, és a ResearchGate befektetőinek meggyőződése, hogy megfelelő online eszközökkel ezek a költségek csökkenthetőek lehetnének, valószínűleg jelentős mértékben.
Madisch, az oldal alapítója tisztában van azzal, hogy a jelenleg ismert és elismert kutatók többségéhez sosem fognak eljutni, de bízik abban, hogy csak azt az időt kell kivárni, amíg a közösségi oldalakon felnőtt fiatalabb generáció megnyitja saját laboratóriumait.
Forrás:
 
