1. Bevezető és specifikáció

Karácsony után mutattuk be a Samsung második generációs Series 3 családba tartozó noteszgépét, amely a koreai gyártó belépő szintű modelljének tekinthető. A készülék remek ár/teljesítmény mutatójával, elfogadható anyagminőségével és matt kijelzőjével igyekezett meghódítani a vásárlók szívét, viszont most már tudjuk, a meglepően hívogató árcédula nem volt véletlen. A hónap elején ugyanis megérkezett a harmadik generáció.

A Samsung hazai piacra lépése óta meglehetősen jó üzletpolitikát folytat, a méltán népszerű Series 3 termékcsalád 130-140 ezer forint körüli ára még a mai viszonyok között is elfogadhatónak mondható, felszereltségével pedig sok vásárlót képes meggyőzni arról, hogy jól döntöttek, amikor az éppen aktuális NP3x0-ás gép mellé tették a voksukat. Minden sikersztorinak ugyanakkor vége szakad egyszer, ezért nagyon kíváncsiak voltunk, vajon képes-e a legújabb családtag zsinórban harmadszor is kivívni ajánlásunkat.

Rögtön az elején érdemes megjegyezni, hogy az eddigi ezüst-fekete színkombináció egy fehér és egy fehér-bordó variánssal bővült, vannak, akiknek már ez is elég lenne önmagában ahhoz, hogy a boltba szaladjanak – kétségtelenül kevés a világos színű noteszgép a kategóriában. Számunkra a legújabb NP370-ben mutatkozik be az Intel Sandy Bridge alapokra épített alacsony fogyasztású Pentium processzora, valamint az AMD újgenerációs Radeon HD8000-es szériájának középső tagja is, így van ok az izgalomra. Figyelembe véve, hogy az optikai meghajtó kikerült a masinából, gyakorlatilag elmondható, hogy a Samsung is megcsinálta a saját Sleekbookját, csak éppen Inteles architektúrával. A alsó-, illetve alsóközép kategória “ultrabookosítása” már egy ideje folyamatban van és nagyon úgy fest, hogy ez lesz a 2013-as év egyik meghatározó trendje. Az alacsony fogyasztású, de alacsony órajelű processzor mellé sajnos egy nem túl acélos akkumulátor került, így hiába a zöld technológia, üzemidőben semmi jóra ne számítsunk, ha az előd modelleknél lényegesen jobb értékeket vártunk. A felszereltség ezen kívül nem igen változott, maradt a sokak által kedvelt matt kijelző, az USB 3.0 csatlakozók és a megszokott hálózati eszközök is. Szintén nem változott a garancia, amely továbbra is két teljes esztendő.

A kellékek is maradtak a szokásosak, a 65W-os tápegységgel normál esetben igen gyorsan feltölthető az átlagosnál alacsonabb kapacitású akkumulátor. A tesztben szereplő készülék nem rendelkezett előtelepített operációs rendszerrel, jó hír, hogy a Samsung mellékelte az összes Windows 8-as meghajtó programot, más kérdés, hogy optikai meghajtó hiányában szükségünk lesz egy pendrive-ra és egy másik számítógépre, hogy az adatokat az USB-s eszközre juttassuk.

2. Hardver és hangzás

Az alacsony fogyasztású processzor még annak ellenére is meghozta a gyümölcsét, hogy az NP370 vékonyabb lett elődjénél. Se üresjáratban, se maximális terhelésen nincs igazán hangja a gépnek. Persze, a ventilátor pörög, de teszi mindezt olyan visszafogottsággal, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a tényről, hogy a készülékben helyet kapott egy középkategóriás videokártya is. Bár a hőmérsékletek alakulhatnának jobban is (alacsony terhelésnél 55, maximális igénybevétel mellett 83 fokot mértünk), kárpótol minket a kategóriában ritkaságnak számító rendkívül alacsony zajszint. Szintén jó hír, hogy a burkolat a melegedésből nem igazán vesz át semmit. Az alsó burkolat közepén persze érezni, hogy nem Alaszka épületeit szimulálják a kondenzátorok, de a legnagyobb nyári melegben se valószínű, hogy vállalhatatlanná válik az ölben való gépelés. Ennek értelmében az Fn+F11 billentyűkombinációra aktivizálható Silent Mode lényegében két okból is értelmét veszti. Egyrészt a zajszintet sose fogjuk túlságosan magasnak érezni, másrészt az 1.6 GHz-es processzort pláne nem akarjuk majd folyamatosan 800 MHz-en működtetni.

A Windows 7 által kalkulált pontszámok pontosan egybevágnak félelmeinkkel, azaz a ténnyel, hogy bár a videokártya valamivel gyorsabbnak tűnik, mint az előd modellben található HD7670M, a processzor tempója jelentősen visszaesett, amely – figyelembe véve, hogy az árcédula nem sokat változott – aggodalomra adhat okot. Mindenképpen kijár ugyanakkor a háromszoros hipp-hipp-hurrá az AMD új Enduro névre hallgató kétkártyás redszerének szoftveres részéért, ugyanis megannyi sírás-rívás után – kicsit módosított formában ugyan, de – visszakerült az a központi beállítás, amelyet az utóbbi két évben annyira hiányoltunk. Ez azt jelenti, hogy mind akkumulátorról, mind hálózatról való használat esetén megszabhatjuk, hogy a rendszer melyik videokártyát (integrált vs. dedikált) részesítse előnyben. Ettől függetlenül felülbírálhatjuk a szoftvert, hiszen az alkalmazásonkénti beállítás lehetősége is megmaradt.

A HD8750M már a Graphics Core Next (GCN) architektúrára épül, így megkapta azt a Power Gating technológiát, melynek segítségével a grafikus mag éppen nem használt részeit le tudja kapcsolni, sőt, kikapcsolt kijelző mellett – a ZeroCore technológiának köszönhetően – szintén lényeges fogyasztásbeli csökkenést tud felmutatni. Ha az aktuális fogyasztás nem éri el a megszabott TDP értéket, akkor a kártya képes saját magát túlhajtani, tehát helyet kapott a PowerTune is. A 384 shader ugyan kevesebb, mint az elődben található 512, viszont magasabb órajelen dolgoznak és az új architektúra miatt alapvetően nagyobb hatásfokkal is, így az új VGA sebessége nagyjából a HD7670M környékére várható – kérdés, mennyit lassít rajta majd az alacsony fogyasztású Pentium processzor. Bár a memória modul hivatalosan bírja az 1600 MHz-es órajelet, a központi egység limitáltsága miatt csupán 1333 MHz-en ketyeg.

A 750 GB-os merevlemez semmi extrát nem tud azon kívül, hogy rettenetesen csendes és sok minden fér rá. Ebben az árkategóriában ha nem is rendkívülinek, de mindenképpen jó boltnak minősül egy ekkora HDD.

A gyártó nem hirdeti túlságosan a gépbe épített sztereó hangszórópárt, amelynek megvan az oka. Abszolút átlagos példányok és tekintettel arra, hogy a billentyűzet felett kaptak helyet, az általuk produkált hang erősen függ attól, milyen távol ülünk a készüléktől, valamint attól is, hogy a kijelző mekkora szöget zár be a billentyűzettel. Ha ideálisak a körülmények, akkor se kell észbontó hangzást várni, főleg a hangerő és a hangtisztaság az, amellyel az NP370 brillírozhatna, de 75%-tól felfelé a vékony ház már erősen rezonálni, a hangszórók ezáltal pedig torzítani kezdenek.

3. Ergonómia és kinézet

A Samsungtól már megszokhattuk, hogy a különböző generációk között alig-alig változtat egyes gépeinek külsején, amelynek megvan az oka, hiszen a felhasználók többségének tetszenek a különböző szériába tartozó masinák. Ettől függetlenül a legújabb Series 3-as családtag átesett némi ráncfelvarráson, amely elsősorban a színválasztékon érhető tetten. A jellemzően ezüst-fekete színekkel operáló notebook mostantól talpig fehérben, illetve fehér-bordó kombinációban is megvásárolható, nálunk előbbi járt. Bár nem szívesen takarítanánk, illetve az idővel valószínűsíthetően jelentkező sárgulást se néznénk jó szemmel, meg kell hagyni, hogy kategóriájának egyik leggusztusosabb darabja az NP370. Az anyagminőségbe a korábbi modelleknél nem tudtunk belekötni – figyelembe véve a kategóriát – de a harmadik generáció azért itt-ott már feszegeti a határokat. A vékonyabb kialakítás nem mindenhol tett jót a masinának, főleg az oldalsó illesztési pontoknál kellett a szükségesnél jobban hunyorítanunk, hogy ne vegyük észre a pontatlanságokat. Ezen kívül a billentyűzet feletti rész is lehetet volna egy fokkal merevebb, az embernek az az érzése, hogy lassan tényleg azt szeretnék a gyártók, hogy inkább nézzük, de ne feltétlenül használjuk a termékeket. Ezt a két furcsaságot leszámítva egyébként nincs nagy gond, a fedőlap továbbra is csillog-villog, így gyűjti az ujjlenyomatokat, ezen felárért sem tudunk változtatni. A készülék szerelése gyerekjáték, már aban az esetben, ha merevlemezt vagy memóriát szeretnénk benne cserélni.

Az NP350-nél már keseregtünk egy sort a hátrányára változott a billentyűzet miatt, most ezt szerencsére nem kell, hogy megtegyük. Nem azért, mert az NP370-é jobb lenne, csupán azért, mert nem rontották még tovább. Az NP300 anno kategóriája legjobb klaviatúráját mondhatta magáénak, mostanra a Samsung a középmezőnybe szorult ebben a tekintetben és olyan jelentéktelen márkák nőttek a fejére, mint a Lenovo vagy a Packard Bell. Ugyanakkor, még mielőtt bárki temetné a Samsungot, aggodalomra nincs ok, az NP370-en kényelmesen és pontosan lehet gépelni, egész egyszerűen érezhető egy nehezen megfogalmazható, de egyértelmű visszalépés, amelyet az előző generáció hagyatékaként a legújabb modellnél is megtalálható.

A touchpad viszont egyértelműen olyan pontja a gépnek, amely gyengébb, mint az előd modellben található társa, ez több, mint valószínű, hogy a vékonyítás egyik mellékhatásaként könyvelhető el. Az ujjunkkal továbbra is könnyedén navigálhatunk, ám a korábbi generációk esetében nem éreztük soha, hogy egy kisebb üreg lenne a kezünk, de főleg a burkolat alatt. Szerencsére a gombok most is csendesen járnak és megvan az a fajta magas nyomáspontjuk is, mint eddig. A fehér színű felület egész jól állta a sarat az egy hetes tesztidőszak alatt, így elképzelhető, hogy viszonylag sokáig kihúzza majd fényesedés és nagyobb koszolódás nélkül. 

Az egy hét alatt volt olyan kolléga, aki utolsó generációs (fehér, unibody vázas) MacBooknak nézte a masinát pár méter távolságról, persze közelebb lépve rögtön előbukkannak az árulkodó jelek, hogy itt bizony súlyos tévedésről van szó. Ott van először is a jobb oldalra került kártyaolvasó, aminek nagyon örülünk, hiszen kezelése kicsit egyszerűbb, mint ha harmadszorra is megragadt volna a gép elején. A kék színű USB 3.0 csatlakozó esetében is látható, hogy kilóg a lóláb, ahogy a HDMI port is elképzelhetetlen volt akkoriban bármilyen hordozható Apple gépen. A jobb oldali USB aljzatok nem azért maradtak komor fekete színűek, mert elfogyott a kék festék, hanem azért, mert azok sajnos továbbra is kizárólag a második generációs szabványt támogatják.

A kijelző vélhetően maradt az, ami az elődben is volt, hiszen gyanúsan hasonló képvilágot produkált a friss modell esetében is. A gamma ezúttal is picit alacsony, ezen lehet, hogy érdemes korrigálni, bár felhasználástól függően lesz, akinek akár még tetszeni is fog. A színek abszolút rendben vannak, ami nem azt jelenti, hogy a matt panel színhelyes lenne, csupán azt, hogy egy átlagos felhasználó nem igazán talál benne kivetnivalót. A fényerő továbbra is kevés lépcsőfokban állítható, de legalább tág keretek között, a látószög ugyanakkor csak az átlagos szintet üti meg. A webkamera viszont egészen biztos, hogy átemelésre került az NP350-ből, így az ott leírtak abszolút helytállóak az NP370-nél is: “A kávában található webkamera természetes fény mellett remekül teszi a dolgát, de amint mesterséges viszonyokkal találkozik, a feldolgozási sebessége drasztikusan belassul, tekintettel arra, hogy a Low Light Boost funkció nélkül gyakorlatilag csak a legfényesebb forrást képes elfogadhatóan mutatni – erős fényerő csökkentéssel, hogy a produkált kép ne legyen kiégve."

4. Teszteredmények

Nagyon kíváncsiak voltunk az alacsony fogyasztású Pentium processzorra, hiszen a Hewlett-Packard legújabb Sleekbookjánál már láttuk, hogy nem feltétlenül nyerő ötlet egy relatíve lassú központi egységet pakolni egy amúgy gyors videokártya mellé, hiszen egy elég furcsa öszvér megoldás lehet a végeredmény. Nos, a Samsung esetében még ijesztőbb a kép, hiszen a mindössze 1.6 GHz-en “zakatoló” 997-es Pentium az esetek többségében inkább az AMD normál fogyasztású, belépő szintű modelljeivel küzd, jellemzően inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Félelmünk beigazolódott, a Radeon HD 8750M egyértelműen gyorsabbnak tűnik az előző generációs HD 7670M-nél, de ezt egy ilyen lassú processzorral nagyon ritkán tudja bebizonyítani. Amikor sikerül, akkor is elhanyagolható a különbség a régi és az új modell között, amikor viszont nem, ott néha elég durva számbeli eltéréseket láthatunk.

Mondhatnánk persze, hogy mindez azért történt, hogy az üzemidőnél mindenkin átgázolva diadalmaskodjon az NP370, de aki ilyen álmokat dédelgetett, annak sajnos ideje felébrednie. A második és harmadik generációs Series 3 nagyjából azonos ideig képes nélkülözni az elektromos hálózatot. Ami megdöbbentő, hogy az NP370 kizárólag maximális igénybevétel mellett képes megverni az NP350-et, átlagos használat mellett legfeljebb partiban vannak.

5. Értékelés

Mikor nekiláttunk az értékelés megírásának, akarva-akaratlanul is folyamatosan egy elcsépelt közhely jutott az eszünkbe: “a hülyeség ragadós”. A Samsung vélhetően megirigyelte a Hewlett-Packardtól a finoman szólva is csapnivaló Sleekbook koncepcióját és megcsinálta a sajátját, némileg konszolidáltabb változatban, felhasználva a bejáratott nevet és a közkedvelt dizájnt. Az eredmény egy olyan noteszgép lett, amely vékonyabb és könnyebb elődjénél, viszont azonos áron jócskán lassabb, cserébe egy perccel se bírja tovább áram nélkül. Elismeréssel nyugtáztuk a hűtőrendszert, amely kategóriájának vélhetően leghalkabbja, valamint a billentyűzet és a kijező is hozta az előd modell alapján elvárható szintet. Mindez ugyanakkor kevés, hiszen az NP350 továbbra is kapható, így akinek a plusz súly nem probléma (netalán szüksége van az optikai meghajtóra is), annak mindenképpen érdemes amellett maradnia. Az NP370 természetesen megvásárolható rendes Core i3-as processzorral is, viszont ezért közel 40 ezres felárat kell fizetnünk, ami – ismerve a konkurencia árképzését – egyelőre mindenképpen megfosztja az ajánlott vétel plecsnitől.

A tesztben szereplő Samsung “Series 3” NP370R5V típusú notebookot az Expert Zrt.-től kaptuk tesztelésre, köszönjük!

 

Pro:

+ rendkívül halk hűtőrendszer

+ jó színvilággal megáldott matt kijelző

+ 2 év garancia

 

Kontra:

- a kedvező ár mellé lassú processzor társul

- az előd modellnél gyengébb üzemidő

- pontatlan illesztések néhol

 

Hivatalos oldal: Samsung

Vásárlás: iPon webáruház