I. oldal

Emlékszem, 2002 nyara nekem játékfronton kizárólag a GTA III-ról szólt. A játék millió lehetősége, nyílt játékmenete és bűnözés köré szőtt, sokszor direkt nevetségesre vett története teljesen magával ragadott. Legszebb álmaimban sem hittem, hogy még abban az évben lesz egy program, ami übereli nálam a Rockstar Games remekművét, egészen őszig, amikor is napvilágot látott a cseh Illusion Softworks hosszú ideje készülő, Mafia című eposza. Mikor a három CD-s óriás végre felkúszott a merevlemezre, és felcsendült minden idők egyik legjobb játékzenéje, tudtam, hogy ez egy új korszak kezdete. Egy olyan korszaké, melybe a GTA-k komolytalanságai nem férnek bele, s melynek főszereplői nem hétköznapi keményfiúk, hanem egy letűnt kor öltönyös képviselői.

A múlt árnyai

A Mafia legenda lett, nincs mese. A semmiből robbant elő, hogy új stílust teremtsen a sandbox akciójátékok műfaján belül, és kisvártatva milliók kedvencévé vált. Mivel a Mafia már a megjelenése pillanatában klasszikus lett, mindenki kíváncsian várta, hogy lesz-e folytatás. Bár a történet lezárása egyértelművé tette, hogy Tommy Angelo (az első rész ikonikus főszereplője) nem térhet vissza, az biztos volt, hogy a játék remek felépítése készen áll a további evolúcióra. Aztán csak teltek múltak az évek, a Mafia II helyett pedig rengeteg közepes minőségű termék látott napvilágot az azóta 2K Czech névre átkeresztelt csapat műhelyéből. Később persze megtört a jég, s most, nyolc évvel az első részt követően, hat év fejlesztéssel és megannyi késéssel a háta mögött befutott a Mafia II, mely az idei nyár második legvártabb folytatása volt a StarCraft II után.

Történetünk főszereplője Vito Scaletta, szicíliai bevándorló, aki még kisgyerekként kerül a New York ihlette Empire Bay Citybe. Szülei a jobb élet reményében költöznek az USA-ba, ám amilyen csodálatos a város kívülről, olyan rohadt és korrupt a valóságban. Vito szegényen nő fel, legjobb barátjával, a szintén olasz Joe-val pedig még a lopástól sem riadnak vissza egy kis pénzszerzés érdekében. Egyik alkalommal balul sül el a balhé és Vitót elkapják, ám mivel épp dúl a második világháború, börtön helyett az olasz frontra küldik, lévén jól beszéli a nyelvet. Vito egy sebesülés után tér haza Empire Baybe 1945 elején, ám a szeretetteljes fogadtatás helyett egy súlyos adósság terhe várja a Bíbor Szívvel kitüntetett fiút. Apja halála előtt kétezer dollárt kért kölcsön egy helyi uzsorástól, akit nem hatott meg, hogy az öreg elpatkolt, és most annak családján igyekszik leverni a zsozsót. Hősünknek nincs más lehetősége, mint az azóta kezdő maffiózóvá érett Joe-hoz fordulni segítségért, innen pedig nincs is megállás a család belső pozíciójáig.

Többet elárulni nem szeretnék a történetből, lévén ez a Mafia II legerősebb oldala, pár apróságot viszont meg kell jegyeznem azok számára, akik az első rész katartikus drámáját várják a folytatástól is. A Mafia II sztorija nem olyan romantikus, mint az első részé volt, ugyanis bár Vito rendes srácnak tűnik, valójában egyáltalán nem az. Némi lelkiismerete és betyárbecsülete természetesen van, és a családjáért is tűzbe menne, de míg Tommy sokkal többször vált áldozattá a Mafiaban, addig Scaletta nem akar mást, mint hatalmat és pénzt. Ugyanez elmondható a többi karakterről is. Vannak elveik és kedvelhetőek, de a '40-es és '50-es évek Amerikájának gengsztervilága már sokkal kegyetlenebb és nyersebb volt a békebeli '30-as évek tradicionális maffiakorszakánál. Ez a fajta keménység érződik is a Mafia II forgatókönyvén, és nem sok alkalom lesz, amikor ténylegesen azonosulni tudunk a sztori szereplőivel. A legjobban talán a Nagymenők és a Casino című filmekhez tudnám hasonlítani a játékot. Azok is remekművek, de hogy egyik karakterrel sem kötnénk belőlük szoros barátságot, az is biztos. A végkifejlet sem hordoz olyan erkölcsi mondanivalót, mint anno, szóval aki mást sem akar, mint újraélni az első rész tragédiáját, sajna ez esetben csalódni fog.

II. oldal

Mi változott?

Mivel a Mafia és a Mafia II között majd' egy teljes évtized telt el, felmerül a kérdés, hogy ennyi idő mennyi játékmenetbeli újdonság feltalálására volt elég. Nos, elsőre talán negatívumnak hangzik a "semennyire" válasz, ám később rájövünk, hogy pont emiatt örülhetünk igazán a folytatásnak. A Mafia II nem GTA IV, vagyis nem találékonysága és szabadsága adja el. Itt minden maradt a régiben, ami nagyjából azt jelenti, hogy Empire Bay városa a GTA sorozat épp aktuális metropoliszával szemben nem cél, csupán eszköz. A sztori fejezetekre osztva meséli el Vito maffiaéletét, a küldetések pedig szoros sorrendben követik egymást a közel egy évtizedet felölelő történet alatt. Nincsenek mellékküldetések vagy szabad kocsikázások, hanem egy teljesen lineáris játékélményben van részünk, melynek legfontosabb részét feladataink képezik. A Mafia II missziói változatosak és jók, felépítésük pedig szintén az első részt idézi. Felkelünk otthon, elindulunk a megadott célhoz, megnézünk egy átvezető videót, majd irány a következő állomás. Ha végeztünk, vagy a bárban kötünk ki, vagy megyünk vissza haza.

Empire Bay mérete nagyjából az első rész Lost Heavenjének felel meg, vagyis kisebb, mint Liberty City, de a játék szükségleteit bőségesen kielégíti. Küldetéseink egyharmada vezetésből kétharmada pedig harcból áll, ezzel kissé felborítva az előző epizód egyensúlyát. A lövöldözés TPS nézetben zajlik, alapjául pedig a mára nagyon elterjedt fedezékrendszer szolgál. A Ctrl-lal bármikor odaugorhatunk az első biztos pályaelemhez, hogy addig osszuk az áldást, míg el nem fogynak a rosszfiúk, vagy az adott tárgy meg nem adja magát az enyészetnek. A mesterséges intelligencia nem kiemelkedő, de hozza a papírformát. Embereink jól használják a pálya adottságait, újratöltenek, és ha kell, új fedezék után néznek. Ezzel szemben csapatmunkára nem igazán képesek, ami végül is pozitívumnak értékelhető, lévén utcán nevelkedett gengszterekről, nem kommandósokról beszélünk. Egyedül a fegyverek viselkedése miatt voltam kicsit elkenődve. Az első rész tökéletes ballisztikája és reális megvalósítása után kissé popcorn szagot árasztott a folyton célba találó Tommy Gun. Ráadásul az új, öngyógyuló sebesülésrendszer túlságosan megkönnyíti a játékot. Az első rész izzasztóan kemény tűzharcai után itt egyetlen egyszer (!) lőttek csak le, és azt is csupán azért, mert én voltam figyelmetlen. A viszonylagos könnyűség egyébként az egész játékra jellemző, úgy mint a sok checkpoint is, így a tapasztaltabbaknak javaslom, hogy egyből nehéz fokozaton essenek neki a Mafia II-nek.

Most, hogy a lövöldözést kitárgyaltuk, lássuk a másik érzékeny pontot, a vezetést. A demó után többen fel voltak háborodva az arcadere vett fizika miatt, ám most mindenkit megnyugtathatok, ugyanis a teljes verzióban elérhető a klasszikus szimulációs mód, igaz, be kell állítani a Gameplay Optionsben. Lehet, hogy a fejlesztők kíváncsiak voltak a rajongók véleményére a könnyedebb vezetési modellel kapcsolatban, de akárhogy is, végül jól döntöttek, és minden olyan, amilyennek az első rész realisztikus autócsodái után elvárjuk. Járgányból egyébként kicsit kevesebb van, mint az első részben, mivel viszont a történet nagyon hosszú időt ölel fel, az esztendők múlásával újabb és újabb, valódi licenc alapján modellezett verdák tűnnek fel az úton.

III. oldal

Akkor ez most jó?

Az eddigiek alapján elmondható tehát, hogy a Mafia II az első rész hagyományainak maximális tiszteletben tartása mellet készült el. Ennek akár örülhetünk is, az viszont furcsa, hogy más kritikusok mégsem adtak magas pontszámot a 2K évek óta várt gengsztereposzának. Noha a Mafia II a 9-től kezdve a 4-ig mindent kapott a sztenderd 10-es skálán, be kell látni, hogy az elégedetlenkedőknek van némi igazuk. Az első gond a játékkal a hossza. A történet mindössze 10 óra alatt végigvihető, ami az első rész grandiózus mérete után nevetségesnek tűnik. Nem csalás, nem ámítás, a Mafia II megjelenése előtt direkt végigvittem az első epizódot is, az pedig úgy telt 15 órába, hogy már milliószor végigjátszottam. Persze a hossz nem minden, elvégre adott egy nagy város, amiben azt csinálunk, amit akarunk, nem igaz? Nos, nem, nem igaz. Empire Bay elképesztően élethű, a benne élő emberek pedig olyan közel hozzák egy nagyváros mindennapjait, amennyire csak lehet, mint játék azonban nem nyújt szinte semmi opcionálisat. Vannak boltok, de nincs értelme vásárolni, mert kevés a cucc. Lopkodhatunk autókat, hogy aztán bezúzva őket pénzt keressünk velük, de nincs mire költeni, így a dolog hamar értelmét veszti. A szerelőműhelyben tuningolhatjuk, testre szabhatjuk autóinkat, egy Achievement megszerzését követően azonban ennek sem látjuk túl sok értelmét. Van egy rakás telefonpózna a városban, de hiába, hisz senkit sem hívhatunk fel.

Ezt a kvázi ürességet még meg lehetne bocsátani, hisz az első rész sem nyújtott túl sok lehetőséget a sztorimódon belül. Volt viszont egy Freeride Extreme, ahol vicces és különösen nehéz missziókat csinálhattunk meg, hogy feloldjunk egy rakás titkos autót. Itt a Freeride kimaradt, azaz csak két misszió között van lehetőségünk kocsikázni, ami pedig hamar unalmassá válik. Nem vártuk azt, hogy Empire Bay legyen az új Liberty City, hisz a GTA-k nyílt lehetőségei egy teljesen más játékélménnyel párosulnak. Az viszont, hogy még az első rész ötleteit is elveszik a folytatástól, mindennek a teteje. Van egyébként egy olyan érzésem, hogy a Freeride és a Freefire Extreme egy zsíros kis DLC-ként lesz megvásárolható, hogy még egy kis pénzt húzzanak ki a zsebünkből az amúgy is drága játék után.

IV. oldal

Aranykor

Szerencsére azért van még egy igen pozitív tulajdonság a Mafia II tarsolyában, melynek láttán az ember hajlandó szinte mindent megbocsátani: a grafika. A cseh srácok saját fejlesztésű motorja olyan látványt varázsol a monitorunkra, hogy biztos leesik az állunk. Az autómodellek egyszerűen döbbenetesek, a karakterek arca és bőre szinte tapintható részletességű, a csúcsot viszont mégis az időjárási effektek és a napszakok váltakozása jelentik. Mivel a sztori éveken át játszódik, lesz, hogy télen, s lesz, hogy nyáron látjuk ugyanazt a várost, az eredmény pedig szédítően jó. A hóról visszacsillanó lámpák fénye, a nedves aszfalt, a fantasztikus tűz... sorolhatnám még, de ezt mindenkinek a saját szemével kell látni. Ráadásul mindennek a csodának szinte ára sincs. A tesztgépen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz; ATI HD 5770; 6 GB RAM) a Mafia II 1920x1080-ban, élsimítással, 16x-os anizotropikus szűréssel és maximális grafikai beállításokkal ment cirka 50 fps-t, de volt szerencsém látni, hogy mit tud egy jóval gyengébb konfiguráción is. Az AMD 4400+-os CPU-val és ATI HD 3870-es VGA-val szerelt gépen 1280x1024-ben ment FSAA nélkül, de maximális beállításokkal 30 fps-t stabilan, azaz a motor nem csak elképesztően fest, de repül is, mint az álom.

A látvány után a zene és a hang is megér egy misét. Előbbi a korszak legjobb dalait vonultatja fel, melyek közül igaz, hogy pár darab nem létezett még az adott időben, de hangulat szempontjából mindegyik kiváló választás. A szinkron fenomenális, maffiózóink olyan beleéléssel beszélnek, hogy színész legyen a talpán, aki jobbat mutat, s a szövegbe szőtt megannyi káromkodás sem kelt már olyan kínosan finomkodó hatást, mint a Mafia 1 relatíve szűz párbeszédei. Egy szó mint száz, a játék tálalása tökéletes. Annyit viszont megjegyeznék, hogy ez csak a PC-s verzióra igaz. Xboxon és PS3-on grafikában nem kapunk semmi extrát , sőt, utóbbi gyengébb port, mint a boxos. Mindkét platformon láttunk már szebb programokat, de attól még nem rossz a játék rajtuk, a demóban mindenki kipróbálhatja milyen.

Egy visszautasíthatatlan ajánlat

A Mafia II szép, jó, izgalmas... és fájóan rövid. A rajongók persze biztos, hogy a végigjátszás után elölről kezdik az egészet, de az első részhez és a jelen kor elvárásaihoz képest ez mégiscsak kevésnek bizonyul. A fanoknak természetesen minden negatívuma ellenére kötelező vétel, hisz jól hozza a klasszikus Mafia-hangulatot, azok viszont, akik nem ismerik az első részt, előbb próbálják ki valahol a teljes verziót is, vagy legalább a demót, mert ez nem GTA, és a 12 ezer forintos PC-s ár kissé borsos egy zsákbamacskáért.

[bold]Platformok: PC, Xbox 360, Playstation 3

Tesztelt platform: PC[/bold]