1. Bevezető és specifikáció
Minden jel arra utal, hogy az idei év a vékony gépek elterjedéséről szól majd. Pár évvel ezelőtt még csodaszámba mentek az alacsony fogyasztású processzorokkal szerelt, de relatíve megfizethető árcédulával büszkélkedő noteszgépek (emlékszik még valaki az Asus első UL szériájára egyáltalán?), manapság viszont egyre olcsóbb szegmensbe hozzák el a gyártók a 1,5 kg körüli, viszonylag nagy kijelzővel rendelkező masinákat.
A cégek portfóliójának legalább fele már optikai meghajtó nélküli termékekből áll, és ahogy tűnnek el a netbookok a piacról, úgy kerülnek előtérbe a különböző alacsony fogyasztású, de nem a végletekig butított architektúrával rendelkező vékony gépek (pl. Asus X széria). Nem is olyan régen mutattuk be a Samsung Series 3-as családjának legújabb generációját, amely szintén az optikai meghajtó kukázásával és pár milliméterrel vékonyabb házával szeretne utat törni a felhasználók felé. Említhetjük még a Hewlett-Packard Sleekbookjait is, amelyek elsősorban AMD alapú vékony gépek, viszonylag gyenge minőségű anyagból, de csábító árcédulákkal. A lényeg az utóbbin van és erre a Lenovo is rájött, ezért készülhetett el az Ideapad S család, amely a ThinkPad Edge E szériával karöltve próbálja lefedni két, hasonló anyagi lehetőségekkel, de más preferenciával rendelkező csoport igényeit.
Polgárpukkasztó módon nem elégedtünk meg egyetlen tesztkészülékkel, így a sorozat mindkét tagját elkértük partnereinktől, hogy kiderüljön, az AMD (S405) vagy az Intel (S400) architektúrával rendelkező Ideapadot érdemesebb megvenni? Persze adódik a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán bármelyiket megvenni? A teszt minden kérdésre választ fog adni.
A specifikációkat összehasonlítva kitűnik két elég fontos dolog. Az egyik, hogy míg az S405-ben az AMD legújabb, Trinity kódnévre hallgató platformja teljesít szolgálatot, addig az S400-ba a második generációs (Sandy Bridge) Intel Core architektúra került, így a tesztek lefuttatása előtt is bátran kijelenthető, hogy 3D-re az S405 egyértelműen jobb választás lesz. A másik dolog sajnos közös, ez pedig az akkumulátor, amely nevetséges kapacitásával némileg megkérdőjelezi az egész koncepció létjogosultságát. Könnyű gépet elsősorban azért vesznek az emberek, mert sokat utaznak velük és hosszú távon kevésbé terheli meg a vállukat/karjukat egy ilyen masina. Ebből egyenesen következik, hogy sűrűn is használják őket, tehát egy pár órás üzemidő igencsak nagy hümmögésre adhat okot, de ne temessük az új Ideapad S-eket a valós tesztek előtt. A 140 ezres árcédula – figyelembe véve, hogy ezért nem kapunk operációs rendszert – elfogadható, ám ha a Windows 8-cal érkező verziók közel 170 ezres céduláját nézzük, vészesen közel járunk a Samsung Series 5 Ultra-jának legolcsóbb – szintén Windows 8-as – tagjához, arról pedig tudjuk, hogy nem egy rossz masina.
Szerencsére a harc kemény lesz, ugyanis a Lenovo sem mondott le a matt kijelzőkről, így mind az S400-ban, mind az S405-ben ilyen paneleket találunk. A 100 Mbites hálózati kártyára továbbra sincs mentség, ezekél olcsóbb gépekbe is alig tesznek már ilyesmit, de úgy látszik, a raktárkészlet kifogyhatatlan és a beszállítói tendert is rendre meg tudja nyerni a Realtek ezekkel.
A minimál csomagolások korszakát éljük, így semmi meglepő nincs abban, hogy a készülékek mellé mindössze egy üzembehelyezési útmutatót és egy 40W-os tápegységet kapunk, amellyel nagyjából két óra tudjuk feltölteni a háromcellás akkumulátorokat.
2. Hardver és hangzás
Bár a mindennapos hurcolászásnál talán nem annyira fontos a zajszint, mégis érdemes foglalkozni a kérdéssel, nem csak azért, mert minden terméknél szoktunk, hanem azért is, mert olyan eredményt kaptunk, amelyre nem feltétlenül számítottunk. Először is, üresjáratban mindkét gép hasonlóan hűvös, amely a gyakorlatban 41-43 fok körüli értékeket jelent. A zajszint sem túl jelentős, egy csendesebb szobában is könnyedén elleszünk vele. A meglepetés akkor jön, amikor maximális igénybevétel mellett hasonlítjuk össze a testvérmodelleket. Ilyenkor kiderül, hogy a gyengébb VGA-val (de várhatóan erősebb CPU-val) rendelkező S400 nem csak, hogy pár fokkal melegebb (64 fok) AMD-s társánál (61 fok), de hangosabb is. Egyik modell sem nevezhető ugyanakkor kifejezetten hangosnak, de terhelés alatt már nem kell megerőltetnünk magunkat, hogy halljuk a hangjukat. Melegedés szempontjából a már említett értékek hűen tükrözik a valóságot, ugyanis a készülékek alja abszolút langyos volt még maximális igénybevétel mellett is, ilyen formán a Samsung Series 5 dedikált videokártyás változatára köröket vernek.
Érdekes, hogy a Windows 7 az Intel processzort jóval erősebbnek érzi (ahogy teszt előtt mi is gondoltuk), viszont a videokártyák között nem igazán mutat számottevő különbséget, amely érdekes. Meglátjuk, mit hoznak az éles tesztek, de nehezünkre esik elhinni, hogy a valóságot látjuk a képeken.
Nem árt viszont, ha megbarátkozunk a képeken látható 4 GB memóriával, nem csak azért, mert a gépeket nem annyira egyszerű szétszedni, mint azt megszokhattuk, hanem azért is, mert üres foglalatot már nem találunk bennük és a maximálisan támogatott RAM mérete bizony 4 GB – elképzelhető, hogy a gép működik 8 GB-os modullal is, de hivatalosan a Lenovo nem értékesít ilyen mennyiséggel se S400-at, se S405-öt. Ez abból a szempontból nem túl jó, hogy így hiába van kétcsatornás memóriavezérlő mindkét központi egységben, soha nem fogjuk tudni őket kihasználni – nem beszélve arról, hogy bármennyire lassú is a Radeon HD 7500G, biztos mérhető sebesség növekedést okozott volna egy második modul.
Az 500 GB-os merevlemez megegyezett a két modellben, amely elég rossz hír, tekintettel arra, hogy amikor dolgoznia kellett, igencsak hangosan végezte a dolgát. Tény, hogy sebessége a leggyorsabb mobil merevlemezek közé sorolja és melegedése se számottevő, de a Western Digitaltól nem ezt szoktuk meg.
Bár a Lenovo mindenféle Dolby-val kezdődő szabvánnyal reklámozza az S széria sztereó hangszórópárjait, az az igazság, hogy egy teljesen átlagos hangkeltő párossal van dolgunk.
3. Ergonómia és kinézet
Kategóriájukban kifejezetten szemrevalónak tekinthetők a közös vázon osztozó masinák. Bár piros fedőlappal is kaphatók, ez az ezüst áll igazán jól nekik. Sajnos ha tüzetesebben megvizsgáljuk a felhasznált anyagokat, hamar megtapasztalhatjuk, hogy az amúgy egész fickós zsanérok közötti részen már nagyon vékony a burkolat, szinte egy ujjal is könnyedén deformálható, ami némileg ijesztő. Ebből egyenesen következik, hogy a burkolat többi része se mentes a jelenségtől, szerencsére a sarkok felé haladva normalizálódik a helyzet – ha lehet, a kijelző közepének hátoldalára nagyon vigyázzunk, egy finomabb Combino-s ajtók közé csukás gyakorlatilag felér egy gazdasági totálkárral. Ami a készülékek alját illeti, a csavarok kitekerésével (amelyekből jutott a gumitalpak alá is) relatíve egyszerűen megszabadíthatjuk őket az alsó burkolattól, így hozzáférhetünk mindenhez, viszont hivatalosan csak a merevlemezt tudjuk kicserélni, a maximálisan támogatott 4 GB memória adott (külföldi fórumok szerint 8 GB-os modullal is működnek a gépek egyébként). A drágább modellekben az 500 GB-os HDD mellett egy mSATA csatlakozós 24 GB-os SSD is helyet kapott, ugyanakkor a kizárólag merevlemezzel forgalomba kerülő típusok nem tartalmaznak ilyen csatlakozót, így ha azt a teóriát kezdtük érlelni magunkban, hogy egy jó kis 64 vagy 128 GB-os mSATA SSD-t beteszünk a fél terás HDD mellé, akkor sajnos idő előtt csalódnunk kell.
A billentyűzet kategóriájában egyértelműen jónak számít, egyedül az alátámasztás az, ami ront az összképen, azon bőven lett volna még mit csiszolni, de tény, hogy a legtöbb gyártó nem képes vagy simán csak nem hajlandó megoldani ezt a kérdéskört egy bizonyos árszint alatt, így nem ért minket meglepetés. Pöcökegér felárért sem kérhető, ez továbbra is ThinkPad kuriózum marad, a hasonló áron kapható Edge-ekhez példál alapból jár.
A touchpad sajnos a kor divatjának megfelelően nem tartalmaz dedikált gombokat, a hasznosfelület alsó részét nyomkodva tudjuk elérni a kívánt hatást, amely oldaltól függően a bal, illetve jobb egérgombokhoz társított műveleteket jelenti. Elég szerencsétlen megoldás úgy általában véve is, de az új S széria esetén különösen, tekintettel arra, hogy nehéz úgy lenyomni a touchpad megfelelő részét, hogy közben a kurzort ne vigyük arrébb a panel érintésével. A hasznos felület egyébként óriási, így ha a gombok használatát minimalizálni tudjuk, akkor elégedettek leszünk a tapipaddal. Operációs rendszer nélküli gépek esetében a meghajtó programokat könnyedén letölthetjük a Lenovo oldaláról, viszont figyeljünk rá, hogy az S405-nél ugyanúgy megtaláljuk a Synaptics vezérlőhöz szükséges drivert, mint az Elantech-hez. Mindkettőt fel lehet telepíteni, viszont – esetünkben – az utóbbra volt szükség. Ha a Synaptics-es szoftvert használtuk, akkor nem csak a multitouch és egyéb funkciók 90%-ától estünk el, de a kurzor mozgása is némileg kóválygós volt. Ha tehát úgy érezzük, hogy a touchpadunk nem áll a helyzet magaslatán, kezdjünk gyanakodni, hogy a rossz programot telepítettük fel.
Csatlakozókból pont elegendő mennyiséget kapunk, három USB, egy HDMI és egy kártyaolvasó áll rendelkezésünkre, ez a célközönségnek úgy gondoljuk, bőven elegendő lesz. A dizájn oltárán természetesen most is fel kellett áldozni a LAN csatlakozót sok más modellhez hasonlóan, viszont a műanyag retesz elég masszívnak tűnik, úgyhogy akár a garanciaidő végéig is simán kitarthat a rendszeres használat ellenére. Az USB csatlakozók mindegyike teljes értékűen használható egyébként, ami azt jelenti, hogy a portok körül hagytak elég helyet a mérnökök, így egy régebbi mobil internetes modem esetén is tudjuk használni pl. a HDMI kimenetet.
A 14”-os matt kijelző megegyezett a két modellben, így az itt leírtak egyformán igazak mindkettőre. Ha a Samsung Series 5 Ultra paneljével hasonlítjuk össze, akkor egyértelműen a Lenovo S széria kerül ki győztesen, hiszen látószögei szélesebbek, a gamma is jobban eltalált, valamint a színhőmérséklettel sincs annyi probléma, elképzelhetőnek tartjuk, hogy a többség hozzá sem fog nyúlni. Ami itt is megvan viszont, az a túl kevés lépcsőben állítható fényerő, illetve az a tény, hogy az alsó két lépcső között túl nagy a különbség. Ezt leszámítva a minimális és a maximális fényerő is megfelel az átlagnak, volt szerencsénk napsütésben is tesztelni a gépeket, maximális fényerő mellett még viszonylag olvasható maradt a képernyő. A HD felbontásra képes webkamera napsütéses időben remekül teszi a dolgát, de a mesterséges fényviszonyok már igencsak kifognak rajta – többnyire zajosodni kezd, gyorsan veszít a fényerőből, de a feldolgozás sebessége nem lassul le.
4. Teszteredmények
A teljesítménytesztek lefuttatása előtt szentül meg voltunk győződve arról, hogy a Trinity alapú kétmagos AMD processzor nehezen fogja felvenni a lépést az Intel Hyper Threadinggel megtámogatott Core i3-jával szemben, de a valóság ennek éppen az ellenkezőjét igazolta.
A PCMark tesztje alapján mind adattitkosításban, mind képkezelésben érezhetően gyorsabb az AMD A6-osa, ugyanakkor böngészésnél az Intelnél az előny. A mindennapos használat során nem tapasztaltunk érdemi különbséget a két rendszer között, de elképzelhető, hogy a komolyabb Java kóddal teletűzdelt oldalakkal könnyebben boldogul az alacsony fogyasztású Sandy Bridge.
A játékok alatt mutatott produkciókhoz aligha kell kommentár: egyértelműen gyorsabb a Radeon HD 7500G, a probléma mindössze annyi, hogy nagyon ritkán sikerül még így is elérni az Ivy Bridge alapú Core processzorokban található Intel HD Graphics 4000 teljesítményét. Bár az S400 hivatalosan rendelhető Radeon HD 7450M-mel, a hazai kínálatban még nem láttunk ilyen modellt – ha lenne, játékok alatt az produkálná a legjobb teljesítményt az összes S szériás modell közül.
A kategória vélhetően legkarcsúbb akkumulátorai egyértelműen a típus leginkább visszahúzó tényezői közé tartoznak. Még az Inteles változattal is művészet volt elérni az öt órát, valós körülmények között inkább a 2-3 óra közötti üzemidő reális. A grafikonokra pillantva bátran kijelenthető, hogy lényeges különbség nincs a két modell között, az Inteles S400 valamivel tovább bírja, de ez legjobb esetben is 20-25 perc előnyt jelent. Kategóriájukban sereghajtónak számít mindkét termék – sajnos.
5. Értékelés
Bár összegzésünk elveheti az S400-at, illetve S405-öt vásárolni készülő olvasók kedvét, túlzottan nagy jelentőséget mégsem fog képviselni ez a pár mondat. Kategóriájában ugyanis kigencsak elegánsnak tekinthető mindkét modell és ezzel a paraméterrel már önmagában jó esélyekkel indulnak a vásárlók kegyeinek meghódításáért. Hiába a helyenként papírvékonyságúnak érződő burkolat, a kategóriától függetlenül átlag alattinak számító üzemidő, akinek tetszik, amit lát, az inkább a halk hűtőrendszerre, a matt kijelzőre, az abszolút használható billentyűzetre és az alacsony tömegre fog inkább emlékezni. Bár a Samsung Series 5 Ultra szériájának is megvannak a maga hibái, összességében mégis azt érezzük jobb vételnek – azonos árcédulát és felszereltséget feltételezve. Az S400-at, illetve az S405-öt ugyanakkor jóval olcsóbban is megkaphatjuk, hiszen a kétmagos Pentium processzorral szerelt verzió alig 120 ezer forintért már hazavihető és sebességben reális kompromisszumnak tűnik az i3-as változattal összehasonlítva. Ami még inkább meglepő, az a tesztben szereplő két variáns viszonya – ugyanis mi inkább az AMD-s S405-öt ajánlanánk, egyszerűen azért, mert halkabb és gyorsabb. Nyilván vannak olyan feladatok, amelyre az Inteles S400 alkalmasabb, de ez fordítva is igaz, hiszen az S405-ben jóval erősebb videokártya van például. Csak az idő lesz a megmondója, hogy el lehet-e adni egy középszerű, de helyenként valóban csábító masinát úgy, hogy vékonyabbra csinálják, mint az átlag.
A tesztben szereplő Lenovo Ideapad tesztgépeket az CHS Hungary Kft.-től kaptuk tesztelésre, köszönjük!
 
Pro:
+ halk hűtőrendszer
+ elegáns külső
+ matt kijelző
+ kategóriájában jónak számító billentyűzet
 
Kontra:
- átlag alatti üzemidő
- sérülékeny, néhol kifejezetten gyenge burkolat
- hivatalosan 4 GB RAM a maximum
- mSATA csatlakozó csak az eleve SSD-vel szállított példányokban van
 
Hivatalos honlap: Lenovo
