Bevezető
Régen teszteltünk már hálózati adattárolókat, ám most ismét sikerült megkaparintanunk három különböző modellt, amelyeknél közös tulajdonság, hogy mindannyian kétlemezes felépítéssel rendelkeznek, és ár tekintetében nagyjából egy súlycsoportban helyezkednek el egymással.
Összességében elmondható, hogy a kétlemezes hálózati adattárolók ideális kompromisszumot jelenthetnek az átlagfelhasználók számára. Egylemezes társaikkal ellentétben ezek a termékek már kínálnak RAID támogatást, így egy RAID 1-es konfigurációt létrehozva (tükrözés) hatékonyan gondoskodhatunk adataink védelméről, ugyanis az adatok mindkét merevlemezen jelen vannak, így ha az egyik meghibásodik, a másikon még rajta lesznek a fontos fájlok. Ezek a termékek olcsóbbak, mint négylemezes társaik, viszont utóbbiaknál előny, hogy ott már esetenként RAID5-ös támogatás is rendelkezésre áll, ami jobb tárhelykihasználást is jelent (RAID 1 esetében a tükrözés miatt feleződik a maximális tárhely mennyisége).
Az olcsóbb kétlemezes NAS-oknak van pár gyenge pontja, amire érdemes odafigyelni. Általában minden szükséges szolgáltatást ismernek, viszont ha több dolgot is bekapcsolunk egyszerre, akkor a gyenge processzoruk nem fogja bírni az iramot, és a gép belassul, méghozzá elég csúnyán. Az írási/olvasási sebességek se szoktak rekordokat döntögetni, az ilyen termékek rendszerint 10 MB/s alatti írási sebességet kínálnak, ami alap esetben elegendő lehet, de ha nagyobb fájlokat pakolunk a NAS-ra, akkor az eltarthat egy ideig. Persze valamit valamiért, az alacsonyabb ár, sokmindenért kárpótol.
A rövid kis kitérő után foglalkozzunk a három NAS-sal is: a tesztben szereplő hálózati adattárolók ezúttal a RaidSonic, az Edimax és a Zyxel kínálatából érkeztek. Az említett hálózati adattárolók legfontosabb specifikációiról, valamint árukról az alábbi két táblázat ad tájékoztatást.
Ahogy az a fentiekből is látszik, összességében a specifikációk alapján egyik termék sem tűnik rossznak, de nézzük meg hogyan vizsgáznak a gyakorlatban.
Edimax NS-2502
Tesztünk első szereplője az Edimax kínálatából érkezett. A gyártóval a NAS-ok piacán csak elvétve találkozhatunk, de ettől még természetesen kínálhat jó termékeket. Az NS-2502 csomagolása csak a legszükségesebb információkat tartalmazza, puritán és egyszerű, de ez azoknak nem lehet gond akik már előre kinézték a terméket, mert utánaolvastak.
A doboz belsejében magán a hálózati adattároló kívül megtaláljuk a felhasználói kézikönyvet, valamint a NAS-hoz tartozó telepítő lemezt is. Utóbbin a felhasználói kézikönyv digitális példánya mellett találunk egy segédprogramot is, ami a NAS első megtalálásában segít. A kellékek sorában megtaláljuk még a tápadaptert és a hozzá tartozó tápkábelt is, valamint az Ethernet kábelt és egy pici állványt. A jobb alsó sarokban látható szürke műanyag lapok az üres merevlemezkeretekben foglalnak helyet. Merevlemez behelyezése előtt ezeket ki kell venni, de ha csak az egyik fiókba pakolunk HDD-t, akkor a másikban nyugodtan benne hagyhatjuk a szürke műanyagot.
Kinézetre semmi gond az Edimax NS-2502-essel, bár az egyes körökben "kályhaezüstnek" is csúfolt előlap és tetőlap nem valami szolid megoldás, és messziről látszik, hogy olcsó műanyagokat használtak fel a gépház megépítéséhez. Ettől függetlenül karcolódás szempontjából ez a megoldás még mindig jobb, mint a manapság oly divatos zongoralakk-fekete műanyagok, amik akkor néznek ki utoljára jól, mikor kicsomagoljuk őket.
A ház előlapján az állapotjelző ledek alatt van egy USB 2.0-s csatlakozó, egy Copy gomb (a gyorsmásolás indításáért) és egy Release gomb, aminek több funkciója is van. Ha a gombot két másodpercig tartjuk nyomva, akkor szabályosan leválaszthatjuk a NAS-hoz csatlakoztatott USB-s adattárolót. Amennyiben a NAS-t ki szeretnénk kapcsolni, úgy a Release gombot 5 másodpercig kell folyamatosan nyomva tartanunk. Amennyiben a Reset funkciót szeretnénk előcsalogatni, úgy a Copy és a Release gombokat együttesen kell nyomva tartani, méghozzá több, mint 5 másodpercig. A sikerről csipogással tájékoztat minket a NAS.
A NAS hátulján a két merevlemezfiók mellett egy bekapcsoló gomb, egy USB 2.0-s port, a tápadapter csatlakozója és egy Gigabites Ethernet port lapul. A merevlemezfiókok kiszerelése és kezelése a már megszokott módon történik: a 3,5 hüvelykes HDD-k beszereléséhez a mellékelt csavarokat kell használni. A fiókokat óvatosan kell visszatolni a helyükre, mert az alsó részükön van egy rögzítő fül, ami könnyedén szétkarcolhatja a NAS házát.
A NAS beüzemelése rendkívül egyszerű, így ez nem okozhat problémát. A megfelelő kábelek csatlakoztatása után meg kell keresnünk a NAS-t a hálózaton, amiben segíthet a mellékelt segédprogram. Amennyiben segédprogramra nincs szükség, akkor a Router DHCP kliensei között könnyedén megtaláljuk a hálózati adattárolót és annak IP-címét, már ha a DHCP mód engedélyezve van. Ha megtaláltuk a hálózaton a terméket, akkor "admin" felhasználói névvel és "1234" jelszóval be is léphetünk a böngészőbe beírva az IP címet.
Már a termék bekapcsolásakor is feltűnhet, hogy rendkívül hangos a ventilátora. Erre legyinthetünk, hiszen induláskor általában magasabb fordulatszámon üzemel a hűtőventilátor, majd a boot folyamat végén, amikor a fordulatszám-szabályzás aktiválódik, ésszerű határok közé kerül a légkeverő fordulatszáma. Legalábbis ideális esetben ez a helyzet. Ez viszont nem ideális helyzet, ugyanis az Edimax termékének ventilátora ha kell, ha nem, folyamatosan zajong, ráadásul annyira zavaró motorhanggal, amely garantáltan megakadályozza, hogy abban a szobában, ahol a NAS van, filmet nézzünk vagy akár aludjunk. Hatalmas feketepont. Azért meg főleg, hogy a legfrissebb firmware sem kínál fordulatszám-szabályzó funkciót.
Szoftveres tulajdonságok
A NAS beüzemelése után először is nézzük meg a gyártó hivatalos weboldalán, hogy van-e friss firmware, majd telepítsük azt.
Amennyiben ezzel megvagyunk, elkezdhetjük beállítani a rendszert. Elsőként kezdjük a dátum/idő beállításával, amihez megadhatunk időszerver-címet is, így mindig pontos lesz a NAS belső órája. Ezután el kell döntenünk, hogy milyen RAID módot használjunk. RAID 0 ha a teljes kapacitást ki akarjuk használni, RAID 1, ha az adatbiztonság a legfontosabb szempont. Ezek után létrehozhatunk felhasználókat, felhasználói csoportokat, illetve megosztásokat is. Utóbbiaknál megadhatjuk, hogy az adott könyvtár esetében mely felhasználóknak legyen olvasási joguk, és mely felhasználók kapjanak írási jogot is. Ennyiben ki is merül a jogok kezelése.
A NAS menüje rendkívül egyszerűen kezelhető. A gyors konfigurálás érdekében rendelkezésre áll egy Quick Setup menüpont is, ami végigvisz minket a fontosabb beállításokon.
A NAS rendelkezik iTunes szerverrel, FTP szerverrel, képes előre megadott webcímről vagy FTP szerverről letöltést kezdeményezni és rendelkezik BitTorrent klienssel is. Utóbbi nem egy teljes körű megoldás, ugyanis csak letölteni tud, seedelni nem.  A letöltő funkcióhoz tartozik egy Windows-os segédprogram is (Download Manager), amelynek segítségével nyomon lehet követni, hogy az adott torrent fájl, illetve egyéb letöltés éppen hogy áll. A letöltést megállíthatjuk, elindíthatjuk és törölhetjük is, valamint új letöltést is kezdeményezhetünk a Windows-os alkalmazásból.
A rendszer kínál úgynevezett Easy Send funkciót is, amely akkor jön jól, ha olyanokkal szeretnénk megosztani a NAS-on tárolt fájlok valamelyikét, akik nem rendelkeznek felhasználói fiókkal, és akiknek nem is szeretnénk külön fiókot létrehozni. Az Easy Send keretén belül a kiválasztott fájlhoz a rendszer készít egy linket, amelynek segítségével könnyedén megosztható a fájl anélkül, hogy a NAS egyéb tartalmaihoz hozzáférne a célszemély. Kényelmes megoldás.
A szolgáltatások között találunk médiaszervert is, ami megkönnyíti a NAS-on tárolt multimédiás anyagok elérését, legyen szó akár asztali médialejátszóról, akár PC-ről. A rendszer adatmentő funkciót is kínál, amelynek keretén belül a megadott fájlokat, illetve könyvtárakat külső merevlemezre vagy egyéb adattárolóra menthetjük. A mentés paramétereit - melyik nap, mikor készüljön másolat - könnyedén beállíthatjuk, mindenféle nehézség nélkül.
A szolgáltatások között megfigyelő funkciót is találunk. A rendszer képes a hálózatban elhelyezett digitális biztonsági kamera képének közvetítésére, sőt, az "adás" rögzítésére is. Beállíthatjuk a videó felbontását és rögzítési minőségét, valamint azt is, hogy mely napokon, mikor készüljenek felvételek a megfigyelt területről.
A rendszer alap funkciói közül szerencsére nem hiányzik a merevlemez hőmérsékletének figyelése, de nem csak erre, hanem a S.M.A.R.T adatok megtekintésére is van mód. A merevlemez(ek) meghibásodásakor az előre megadott e-mail címre értesítést küldhet a rendszer, így mindig tudhatjuk, ha baj van, még akkor is, ha nem tartózkodunk a NAS mellett. Az e-mail alapú riasztás mellett hangalapú riasztásra is van lehetőség. Utóbbi természetesen kikapcsolható.
Természetesen ezúttal is a teljes admin felületről készítettünk képeket, ám ezekkel most nem szórtuk tele az írást, hogy áttekinthető maradjon, helyette inkább egy RAR csomag formájában tesszük elérhetővé a képeket azok számára, akiket érdekelnek. A csomagot itt találják az érdeklődők.
RaidSonic IB-NAS-4220-B
Tesztünk második szereplője a RaidSonic kínálatából érkezett. A cég neve már ismerősen csenghet, hiszen már többféle terméket is teszteltünk tőlük. A tetszetős, kifejezetten az adott gyártóra jellemző dizájnnal ellátott csomagolás egy alumínium házzal érkező hálózati adattárolót rejt, amely első ránézésre igen bizalomgerjesztő. 
A doboz belsejében a felhasználói kézikönyv, valamint a szokásos telepítőlemez mellett csak a legszükségesebbeket találjuk: tápadapter, tápkábel, Ethernet kábel és a merevlemezekhez szükséges csavarok képezik a kínálat részét.
A tetszetős kis NAS egy pofás alumínium házzal büszkélkedik, amire a sok műanyag házzal rendelkező termék után szinte jó ránézni. A NAS előlapján a működésről, valamint a merevlemez(ek) aktivitásáról árulkodó LED-ek és a bekapcsoló gomb mellett egy USB 2.0-s csatlakozó is rendelkezésre áll. Az aprócska gomb a két LED között a Copy gomb, bár külön felirat ezt nem jelzi.
A NAS oldalai semmi érdekességet nem rejtenek, hátulján viszont további csatlakozókat találunk. A kisméretű ventilátor alatt egy Gigabites Ethernet port, egy újraindító mikrokapcsoló és egy Reset gomb, valamint egy USB 2.0-s port és a tápadapter csatlakozója található.
A NAS belsejéhez úgy férünk hozzá, ha a termék alján található két csavart kicsavarjuk. Eredetileg négy csavar rögzíti a ház külsejét a belsejéhez, de a gyorsabb szerelhetőség érdekében csak két csavart kell eltávolítani, ugyanis a másik kettő a merevlemezhez mellékelt csavarok zacskójában lapul. A merevlemezek beszerelése égyértelmű, de a SATA adatkábelek és tápkábelek csatlakoztatásával már kissé meg fog gyűlni a bajunk, ugyanis annyira zsúfolt lesz a merevlemezek beszerelése után a ház belseje, hogy alig lehet a megfelelő csatlakozókhoz hozzáférni. Ideális esetben ennél a terméknél sem kell majd sűrűn kiszedegetni a HDD-ket, így ezt a kellemetlenséget egyszer kibírhatjuk, de a kihúzható merevlemez keretek jóval szebb megoldások.
A ház összeszerelése és a rendszer beüzemelése után hamar ki fog derülni, hogy a RaidSonic IB-NAS-4220-B sem kínál automatikus ventilátor-vezérlő funkciót, sőt, még csak manuálisat sem. A ventilátor fix fordulatszámon üzemel, de legalább már csendesebb, mint az Edimax-nál alkalmazott megoldás, méghozzá sokkal.
Szoftveres tulajdonságok
A NAS-t a CD-n található segédprogram segítségével könnyedén megtalálhatjuk, majd ezután a szükséges beállításokat még a Windows alapú segédprogramon belül elvégezhetjük. Ennél a NAS-nál is érdemes az alapvető beállítások elvégzése után friss firmware után nézni. Ahogy elkezdünk majd kutatni a gyártó hivatalos weboldalán, egyből hidegzuhanyként ér majd minket a felismerés: a szükséges firmware-t, csak akkor kapjuk meg, ha a NAS típusát, sorozatszámát, a RAID konfiguráció beállításait, a tápegység típusát, valamint azt is elküldjük egy levélben a megadott e-mail címre, hogy ugyan miért szeretnénk firmware-t frissíteni a terméken. Esetünkben a teszt alatt nem érkezett válasz a levélre, így hagytuk az egész frissítés kérdést. Elég nevetséges eljárás.
A rendszer egyébként jól áttekinthető kezelőfelülettel rendelkezik, amelynek segítségével könnyedén és gyorsan elvégezhetjük a szükséges beállításokat.Érdekesség, hogy ha nem RAID módot használunk, hanem a JBOD mellé tesszük le a voksunkat (csak egybeveszi a két merevlemezt, mintha egy nagy adattároló lenne, de sebességnövekedés nélkül), akkor AES 128-bites titkosítást is alkalmazhatunk a fájlrendszerre (csak EXT3 esetében). A merevlemezeknél nincs külön opció arra, hogy figyelemmel kísérhessük azok aktuális hőmérsékletét, viszont a S.M.A.R.T támogatás jóvoltából - ha kissé körülményesebben is - azért megszerezhetjük a kért információt.
A rendszer lehetőséget ad a felhasználó-menedzsmentre, méghozzá úgy, hogy a felhasználó létrehozásánál külön könyvtárat is létrehozhatunk neki, valamint meghatározhatjuk a rendelkezésre álló kvóta mennyiségét is. Utóbbi, azaz a kvóta szabályzás csak EXT3-as fájlrendszer alkalmazása esetén él, EXT2 vagy FAT32 esetén nem. Azt, hogy az egyes felhasználók mely mappákhoz férhetnek hozzá, csoport-menedzsment segítségével állíthatjuk be. A NAS-hoz névtelenül, jelszó megadása nélkül is csatlakozhatunk, ekkor a rendszer automatikusan a Guest mappába irányít minket. Ezt a funkciót a biztonság érdekében kikapcsolhatjuk.
A NAS kínál SAMBA és FTP támogatást, valamint rendelkezik nyomtatószerver funkcióval és képes az USB-s adattárolók hálózaton történő megosztására csak úgy, ahogy az Edimax hálózati adattárolója. A NAS BitTorrent alkalmazást is kínál, igaz, ez utóbbit nekünk nem sikerült munkára fognunk, ugyanis a torrent fájl betöltése után a letöltés nem indult el, akármit csináltunk. Egy frissített vagy moddolt firmware valószínűleg megoldotta volna a problémát, de előbbi nem érkezett meg a gyártótól, utóbbit pedig nem akartuk felrakni egy kölcsönkapott gépre.
A termék Bonjour támogatást is kapott, tehát Mac konfigurációkkal is kompatibilis, sőt, még iTunes és Twonky média szervert is kínál annak érdekében, hogy különböző fájljainkat könnyedén megoszthassuk médialejátszónkkal, illetve HTPC konfigurációnkkal is. A Twonky média szerver beállításait webböngészőn belül úgy érjük el, ha a NAS adminisztrációs menüjében a Twonky Media menüponton belül található hivatkozásra kattintunk.
Természetesen ezúttal is a teljes admin felületről készítettünk képeket, ám ezekkel most nem szórtuk tele az írást, hogy áttekinthető maradjon, helyette inkább egy RAR csomag formájában tesszük elérhetővé a képeket azok számára, akiket érdekelnek. A csomagot itt találják az érdeklődők.
Zyxel NAS NSA221
Tesztünk harmadik szereplője a Zyxel műhelyében készült. Ez a NAS hasonló funkciókkal rendelkezik, mint az előbbiekben bemutatott két példány, ám hozzájuk képest kínál néhány extra funkciót is, amelyekkel lejjebb még bővebben foglalkozunk. A termék egy eléggé informatív dobozban kapott helyet, a hátoldalán a NAS-sal kapcsolatos minden fontosabb információ megtalálható.
A doboz belsejében itt is a szokásos kiegészítőket találjuk, igaz, a leírások között ezúttal szokatlanul sok papírt és egy helyett rögtön két telepítő lemezt is találunk. Az egyik CD a NAS felhasználói kézikönyvének digitális változatát tartalmazza és a NAS-hoz tartozó segédprogram is helyet kapott rajta, míg a másik egy adatmentő szoftvert rejt, méghozzá a Memeo Backup névre keresztelt megoldást, ami automatikus adatmentési funkcióival jó szolgálatot tehet. A papírok között természetesen egy gyors üzembehelyezési útmutató és egy felhasználói kézikönyv is helyet kapott.
A NAS-hoz a tápkábel és a tápadapter mellett jár egy Ethernet kábel is, valamint a merevlemezek beszereléséhez szükséges kis műanyag síneket is megkapjuk, természetesen a hozzájuk tartozó csavarokkal együtt. A két kis tasak négy helyett 5 csavart rejt mindkét esetben, azaz a gyártótól egy tartalék csavart is kapunk, ami dícséretes.
A Zyxel NSA-221 műanyag házzal és műanyag előlappal érkezik. Az előlap a szokásos LED-ek mellett egy bekapcsoló gombot és egy Copy gombot is tartalmaz, legalul pedig egy USB 2.0-s port is helyet kapott, amelyhez a Copy funkció - előzetes beállítás után - könnyedén alkalmazható.
A NAS hátulján az eddiekhez viszonyítva már egy nagyobb ventilátor van, ami csak a rendszer bekapcsolásakor hangoskodik, majd néhány másodperc után lehalkul. Filmnézés közben ha egy szobában vagyunk vele egyáltalán nem lesz zavaró, teljes csendben (pl. alvásnál), azért már hallható a hangja, de messze nem olyan zavaró mint az előző két NAS esetében, elég halk.
Továbblépve a ventilátoron, hátul a gigabites hálózati csatlakozó mellett két USB 2.0-s port is található. Jobbra lent egy Kensington port is van, amelynek segítségével - a megfelelő zár alkalmazásával - könnyedén az asztalhoz, vagy egyéb erős ponthoz rögzíthetjük a NAS-t.
A merevelemezek beszereléséhez a mellékelt műanyag síneket kell használni, méghozzá úgy, hogy a lekerekített végük a HDD SATA portja felé nézzen. A merevlemezek kivétele első ránézésre problémás feladat lehet, de a NAS előlapjának belső oldalán gondosan felrögzítve találunk egy fogantyút, amellyel könnyedén kihúzhatóak a merevlemezek. A fogantyú használat után visszapattintható a helyére. Ötletes megoldás, jó lenne rá jobban is felhívni a figyelmet, ugyanis elsőre mi sem vettük észre, annyira beleolvad a környezetébe.
A műanyag házban helyet foglaló kis konfiguráció összességében minőségi felépítéssel bír, az automatikus ventilátor fordulatszám-szabályzó funkció pedig egyenesen áldás a sok zajongó NAS után.
Szoftveres képességek
A NAS hálózaton történő megtalálása már nem jelenthet problémát, történjen az akár a mellékelt segédprogram segítségével, vagy a bekapcsolt DHCP szolgáltatással rendelkező router konfiguráció menüjében. A legegyszerűbb, ha az adott webböngésző címsorába bírjuk a NAS nevét (NSA221 alap esetben), így egyből a belépő menühöz jutunk.
A menübe történő belépés az "admin" felhasználói név és az "1234" jelszó megadásával történik, majd mielőtt tovább engedne a rendszer, arra kér minket, hogy az admin jelszót változtassuk meg. A belépést követően állítsuk be a dátumot és az időt, majd végezzük el az adattároló alrendszerrel kapcsolatos beállításokat is. Amennyiben a NAS Starter Utility segítségével indítjuk a konfigurálást, akkor addigra, mire a NAS menüjébe történő belépésig eljutunk, már minden szükséges beállítást el fogunk végezni, ugyanis a segédprogram beállítás varázslóként funkcionál. A termék esetében a szükséges alapvető beállítások elvégzése után ezúttal is érdemes friss firmware után nézni. Itt ér minket az első kellemes meglepetés, ugyanis nem kell a gyártó oldalára felballagni, hanem elég, ha a NAS erre rendszeresített menüjében rákattintunk az "új firmware elérhetőségek ellenőrzése" nevű gombra, ami sajnos angol nyelvű, mint ahogy az egész menü is az, de ez talán manapság már nem jelenthet akkora problémát. A rendszer automatikusan ellenőrzi, hogy van-e friss firmware, majd le is tölti azt, ha van.
Az adminisztrációs beállításokat tartalmazó lap főoldalán a NAS státuszáról kapunk információt. Itt látjuk, hogy a CPU mennyire melegszik, a hűtőventilátor pontosan milyen fordulatszámon üzemel, valamint a NAS legfontosabb paramétereiről is képet kapunk. Az alkalmazások között a szokásosakat találjuk: a NAS kínál FTP szervert, médiaszervert, letöltő szervert (Web, FTP és BitTorrent), valamint nyomtatószervert, Broadcaching szolgáltatást (automatikus letöltés, RSS alapokon), illetve automatikus feltöltő szolgáltatásokat is. Utóbbiak esetében lehetőség van rá, hogy egy előre megadott könyvtárban elhelyezett videókat, illetve képeket, bizonyos időkeret letelte után automatikusan felpakolja a rendszer a YouTube, illetve FlickR felhasználói fiókunkba. A szolgáltatás rendkívül ötletes, viszont egyetlen hátránya is van: egyszerre csak egy YouTube és egy FLickR felhasználói fiókhoz lehet beállítani, ami egyes esetekben problémát jelenthet. Hasonló szolgáltatást a Plextor korábban nálunk járt hálózati adattárolójánál is találtunk. Automatikus fájlfeltöltést FTP szerver esetében is alkalmazhatunk, ennek a beállításait szintén az admin tartalmazza.
A BitTorrent kliens, illetve a letöltő funkciók rendesen üzemelnek: utóbbiaknál Web és FTP alapú letöltések kezelésére egyaránt van mód, míg a BitTorrent kliensnél van seed támogatás is. A letöltő szolgáltatás egy webböngészőbe beépülő modul segítségével arra is módot ad, hogy egy kattintással továbbítsunk egy letöltési linket a NAS letöltő szolgáltatásába, amely aztán letölti az adott fájlt. A letöltő szolgáltatások között az eMule is megtalálható, amit külön csomagként kell telepítenünk.
A NAS esetében alkalmazhatunk webszervert is (PHP, MySQL), amit a DynDNS szolgáltatás jóvoltából interneten is elérhetővé tehetünk. Leegyszerűsítve weboldalt is üzemeltethetünk a hálózati adattárolóval, legyen szó egyszerű blogról, képgalériáról vagy egyéb megoldásról. Itt lehetőségeinknek csak a NAS erőforrásai, valamint a rendelkezésre álló internet kapcsolat feltöltési sebessége szabhat határt. A webszerver használatához a PHP és MySQL alkalmazásokat külön csomag formájában kell beszereznünk. Erre a Package Management menüpont ad módot, ahol az összes elérhető (telepített és nem telepített) alkalmazás listája megtalálható. A csomag letöltését egy kattintással elindíthatjuk, majd letöltés után a rendszer telepíti is azt. Ezek után csak el kell indítanunk az adott szolgáltatást és már használatba is vehetjük azt.
A WebPublishing szolgáltatás segítségével a NAS-on tárolt tartalmakból is megoszthatunk párat a weben.
Maga a NAS egyébként nyomtatószervert, FTP szervert, NFS támogatást, médiaszervert, és iTunes szervert egyaránt kínál, sőt, még szünetmentes tápegységgel is képes együttműködni.
A rendszer a merevlemezekhez RAID 0, RAID 1, és JBOD támogatást biztosít, sőt, a S.M.A.R.T adatokhoz való hozzáférést is támogatja. Az adattárolók esetében könnyedén nyomon követhetjük a hőmérséklet alakulását is, ami szintén pozitívum. Az admin menü adatmentéssel kapcsolatos beállításokat is tartalmaz, így a NAS adatait másik NAS-ra, vagy külső merevlemezre könnyedén menthetjük, a mellékelt Memeo Backup alkalmazással pedig számítógépünk adatairól készíthetünk egyszerűen és automatikusan biztonsági mentéseket.
A főbb funkciók kitárgyalása után már csak a felhasználó menedzsment kérdését kell érintenünk. A NAS lehetőséget ad Admin és User szintű felhasználók létrehozására, amelyeknél megadhatjuk a kötetenkénti kvóta mennyiségét is. A felhasználó számára létrehozhatunk privát könyvtárakat, valamint csoportba is beléptethetjük őket. A rendszer megosztások létrehozására is módot az, amelyeknél beállíthatjuk, hogy az adott megosztást mely csoportok, illetve felhasználók érhessék el, és milyen jogokkal rendelkezzenek. A megosztás engedélyezését és tiltását egy kattintással megoldhatjuk, sőt, még lomtárat is rendelhetünk hozzá.
A NAS esetében fejlett energiagazdálkodásra is van módunk. Beállíthatjuk, hogy áramszünet után a NAS mit csináljon (maradjon kikapcsolva, kapcsoljon be, vagy álljon vissza az áramszünet előtti állapotba), valamint azt is beállíthatjuk, hogy mely napokon mikor kapcsoljon be, illetve ki. A rendszer esetében a merevlemezek készenléti módját is itt engedélyezhetjük, valamint az UPS-sel (szünetmentes tápegységgel) kapcsolatos beállításokat is itt találjuk.
Ahogy az a fenti képeken is látszik, még webes fotónézegetőt, filmnézőt, fájlkezelőt és zenelejátszó alkalmazást is kapunk a NAS-hoz. A Zyxel megoldása összességében igen ütőképes, már ami a hardvert és a szoftvert illeti.
A teljes admin felületről készültek képek ebben az esetben is, ezeket itt lehet letölteni.
Tapasztalatok
[bold]Tapasztalatok
[/bold]A NAS-ok bemutatásánál ugyan már leírtuk néhány észrevételünket (zajszint, szoftver), de a sebességről és a fogyasztásról még nem esett szó. Mindhárom NAS-t RAID1-es módban használtuk, ezért minden NAS esetében vártunk 8-15 órát a teszteléssel - modelltől függően hol több, hol kevesebb volt a várakozási idő -, ugyanis a RAID tömb szinkronizációja előtt nem működött megfelelő teljesítménnyel egyik hálózati adattároló sem, mivel a folyamat igénybe vette az amúgy sem túl erős processzort. Ettől a termékeket lehetett használni, de sem üresjárati fogyasztásmérést, sem pedig sebességtesztet nem lehetett rajtuk végezni. RAID 1 tömb építésekor mindig szinkronizálja egymáshoz a két lemezt a NAS, ami elég időigényes, ne csodálkozzunk, ha addig a sebessége pocsék lesz.
Fogyasztás
A termékekhez minden esetben ugyanazokat az 1 TB-os Samsung merevlemezeket használtuk, így könnyedén össze tudjuk hasonlítani az egyes versenyzők fogyasztását. Első körben azt vizsgáltuk, hogy üresjáratban mennyit fogyasztanak a NAS-ok, utána megnéztük a terhelés alatti fogyasztást, valamint azt is, hogy miként alakul a fogyasztás, ha a merevlemezek készenléti állapotba szenderülnek. Az eredményeket az alábbi diagram tartalmazza.
A hálózati adattárolók között néhány wattos különbségek alakultak ki, amelyeknek számottevő mértékben csak hosszabb távú működés esetén lehet jelentőségük. Készenléti üzemmódban a legjobban az Edimax hálózati adattárolója vizsgázott, amely 9,5W körüli fogyasztás helyett alig 7 wattal is beérte.
Sebességtesztek
A RAID 1 módban üzemelő NAS-ok esetében - amelyek 2 x 1 TB-nyi merevlemezt tartalmaztak - Gigabites hálózati kapcsolatot használva egy sebességtesztet is lefuttattunk. A termékekre egy 7 GB körüli mérettel rendelkező fájlt másoltunk, majd az adott fájlt a PC-re is visszamásoltuk. Mértük a teljes másoláshoz szükséges időt, és feljegyeztük azokat a sebességeket, amik a leginkább jellemzőek voltak a NAS-okra. Vigyázat, ezek nem matematikai átlagsebességek, hanem azok, amikre beálltak a NAS-ok a kezdeti ugrálás után. Ha valaki sima átlagsebességre kíváncsi az egy osztással megkaphatja őket (lehet 7000MB-tal számolni).
A NAS-ok írás alkalmával, azaz akkor, amikor PC-ről másoltuk rájuk az említett fájlt, nagyjából hasonlóan teljesítettek, a sorból csak az Edimay terméke lógott ki, mert tovább tartott míg elérte ideális sebességét.
Olvasás alkalmával a helyzet annyit változott, hogy a Zyxel NAS helyét a RaidSonic hálózati adattárolója vette át, viszont a különbségek összességében itt is minimálisak voltak. Hosszabb távon persze nem mindegy - nagyobb fájlok másolásakor -, hogy az adott NAS 18 MB/s vagy 20 MB/s körüli sebességgel olvassa-e az adott fájlt, mint ahogy az a fenti második diagramon is látszik. Időben itt már látványosabb különbségek is mutatkoznak.
Melegedés
A tesztek alkalmával a merevlemezek hőmérsékletét is vizsgáltuk. A RAIDSonic termékénél 34 Celsius fok körüli üresjárati- és 38 Celsius fok körüli terhelés alatti merevlemez-hőmérsékletet mértünk, míg az Edimax készülékénél sorrendben 42 Celsius fok és 48 Celcius fok volt az említett két érték. A Zyxel esetében 32 Celsius fok körüli üresjárati és 37 Celsius fok körüli terhelés alatti merevlemez-hőmérsékletet mértünk. Utóbbi terméknél a rendszer processzorának hőmérséklete 42-26 Celsius fok között helyezkedett el, természetesen terheléstől függően.
Végszó
A három NAS közül a szolgáltatások, a ventilátor zajossága és a sebességtesztek alapján próbálunk győztest hirdetni. A látottak és a tesztek alapján az abszolút befutó véleményünk szerint a Zyxel NS-221-es modellje, még úgy is, ha néhol sebességtesztben - legalábbis olvasás alkalmával - minimális mértékben jobban teljesített nála a RAIDSonic megoldása. A Zyxel hálózati adattárolóját bátran ajánljuk mindazoknak, akik egy megbízhatóan, csendesen, megfelelő adatátviteli sebességek mellett üzemelő hálózati adattárolót keresnek, amely a PC adatainak mentésére, multimédiás fájlok megosztására, automatikus Flickr képfeltöltésre és YouTube videó feltöltésre is használható és még BitTorrent letöltő gépként is helytáll. A termék egyértelműen ajánlott vétel! Főleg, ha azt nézzük, hogy a mezőny legolcsóbb versenyzőjéről van szó, ami ráadásul számos olyan extrát kínál, amelyek fontosak az átlagfelhasználók számára.
A másik két NAS-ról már nem tudunk ilyen elismerően nyilatkozni. Az Edimax terméke a rendkívül hangos ventilátor miatt marad le az ajánlott vétel címről, noha szolgáltatások és sebesség tekintetében azért képes helytállni a mezőnyben. Amennyiben a NAS egy olyan szobában kapna helyet, ahol zajongó ventilátora senkit sem zavar, úgy az Edimax hálózati adattárolója is jó választás lehet, de egyébként kerüljük el.
A RAIDSonic terméke felemás érzéseket keltett bennünk. Ez a NAS külsőleg tesztünk legszebb, legigényesebben kidolgozott példánya volt, amely zajszint tekintetében is elég elfogadható volt. A sebességtesztek alkalmával szintén nem panaszkodtunk a termék teljesítményére, viszont a szoftverrel kapcsolatban már vannak problémáink. Az egy dolog, hogy a BitTorrent kliensnél nem lehetett elindítani a letöltéseket, mert ezt a problémát egy firmware frissítés megoldhatja. A baj az, hogy a firmware beszerzése rendkívül körülményes és egy átlagfelhasználó szinte biztos, hogy nem fog angol vagy német nyelvű levelet írni a gyártónak, amelyben a NAS típusa, sorozatszáma, a RAID konfiguráció adatai, a tápegység pontos típusa, a vásárlást igazoló számla másolata, valamint annak leírása is szerepel, hogy a felhasználó ugyan miért szeretne egy olyan termékhez frissítést kérni, ami történetesen az ő tulajdona. Érhető, hogy ezzel a gyártó egy "hülye biztos" rendszert szeretett létrehozni, ami megakadályozza, hogy a témában járatlan felhasználók egy elhibázott frissítéssel papírnehezékké alakítsák át hőn szeretett NAS-ukat, de ezzel a gyakorlattal nem csak a hülyéket, hanem a normális, tapasztalt vásárlókat is sikerül elűzniük a gyártó illetékeseinek.
A tesztben szereplő Edimax NS-2502-es és RAIDSonic IB-NAS4220-B típusú hálózati adattárolókat Kelly-Techtől és a Juventustól és a kaptuk kölcsön tesztelésre. Ezúton is köszönet értük!