GTX970
Egy héttel ezelőtt elrajtoltak az nVidia új generációs csúcskártyái, a GTX970-es és a GTX980-as. A megjelenéskor még csak utóbbit tudtuk bemutatni, ami döbbenetesen jó fogyasztás mellett léphetett fel a teljesítmény dobogójának legfelső fokára, tehát az nVidia a Maxwell architektúrával tényleg kimaxolta a hatékonyságot. A vérfrissítésnek persze ára is van, a csúcskártya 180 ezer forintról indul, ami körülbelül annyi, mint amennyibe egy GTX780 Ti került pár hete. Csak azért pár hete, mert az nVidia csökkentette egy raktársöprés erejéig előző generációs felsőkategóriás kártyáinak az árát, különben nem sokan tolonganának értük. Nem úgy, mint a GTX970-esért, amiből a kezdeti szűkös készletek néha csak percere kerülnek ki a webshopba, mert pillanatok alatt lesz minden kártyának új (reményeink szerint boldog) gazdája. Pedig még almás logót sem ragasztott rájuk senki, egyszerűen csak arról van szó (vigyázat, spoiler következik!), hogy jól sikerültek. Igen, lelőttük a poént a teszt elején, de azért hátha érdekel valakit a „miért?”-re is a válasz, úgyhogy ássuk bele magunkat mélyebben is a témába, lássuk a mai felhozatalt!
Az előző heti mezőnyt nem csak a GTX970-essel bővítettük, olvasói kérésre a GTX670 is felkerült még egyszer, utoljára a listánkra, ezzel visszanyúltunk még egy generációval korábbra. Viszont egy GTX680-as szerepeltetésének már nem sok értelmét láttuk volna, mert közel ugyanazt nyújtja, mint a GTX770, így ha valakinek 680-asa van, húzzon le a 770 eredményeiből 3-4%-ot, és már be is tudja helyezni a mezőnybe a kártyáját.
Na de vissza a mai főszereplőhöz: a GTX970 specifikációján végignézve azt láthatjuk, hogy a memória-alrendszer változatlan maradt a nagytestvérhez képest, a különbség kimerül némi GPU órajel csökkentésben és az SMM-ek számának megnyesésében. Utóbbi leegyszerűsítve annyit tesz, hogy 384-gyel kevesebb shaderünk van, és így értelemszerűen elveszett a hozzájuk tartozó 24 textúrázó is. Kis matekozással kijön, hogy nagyjából 20% sebességcsökkenésre lehet számítani GPU fronton, de majd meglátjuk mit mutatnak a tesztek, amik ma egy kicsit rendhagyóak lettek a tesztkártya miatt.
ASUS STRIX GTX970-DC2OC 4GB
Mint a nevéből is látszik, ez bizony egy túlhajtott kártya. Néhány éve ez még nem okozott volna problémát, de a GTX600-asokon bemutatkozó Boost szolgáltatás jól összekutyult mindent, tesztelői szempontból. A gyártók előszeretettel piszkálják a grafikus vezérlők BIOS-át, így nem csak az alap órajelet változtatják meg, hanem a Boost lépésközét is, valamint a TDP keretet, amiből gazdálkodhat a kártya. Mivel ez szinte lehetetlenné teszi, hogy pontosan referencia szintre állítsunk be egy gyárilag túlhúzott kártyát, ezért mindig referencia kártyákat szoktunk használni. Ezúttal azonban nem volt meg ez a luxusunk, örültünk, hogy egyáltalán sikerült szereznünk egy példányt, amit aztán tippek alapján nem akartunk visszafogni (egyelőre sajnos nem tudjuk mennyi a maximális Boost órajele egy referencia GTX970-esnek). Éppen ezért a diagramokon végig jelöltük, hogy egy ASUS STRIX kártyáról van szó, ami becsléseink szerint 5-6%-kal lehet gyorsabb egy referencia kártyánál, amiből nem lesz túl sok a kínálatban.
A GTX970 STRIX egyébként a STRIX sorozatban szokásos hűtőt használja, ami elég hatékonyan teszi a dolgát, komolyabb hangja csak több óra játék után lesz zárt gépházban, de akkor sem visít. Tápcsatlakozóknál lesznek eltérések a különböző megoldások között, az ASUS kártyája egyetlen nyolctűs PCI-E tápkábelre vágyik, hogy jól érezze magát. A kimenetek között a szokásos formációt láthatjuk (2xDVI, 1xHDMI 2.0, 1xDisplayPort), a három DisplayPortos kialakítás megmarad tehát a csúcskártyának. Az alap órajel az ASUS kártyáján 1114MHz, az átlag Boost értéke pedig 1253MHz. A kártya gyakorlatban ugyanúgy 1290 MHz környékén mászkált, mint a referencia GTX980-as.
Tesztgép, fogyasztás, szintetikus részleg
Tesztkonfiguráció
Alaplap: Gigabyte GA-Z77X-UD3H
Processzor: Intel Core i5-3570k@4.4GHz
Memória: 2x4GB Corsair Vengeance DDR3-1866
Grafikus kártyák: nVidia GTX670 2GB, Gainward GTX760 2GB, nVidia GTX770 2GB, nVidia GTX780 3GB, nVidia GTX780 Ti 3GB, ASUS STRIX GTX970 DC2OC 4GB, nVidia GTX980 4GB, MSI R9 280 GAMING 3GB, Sapphire R9 280X Dual-X OC 3GB, Sapphire R9 285 Dual-X, ASUS R9 290 DirectCU II, ASUS R9 290X DirectCU II
Tápegység: Cooler Master M2 Silent Pro 1000W
Operációs rendszer: Windows 8.1 64bit minden frissítéssel
Driverek: Catalyst 14.7 béta3 (+ az R9 285 saját bétája), GeForce 340.52, GeForce 344.07 (a GTX900-asokhoz)
A fogyasztás a csúcskártyához képest esetünkben semmit sem változott, de ez valószínűleg csak annak köszönhető, hogy egy minimálisan megtuningolt vassal volt dolgunk. Egetrengető különbségeket azért egy referencia kártya esetében sem várnánk, maximum 10-20W lehet az eltérés.
Szintetikus tesztek
3DMark alatt teljesül a papírforma, az ASUS kártyája csak annyival lassabb a csúcsmegoldásnál, mint amennyit a specifikációja alapján ki lehet következtetni. Hasonló látható a Unigine tesztjeiben is, ami azt vetítheti előre, hogy ez várhat ránk a játékok alatt is.
Játéktesztek
Nagyrészt itt is a papírforma jön be, de azért láthatóak apró eltérések, például a Bioshock Infinite esetében, ahol csak 10% körüli a differencia. Ezekben az esetekben az lehet a magyarázat, hogy a GTX980 talán kezd kifogyni a memória-sávszélességből, vagy legalábbis nagyon a határon lehet.
Játéktesztek folyt.
A papírformás helyzet megmaradt a fenti tesztekben is, csak a végére maradt egy igazi érdekesség: Total War alatt olyan jól teljesítenek az új kártyák, hogy a GTX970 még a GTX780 Ti-t is képes beelőzni, ami szép eredmény.
Tuning, összefoglaló
Tuning eredmények
Az ASUS kártyájával hasonló eredményeket értünk el, mint a referencia GTX980-nal, 200MHz-cel sikerült megemelnünk a GPU órajelét, és kerek 1GHz-cel a memóriáét. A GPU esetében ez 50-nel kevesebb lenne, mint a GTX980-nál, de ne feledjük, hogy a kártya alapból húzva volt, és becsléseink szerint pont 50MHz körüli értékkel. Messzemenő következtetéseket nem vonnánk le egy kártyából, de valószínűleg hasonló lehet a két kártya tuningpotenciálja, mindkettőnél van esély 20% többlet kisajtolására, ami a GTX970 esetében azt jelenti, hogy beérheti a gyári órajeleken menetelő GTX980-ast, mint azt a fenti táblázat is mutatja.
Verdikt
Az összesítés valószínűleg senkit nem fog meglepni, hiszen az esetek nagy részében az ASUS GTX970-es katonásan hozta azt a különbséget, amit akár ki is számolhattunk volna (mennyivel gyorsabban végeztünk volna!). Az átlagolásból természetesen ezúttal is kihagytuk a szintetikus teszteket.
Körülbelül 15% van a két GTX900-as között, ami becsléseink szerint két referencia kártya esetében kb. 20% lenne, tehát egy alap GTX970-es teljesítménye egy R9 290-es szintjén lehet. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az előző generációból csak a GTX780 Ti képes fölé nőni, másrészt azt is, hogy az nVidiának sikerült nagyon jól belőnie a kártya árát. A 105 ezer forintos nyitány miatt a GTX970 házon belül a 780-ashoz van legközelebb, de annál gyorsabb, és még valamivel olcsóbb is. Utóbbit jelenleg az aktuális akciók kompenzálják, ám ha valaki nem vágyik az új Borderlandsre, vagy egy fülesre, akkor nem kérdés, hogy az újdonságot kell választani ezen az árszinten.
A konkurenciához viszonyítva már egy kicsit árnyaltabb a kép. Az R9 290-es szinte ugyanilyen áron kelleti magát és teljesítményben is ezt a szintet hozza, úgyhogy akár be is húzhatnánk a döntetlent, de manapság már ezer más tényező van. Az nVidia oldalán ott áll a PhysX, a GeForce Experience a ShadowPlay-jel és GameStreammel, a G-Sync, a sokkal alacsonyabb fogyasztás (kb. felezésről beszélhetünk), valamint az ebből fakadó hangerő különbség. Kevesebb hőt termelő kártyát könnyebb lehűteni ugye. Az AMD térfelén ott a TrueAudio, a RaptR (Gaming Evolved App), a Mantle és a valamivel nagyobb tudás, amit eddig sajnos semmiben sem sikerült kamatoztatni, a fejlesztők nem törik magukat, hogy túllépjenek a DX11.0 specifikációján. Hasznos tudásban tehát az nVidiánál lehet az előny, mert szoftveres oldalon kiforrottabbak a megoldásai egyelőre, és a közeljövőben több olyan cím érkezik, ami támogat valamilyen nVidia technológiát, plusz még rejtett tartalékai is vannak a chipnek, amikkel viszont nem tudunk számolni, mert a cég nem volt túl szószátyár ebben a témában. Azt tudjuk, hogy már többet tud az új GPU, mint amit a DX11.0 megkövetel, de hogy ez mégis mire elég, az kérdéses. Vannak újdonságok is, mint a VXGI (Voxel Global Illumination) hardveres támogatása, de ezt lehet még annyi játék sem fogja használni, mint a Mantle-t vagy a TrueAudio-t, így egyelőre kár számolni vele. Mindent összevetve azonban még így is az új GeForce felé billen a mérleg nyelve, így jár az ajánlott plecsni, amit ritkán osztogatunk ezen az árszinten, de örülünk, hogy néha azért van mire. Utoljára talán pont az R9 290-esek kapták meg egy éve, de már rájuk férne egy frissítés.
Hogy nVidia fronton mi várható a közeljövőben, azt nehéz megmondani, de valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha arra tippelünk, hogy tovább terjed majd a Maxwell architektúra. Talán lesz egy tovább nyírbált GM204-es változat, hogy átvegye a GTX770 helyét, és ki tudja, anno tele volt a net pletykákkal egy 3200 shaderes szörnyetegről, úgyhogy talán megkapjuk egyszer a GK110 utódját is, de az is lehet, hogy ezzel az nVidia megvárja a csíkszélesség váltást. Remélhetőleg hamarosan kiderül.
GeForce GTX970