1. oldal

Ambiciózus, sok szempontból megkérdőjelezhető és sokak szerint képtelen tervet jelentett be a napokban egy olasz sebész: Sergio Canavero emberi fejek átültetésével nyújtaná meg azon betegek életét, akik testét az izomsorvadás, a rák vagy más betegség, illetve sérülés szinte teljesen működésképtelenné tette. A Torinói Fejlett Neuromodulációs Csoport tagja először 2013-ban vetette fel elképzelését, most pedig össze kívánja trombitálni mindazokat, akik részt szeretnének venni a projektben, és úgy érzik, hogy hozzá tudnának járulni annak sikeres megvalósításához. Mivel Canavero szerint a legnagyobb kihívások, vagyis gerincvelő egyesítése és a kilökődési reakció megfékezése jelenleg már legyőzhetőnek tűnnek, az első emberi műtétre akár már 2017-ben sor kerülhet.

A vállalkozás etikai kérdéseire majd a későbbiekben térünk rá, egyelőre vegyük sorra a technikai megvalósíthatóság problémáit. Az első feljegyzett, élő szervezeten végrehajtott fejátültetést egy szovjet sebész, Vlagyimir Gyemihov hajtotta végre 1954-ben. Az orvos egy kölyökkutya fejét és elülső lábait ültette át egy nagyobb kutya torzójára. A kísérletet aztán többször is megismételte, a beavatkozáson átesett kutyák azonban maximum hat napig élték túl a műtétet követően.

Az első, már részben akár sikeresnek nevezhető hasonló átültetést 1970-ben a Case Western Reserve Egyetem orvosai vitték véghez. A Robert White vezette kutatócsoport egy majom fejét ültette át egy másik testére. A gerincvelő egyesítésére nem tettek kísérletet, így az állat nem tudta mozgatni új testét, külső segítséggel azonban képes volt lélegezni. A majom kilenc napig élt a műtét után, ekkor azonban új testének immunrendszere visszautasította a fejet. Azóta nagyon kevés hasonló kísérletre került sor, Canavero azonban úgy véli, hogy a sebészeti technikák és a szervezettel kapcsolatos tudásunk annyit fejlődött az elmúlt negyven évben, hogy megérett az idő egy újabb próbálkozásra.

A szakértő egy nemzetközi idegtudományi folyóiratban publikáltaa tervének pontos lépéseit összefoglaló tanulmányt. Az eljárás elején a két testet annyira lehűtik, hogy azok sejtjei hosszabb ideig kibírják oxigén nélkül. A nyaki régiót mindkét testen teljesen szétbontják, és a nagyobb vérereket apró csövek segítségével kapcsolják össze, és csak ezt követően vágják el a gerincvelőket. A tiszta és pontos vágás a műtét egyik legfontosabb lépését jelenti, mondja Canavero.

Az összeillesztendő fejet és torzót ezt követően egymás közelébe helyezik, és a spagettitésztára emlékeztető gerincvelői kötegeket egyesítik. Az eljárás során Canavero tervei szerint folyamatosan polietilén-glikollal öntözik a műtéti területet, amely a szakértő elmondása szerint segít a sejtszintű kapcsolatok kialakításában a gerincvelői végek közt. Ezt követően a vérereket és az izmokat is összeöltik, az alanyt pedig három-négy héten keresztül mesterséges kómában tartják, teljes mozdulatlanságot, és gyógyulási időt biztosítva az újonnan összerakott test számára.

Ebben az időszakban beültetett elektródák ingerlik rendszeresen a gerincvelőt, mivel ez a fajta „edzés” a korábbi kutatások szerint segít megerősíteni az idegi kapcsolódásokat. Amikor a beteg felébred a kómából, képes lesz mozogni és beszélni, valamint érezni fogja új teste minden részét, egy éves fizioterápiát követően pedig járni is újra megtanulhat, mondja Canavero, aki azt is hozzáteszi, hogy már több önként jelentkezőjük is van az első emberi műtétre.

A projekttel a szakértők szerint több ordító probléma is akad, az első rögtön az, hogy nem minden beteg fogja túlélni a műtéthez szükséges hideget. 12−15 Celsius fokra lehűtve az agy valóban akár egy órán keresztül is kibírja oxigén nélkül, az ilyen súlyos hipotermia azonban szinte mindig komoly mellékhatásokkal jár, mondja Christopher Winfree, a Columbia idegsebésze. Tízből talán három-négy beteg él túl egy ilyen mértékű lehűtést, de az ő szervezetük is maradandó károkat szenvedhet.

2. oldal

A hűtés kérdése azonban csak a jéghegy csúcsa. A tervezet legnehezebbnek ígérkező része a gerincvelő egyesítése. A polietilén-glikol az állatkísérletek tanúsága szerint valóban képes lehet idegi növekedést kiváltani a gerincben, ez azonban Winfree szerint kevés lesz az üdvösséghez. Ha a gerincvelő folytonossága megszakad, rögtön megkezdődik a hegesedés, amely problémákat okozhat az idegvégződések összeillesztése során. Az ilyen esetekben fehérjék és enzimek sokasága gátolja a növekedést, és nincs garancia arra, hogy ezen bármilyen módon felül lehet emelkedni.

De még ha a „csodaragasztó” működne is, az elvágott végek összeillesztése a lehetetlennel határos feladat lenne. Chad Gordon, a Johns Hopkins Egyetem idegsebésze elmondása szerint, aki részt vett az első Egyesült Államokban végrehajtott arcátültetésen, a vállalkozás ezen részét jelen körülmények közt egyszerűen nem lehet megoldani. „A központi idegrendszer egyik legfontosabb részéről van szó több milliónyi idegi kapcsolódással. Kizárt, hogy ez összejöjjön” – mondja a szakértő.

Canavero mindenesetre a következő időszakban agyhalott betegeken kívánja tesztelni a polietilén-glikol tényleges hatékonyságát, kollégái azonban más okok miatt is erősen szkeptikusak a tervezet ezen részét illetően. „Semmi bizonyíték nincs arra, hogy egy gerincvelő és egy agy fejátültetéssel való fizikai összekapcsolása ténylegesen működőképes idegpályákat eredményez” – mondja Richard Borgens, a Purdue Egyetem Paralíziskutató Központjának igazgatója.

Ha a polietilén-glikol nem bizonyul működőképesnek, más opciók is léteznek a cél megvalósítására. A gerincvelő szakadásával járó sérüléseket sokan sokféleképpen próbálták áthidalni az elmúlt évek során, és valóban akadnak biztató eredmények e téren. Az őssejtek, illetve a szaglórendszer idegi regenerációt elősegítő gliasejtjeinek gerincbe injekciózása, és a hasi membránok használata egyaránt ígéretes útnak tűnik a súlyos gerincsérültek gyógyításának területén. A kémiai módszer ezekhez képest sokkal kevésbé felderített, ugyanakkor kevésbé invazív is, elmondása szerint ezért is próbálkozik Canavero először ezzel.

A gerincvelő összeillesztése után a legnagyobb problémát az immunrendszer jelentheti, amely hajlamos kilökni magából az idegennek ítélt szöveteket. Robert White majom páciense abba pusztult bele, hogy teste nem fogadta el az új fejet. William Mathews, az AANOS (Ideg- és Ortopéd Sebészek Amerikai Akadémiája) igazgatótanácsának egyik tagja szerint azonban ez napjainkban már sokkal kisebb gond, mint pár évtizeddel ezelőtt volt. A kombinált szív- és tüdőátültetéseknél is olyan komoly szereket kénytelenek használni, amelyek gyakorlatilag teljesen elnyomják a szervezet védekező mechanizmusait, és ezek annyira hatásosak, hogy segítségükkel a végtagok és a fej átültetése is kezelhető lehet. „A kilökődés megelőzésére alkalmazott módszerek és ezek elvi háttere napjainkban már nagyon jól megalapozott” – mondja a szakértő.

Canavero nem az egyetlen, aki a fej átültetésének problémájával foglalkozik. A kínai Harbin Orvosi Egyetem kutatója, Hsziao-Ping Zsen és kollégái tavalyi kísérleteik során igazolták, hogy egerek esetében működhet a procedúra. A kutatók 18 egér fejeit cserélték ki, és a transzplantált, vérkeringésbe bekapcsolt fejek normál agyműködést mutattak, valamint az állatok képesek voltak arcizmaik mozgatására is. Mivel a kutatók a gerincvelő összeillesztésével nem foglalkoztak, a rágcsálók nyaktól lefelé mozgásképtelenek voltak, Zsen azonban azt tervezi, hogy a következő hónapok során egereken, majd majmokon is kipróbálja Canavero metódusát, és a gerincet is igyekszik egyesíteni.

Ha minden technikai akadályt sikerülne leküzdeni, az eljárás emberi alanyokon való kipróbálása akkor is komoly akadályokba ütközne, vagyis a beharangozott 2017-es dátum azért is roppantul valószínűtlen, mert kizárt, hogy addig sikerül megszerezni a beavatkozáshoz szükséges engedélyeket. Az Egyesült Államokban, ahol Canavero szeretné elvégezni az első ilyen beavatkozást, legalábbis biztosan. A szakértő ezért Európát sem zárja ki potenciális helyszínként, úgy véli ugyanis, hogy annak egyes részein talán könnyebb lesz az illetékes hatóságok áldását megszerezni.

3. oldal

„A legnagyobb akadályt az etikai kérdések jelenthetik” – mondja a kutató, aki tisztában van azzal, hogy sokak szerint egyáltalán nem kellene ilyen kísérletekbe belevágni. A fejátültetés problémaköre olyan alapvető, egyértelműen nem megválaszolható kérdéseket vet fel ugyanis, mint például hogy mit tartunk az ember lényegének, és hogyan definiáljuk az életet. „Én úgy hiszem, hogy mindaz, amit sajátosan emberinek tartunk, az agykéregben található. Ha ezt egy bizonyos fokon túl megváltoztatjuk, egy másik személyiséget hozunk létre. Ebben az esetben erről nincs szó” – mondja Patricia Scripko, kaliforniai neurológus és bioetikus.

Ezzel ugyanakkor nem mindenki ért egyet, és a különösen bonyolulttá válik a kérdés, ha azon kultúrákat is bevonjuk a körbe, amelyek szerint a lélek nem a fejben, hanem a test más részein, például a szívben lakozik, vagy az egész testre kiterjed. Ebben az esetben ugyanis felmerül a kérdés, hogy a műtét során kit is tekintünk a beavatkozás elsődleges alanyának: a fej vagy a test tulajdonosát, esetleg mindkettőt?

A sebésztársadalom nagy része a felsorolt okok miatt elképzelhetetlennek tartja a tervezet megvalósulását, és többségük szerint az ötlet annyira képtelen, hogy megfontolásra sem érdemes. Harry Goldsmith, a Kaliforniai Egyetem idegsebésze, azon kevés szakértők egyike, akiknek sikerült egy súlyos gerincsérült járóképességét helyreállítani, szintén úgy véli, hogy nagyon valószínűtlen, hogy a tervezetből lesz valami. „Nem hinném, hogy valaha is működni fog, ehhez túl sok probléma van az eljárással” – mondja a kutató, aki szerint már az is komoly gondot jelenthet, hogy hogyan tartsanak kómában valakit négy hétig komolyabb egészségkárosodás nélkül. A mesterséges kómát más esetekben is csak a legvégső esetekben alkalmazzák a szakértők, mivel ebben az állapotban vérrögök és fertőzések alakulhatnak ki a szervezetben, az agyműködés pedig súlyos károkat szenvedhet.

És ezen a ponton érkezünk el a projekt másik legnagyobb potenciális buktatójához a gerincvelő összeragasztása után. Canavero ugyanis úgy képzeli, hogy a néhány hetes kóma alatt a betegek idegei annyira „összegyógyulnak”, hogy utána szinte teljesen működőképes lesz szervezetük. Arról ugyanakkor nem beszél, hogy addig mi történik az új fejjel ellátott testtel, amely ugyanis a nyúltvelőből kiinduló bolygóideg hiányában egyszerűen nem fog megfelelően funkcionálni. Enélkül pedig nincs szabályozva a szívverés, a vérnyomás, az emésztés és még számtalan kisebb-nagyobb működés sem. Az ideg átvágása után közel egy évre van szükség ahhoz, hogy az újra funkcionálni kezdjen, addig viszont a beteget egy tucatnyi különféle mesterséges rendszeren kell tartani, hogy életben maradjon.

Összességében az a konszenzus szakmai körökben, hogy a tervezet bármilyen formában való megvalósulásához még évtizedekre, de lehet, hogy évszázadokra lesz szükség. Sokan úgy vélik, hogy még ahhoz sem tudunk eleget a központi idegrendszer működéséről, hogy egyáltalán megtervezzünk egy hasonló műtétet, a sikerhez szükséges technikai feltételek pedig még biztosan nem léteznek.

Nick Rebel, a Sebészek Nemzetközi Kollégiumának amerikai vezetője elmondta, hogy bár az AANOS-szal együtt megadják a lehetőséget Canavero számára, hogy a kutató prezentálja ötletét a világ vezető szakértői előtt, ezen túl semmilyen formában nem támogatják a projektet. Az pedig rövidesen kiderül, hogy a legjobb sebészek hogyan fogadják a tervezetet. Mathews jóval optimistább az ügyben, és úgy véli, hogy a gerincvelő összeillesztése elviekben megoldható lehet, valamint hogy a fejátültetést sok területen lehetne alkalmazni, azzal azonban ő sem ért egyet, hogy ez pár éven belül megvalósítható.

„Ezért dobtam fel az ötletet két évvel ezelőtt, hogy az emberek beszéljenek róla” – mondja Canavero. „Ha a társadalom nem kész a tervezetre, nem fogom megcsinálni. Az azonban, hogy az Egyesült Államokban vagy Európában nem akarják megvalósítani a műtétet, nem jelenti azt, hogy máshol nem próbálják meg. Helyes módon próbálom megközelíteni a kérdést, de mielőtt elindulnék a Holdra, biztos akarok lenni abban, hogy lesz, aki követni fog.”