Oldal I.

A 2007-ben megjelent Bioshock-kal szemben hatalmas elvárást támasztottak annak idején a játékosok, hiszen sokak a legendás szerepjáték, a System Shock 2 utódját látták benne. A végeredmény egy olyan program lett, amely RPG-nek csak nagy jóindulattal volt nevezhető, ám zseniális története, hangulata és grafikája miatt az év egyik legjobb FPS-e lett. A víz alatti várost, Rapture-t, valamint lakóinak küzdelmét bemutató Bioshock kritikai és anyagi sikerét látva nem meglepő, hogy hamar elkezdték készíteni a második részt is, annak ellenére, hogy a jól lezárt történet miatt sok rajongó ellenérzésének adott hangot a folytatást illetően. Tény, hogy az elődben nagyon ügyesen elvarrták a szálakat a fejlesztők, épp ezért sokan arra tippeltek, hogy majd az előzményeket élhetjük át Bioshock 2-ben. Idővel kiderült, hogy óriásit tévedtek.

Kelj fel és járj, Big Daddy!

Bízom benne, hogy kevesen vannak azok, akik nem próbálták ki az első részt, de azért tekintsük át az alapokat. A bevezetőben is említett Rapture egy olyan város, melyet az óceán mélyén építtetett egy Andrew Ryan nevű üzletember. A tervek szerint Rapture egy utópisztikus hely lett volna, ám lakói túlságosan rákaptak az Adam-nek nevezett anyagra, mely rendkívüli képességeket biztosított számukra, ám cserébe elpusztította elméjüket. Ha mindez nem lett volna elég, idővel polgárháború tört ki az emberek között, ami romba döntötte a várost. Ebbe a pusztuló, ám a maga nemében még mindig csodálatos helyre térünk vissza a Bioshock 2-ben, körülbelül 8 évvel az első rész eseményeit követően. A legnagyobb meglepetést a főszereplő személye szolgáltatja, aki egy Big Daddy. Jól látjátok, a játékban azt a karaktert személyesítjük meg, aki az elődben az egyik legnagyobb ellenfelünk volt. Persze nem egy átlagos Big Daddy-ről van szó, hanem egy prototípusról, Deltáról, akit még Rapture fénykorában „gyártottak”.

A játék egy meglehetősen sokkoló képsorral indul, mivel elszakítják tőlünk az általunk oltalmazott Little Sistert (ők gyűjtik be az Adam-et), nekünk pedig megparancsolják, hogy tartsunk pisztolyt a fejünkhöz, és húzzuk meg a ravaszt. Jó pár évvel később visszatérünk a halálból (ennek mikéntjére a játék vége felé fog fény derülni), és rögtön elindulunk, hogy megkeressük Eleanor-t, a tőlünk elrabolt kislányt. A legnagyobb problémát az őt fogva tartó, Sofia Lamb nevű nőszemély okozza, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy ne érjük el a célunkat. Kezdetben persze nem sok minden lesz világos, ám lassan helyükre kerülnek a mozaikkockák. Az apró részleteket Lamb, valamint egy barátunk hozzánk intézett rádióadásaiból tudjuk majd meg, illetve az elődhöz hasonlóan ezúttal is rengeteg hangfelvételt fogunk találni Rapture-ben, melyeket a város korábbi lakói hagytak hátra. Annak ellenére, hogy a játék első fele véleményem szerint egy hangyányit gyengébb, mint az előd ezen szakasza, összességében a hangulat és sztori hozza az első rész színvonalát, köszönhetően a zseniális végjátéknak, ami sokkal jobban sikerült, mint a Bioshock 1-nél.

Oldal II.

Jó pár év telt el tehát az első rész eseményei óta, ám Rapture még mindig veszélyes hely, nem csoda, hogy rengeteg akcióban lesz részünk. Hiába vagyunk Big Daddy-k, a város őrült lakói (a splicer-ek) nem restek nekünk rontani, ha összeakadunk velük. Persze minket sem kell félteni, hiszen el leszünk látva fegyverekkel rendesen, kezdve a karunkra szerelt hatalmas fúrófejjel, amely kiváló közelharci fegyver. Idővel találunk gépágyút, sörétes puskát, szigonyvetőt, gránátvetőt, egy hackelésre alkalmas eszközt, illetve egy kamerát is. Utóbbival nem filmeket fogunk forgatni, hanem ennek segítségével tudhatjuk meg ellenfeleink gyenge pontjait. Ha elég ideig filmezzük őket miközben harcolunk velük, akkor érdekes információkat tudhatunk meg róluk. A fegyverek használatát még színesebbé teszi, hogy az egyes eszközök fejleszthetőek, ráadásul mindenhez háromféle töltényt találhatunk, melyek között egy gombnyomással bármikor válthatunk. Muníciót úgy szerezhetünk, hogy kifosztjuk a pályákon heverő holttesteket, illetve átvizsgáljuk a szekrényeket, fiókokat, melyek mindenféle földi jót rejthetnek. Ha összeszedjük a padlón heverő bankjegyeket, akkor akár az automatákból is vásárolhatunk felszerelést.

Jobb kezemben fegyver, bal kezemben tűzlabda

A harcok zamatát azonban ezúttal sem a fegyverek adják, hanem az első részben is látott speciális képességek (plazmidok), amelyek segítségével például áramcsapással sújthatjuk ellenfeleinket, vagy ha úgy tartja kedvünk, akkor egy csettintéssel felgyújthatjuk őket. Ha sikerül elég Adam birtokába jutnunk, akkor a Gatherer’s Garden nevű helyeken vehetünk új „varázslatokat”. Ezek között nem csak azok szerepelnek, amik már az első részben is benne voltak, hanem van pár új darab is, ráadásul mindegyik továbbfejleszthető, hogy még hatékonyabbak legyenek. Nagy változás az elődhöz képest, hogy harc közben már nem kell váltogatni a fegyverek és a plazmidok között, mivel Big Daddy-ként megtehetjük, hogy míg jobb kezünkben valamilyen puskát tartunk, addig a ballal plazmidokat használunk. Ez a kombináció nagyon látványos harcokat szokott eredményezni, csak arra figyeljünk, hogy ki ne fogyunk az EVE-ből, hiszen a kék anyag nélkül nem tudjuk használni speciális képességeinket (szintén a helyszíneket kifosztva, és az automatákból szerezhető be). Ezek mellett rengeteg féle tonikot is szerezhetünk a játékban, melyek tulajdonképpen passzív képességeket adnak. Segítségükkel lehetőségünk van rá, hogy gyorsabban mozogjunk, erősebb legyen a páncélunk, olcsóbban vásárolhassunk és a többi.

 

Oldal III.

Visszatért az első részben látott hackelés is, amivel ismét megbolondíthatjuk a biztonsági berendezéseket és az pénzes automatákat. Nagy megkönnyebbülésünkre már nem a gyakran unalmassá váló vízvezetékes minijátékot kell lejátszani hozzá, hanem egy gyorsabban befejezhető, ügyességen alapuló játékot. Egy kis kijelzőn mozgó mutatót kell megállítanunk a megfelelő helyen, hogy sikeresek legyünk. Ha elvétjük, jobb esetben csak sebződünk kicsit, rosszabb esetben beindítjuk a riasztót is. Érdekesség, hogy az egyik „fegyverünk” segítségével távolról is meg tudunk hackelni dolgokat, így például veszély nélkül elintézhetjük az automata ágyukat és a kamerákat.

Már többször említettem az Adam nevű anyagot, de hogyan is juthatunk hozzá? Az első részben többnyire a Little Sistereket megmentve vagy elpusztítva szerezhettük be azt, miután legyőztük a kislányokat őrző Big Daddy-ket. Abban ezúttal sem történt változás, hogy bizony neki kell ugranunk a nagydarab testőröknek, ám győzelmünk után a lányokat nem felszabadítjuk, hanem szívmelengető zene kíséretében örökbe fogadjuk őket (egyszerre persze mindig csak egyet). Felültetjük a kislányt a vállunkra, és onnantól kezdve már nekünk fogja gyűjteni az anyagot. Nagyon vicces, hogy harc közben néha kommentálják cselekedeteinket, ha például villámmal sújtunk valakit, akkor a rángatózó testre egy aranyos, „Nézd apa, táncol!” felkiáltással reagálnak. Visszatérve az Adam-re, a lányok megmutatják nekünk, hogy melyik holttestből tudnak ilyen szert kinyerni, nekünk csak le kell tennünk őket oda, és már el is kezdenek dolgozni. Csak arra figyeljünk, hogy ilyenkor odavonzzák a splicer-eket, akiket le kell szednünk, mielőtt bántanák a kislányt. Két begyűjtés után azonban mindig búcsút kell mondanunk az aktuális Little Sisternek, ilyenkor az első részhez hasonlóan eldönthetjük, hogy megmentjük vagy elpusztítjuk-e őket. Utóbbi esetben valamivel több Adam-hez jutunk, de nem ez az igazi különbség a két lehetőség között. Hasonlóan a Bioshock 1-hez, más-más lesz a végkifejlet, ha jóságosak vagyunk, vagy ha megöljük a lányokat. Nagy előrelépés azonban, hogy a korábbi kettő helyett ezúttal négy befejezése van a játéknak.

Oldal IV.

A játék során nem csak Little Sisterekkel fogunk találkozni, hanem pechünkre többször össze fogunk futni úgynevezett Big Sisterekkel is. Kinézetüket tekintve ők a Big Daddy-k női kiadásai, csak agilisebbek, mozgékonyabbak, és összességében sokkal veszélyesebbek is. Míg a lassan cammogó Daddy-ket meglehetősen könnyen le lehet győzni, addig a Sisterek nem kevés fejfájást okozhatnak, főleg ha többen is támadnak egyszerre (bár ilyen szerencsére nem túl gyakran lesz). Néhány speciális helyzetet leszámítva egyébként mindig akkor jönnek elő ezek a lények, amikor egy pályán az utolsó Little Sistert is kiszabadítottuk.

Majdnem tökéletes látvány

Az hiszem az alcímből könnyen kitalálható, hogy összességében meg voltam elégedve a Bioshock 2 grafikájával. Aki játszott az első résszel, az bizonyára emlékszik, hogy milyen szép, már-már művészi grafikát hoztak össze a fejlesztők. A folytatás hozza az elődben megszokott minőséget, így Rapture világa még mindig ugyanolyan gyönyörű, és részletes, mint korábban. Hatalmas piros pont a készítőknek, hogy nem voltak lusták, és teljesen új helyszíneket készítettek, nem az első rész helyszíneit látogatjuk meg újra. Hozzá kell tenni, hogy bár nagyon szép az összkép, az első rész után már nem annyira mellbevágó a látvány, ráadásul az egyes helyszínek sem olyan változatosak, mint korábban.  Kicsit az is zavaró volt, hogy néhány karaktermodell kinézete a 2 évvel ezelőtti színvonalat idézi. Leginkább az arc animáció marad el a 2010-ben elvárt színvonaltól, az ajakmozgás például csak tátogásból áll, nem érezzük úgy, mintha tényleg a karakter beszélne.

Az audió részt nem kell sokat boncolgatnom, mert nagyszerűre sikerült, köszönhetően a jól eltalált szinkronhangoknak és a kiváló zenéknek. Utóbbiak esetében vegyesen fogunk ’60-as évekbeli számokat és modernebb darabokat is hallani, ami nagyon jót tesz a játék hangulatának.

 

Oldal V.

Végül essen szót a többjátékos módról is, mivel ezúttal már az is van a játékban. Bár nem ez lesz az idei év multis játéka, de azért egész kellemesre sikeredett a Bioshock 2 e része is. A legérdekesebb az egészben, hogy a játék ezen része Rapture pusztulása előtt játszódik, ennélfogva nem romos, leharcolt pályákon fogunk küzdeni. Összesen hét játékmód szerepel a programban, melyek tulajdonképpen a máshol is látott módok kissé átalakított változatai. Van itt deathmatch, team deathmach, capture the flag, last man standing, stb. Sokkal érdekesebb, hogy minden pályán el van rejtve egy Big Daddy ruha, amit ha megtalál valaki, akkor átváltozik azzá a lénnyé, megnövelve ezáltal az erejét. Persze így minden ellenfél rá fog vadászni, így jobb, ha résen lesz az illető. Amiért mindenképp érdemes belekukkantani a multiba is, hogy számos olyan fegyver és plazmid próbálható ki ebben a módban, amit az egyjátékos részen nem használhatunk.

A tesztelést megelőzően voltak kétségeim a Bioshock 2-t illetően, főként azért, mert nem az első részt jegyző Ken Levine és csapata dolgozott a folytatáson, hanem a 2K Games egy másik stúdiója. Szerencsére félelmeim megalapozatlannak bizonyultak, mivel a játék bőven túlszárnyalta az elvárásaimat. Sztori orientált FPS-ről lévén szó sok múlott a történeten és a hangulaton, de a fejlesztők is tudták ezt, és mindkét fronton hozták az első rész színvonalát. Attól sem kell félnünk, hogy gyorsan túl leszünk a játékon, hiszen a több befejezést tartogató, 15-16 órás egyjátékos mód mellett most már a multival is múlathatjuk az időt. Külön öröm, hogy mivel az engine nem igazán változott, a gépigény sem magas, jól optimalizált programról van szó. Egy korosodó AMD X2 6000+, 4GB RAM, ATI Radeon HD4830 trióval tökéletesen fut 1680x1050-es felbontáson, maximális beállítások mellett. A PS3 és Xbox változatok most közel állnak egymáshoz, és ha valakinek kevés lenne a 30 fps körüli sebesség, akkor kikapcsolható a v-sync ami gyorsít, de sokszor nézhetjük majd, hogy egyszerre két kép is megy ki a képernyőre, úgyhogy annyira nem javasolt a dolog. Visszatérve a dolgok technikai oldaláról csak ennyit mondhatok: akinek kétségei voltak a folytatást illetően, az megnyugodhat, hiszen az elődhöz méltó játék készült, ami minden rajongónak kötelező darab.

[bold]Platformok: PC, PS3, Xbox 360

Tesztelt platform: PC[/bold]