I. oldal

Takashi Okazaki hőse, Afro tíz éve indult világhódító útjára. A japán Nou Nou Hau magazin hasábjain megjelent manga képregénnyel kezdődött minden, az igazi sikert viszont az a 2007-es mini rajzfilmsorozat hozta meg, amit még Amerikában, Angliában, Franciaországban és Ausztráliában is bemutattak. Samuel L. Jackson akkor vállalta el elsőként a fekete szamuráj szinkronizálását, és akkor született meg az a fantasztikus betétdal is, melyet a Wu-Tang Clan egyik tagja, RZA szerzett a sorozathoz. Resurrection alcímmel idén januárban egy másfél órás nagyfilm is készült a történetből, március végén pedig végre megérkezett az Afro Samurai játék, melyet azonnal nagyító alá is veszünk itt, az iPonon.

A történet egy modern kori feudális Japánba kalauzol el minket, ahol a címszereplő Afro bosszúhadjáratot indít apja gyilkosa ellen. Ebben a képzeletbeli világban azonban különös szabályok érvényesülnek, mindent egy isteni hatalommal megáldott, ám nem legyőzhetetlen Number One harcos ural. Korábban Afro apja volt a Number One, amíg az akkori Number Two, Justice le nem győzte őt. Afro ekkor még kisgyerek volt, ám megfogadta, hogy bármi áron is, de bosszút áll a világot azóta is sanyargató gonosz vezéren. Hősünk hosszú évekig képezte magát, az egyik legnagyobb kardforgató mesterré vált, sőt még a Number Two helyét is át tudta venni. Megjárta a kötelező protokoll lépcsőket, és immáron egyetlen lépésre van attól, hogy hivatalosan is párbajra hívja Justice-t, a végső összecsapásig azonban hosszú az út.

A játékban Afrot irányítva az ellenünk küldött Empty Seven Clan harcosaival kell megküzdenünk. Ezek a különlegesen kiképzett szamurájok az életüket is képesek feláldozni a Number One-ért, hősünk azonban nem ijedhet meg, hiszen a cél mindennél nemesebb. Helyre kell állítani a család becsületét, és meg kell dönteni a gonosz hatalmát. Izgalmas kalandok várnak ránk tehát, induljon a véget nem érő katanacsata, kezdődjék a bosszú!

II. oldal

Az Afro Samurai stílusát tekintve egy platformer elemekkel vegyített hack & slash akciójáték. Harcosok ezrein kell átverekednünk magunkat, hogy egyre közelebb jussunk a gonosz uralkodóhoz, az egyes pályák végén pedig rendszerint egy-egy erősebb boss is az utunkba áll. Afro azonban megállíthatatlan, egyetlen karddal szembe mer szállni bárkivel, aki meg akarja akadályozni küldetésében.

Több hordónyi szétlocsolt vér, megcsonkított hullák, és elszórt testrészek festik vörösre hősünk útját. A játékmenet véget nem érő kaszabolásokat biztosít, ami viszont igazán hangulatossá teszi kalandjainkat, az maga a stílus, amit Afro, és így maga a játék is képvisel. Hősünk teljesen laza, mindig lóg egy spangli a szájából, ha pedig valami nem tetszik neki, akkor a fuck, shit, és damn szavakat üvöltözi, különböző szóösszetételben és mondatkörnyezetben. Pofátlan és tiszteletlen, egyáltalán nem való komoly japán szamurájnak, de éppen ezért szeretjük őt. A játékmenet során felsőtestét előre döntve, kardját maga mögött húzva rohangál, mint egy igazi őrült, kardforgató mester lévén pedig különböző speciális képességekkel is rendelkezik. Nem csak, hogy játszi könnyedséggel szabdalja szét ellenfeleit, de képes belassítani az időt is, összpontosított kardcsapásokat és mindenféle akrobatikus mutatványokat eszközölve ily módon.

A cel-shaded grafika hatalmasat dob a játékélményen. A technológia egyáltalán nem új, viszont néhány más játékkal ellentétben itt tökéletesen illik az atmoszférához, a közeli képeken pedig még ceruzaskicceket is látni, hogy azt higgyük, tényleg kézzel rajzolták az egészet. Olyan az egész, mintha egy rajzfilmet irányítanánk, átjárja kalandjainkat a hamisítatlan anime hangulat. Imádni való apróság továbbá, hogy néha megfelezik, elnegyedelik a képernyőt, a kivágott kockákban pedig amolyan 24 stílusban egy másik jelenetet láthatunk, ahogy éppen gyülekezik ellenünk az ellenség, vagy ahogy mi harcolunk, csak egy másik kameraállásból.

III. oldal

Noha Afro szépen ki lett dolgozva, azért bőven látni grafikai hiányosságokat a játékban. A fényt nem mindig sikerült rendesen belőni, sokszor előfordul, hogy az árnyékos rész miatt nem veszünk észre egy ajtót, vagy nem tudjuk, hogy merre kell menni pontosan. Maga a környezet sem tökéletes, az interiorok ingerszegények, kevés berendezést lehet felfedezni bennük, a külső területek pedig nem elég finomak, szögletes sziklák és alig néhány poligonból álló dombok vannak mindenhol.

A kedvünket, és így az egész értékelést az ellenfeleink rontják el igazán. Hack & slash játék lévén nem meglepő, hogy folyamatosan támadó, nagy számú sereg ellen kell harcolni, de hogy az egyes ellenségek a megszólalásig ugyanúgy néznek ki, az már bizony igen elszomorító dolog tud lenni. Hatos, meg nyolcas ikrekkel kell harcolni folyamatosan, mintha klón katonák jönnének ellenünk. A mozgásuk ráadásul darabos és mű, semmi élet nincs bennük, a teszt során pedig még olyan is előfordult nem egyszer, hogy a felénk futó négy emberből kettő vagy három teljesen ugyanúgy lépett, és ugyanolyan mozgásokat csinált.

A nagy összecsapások egy idő után unalmassá válnak. Bár az Afro elméjében létező, hősünk belső harcát szimbolizáló nagyszájú Ninja Ninja karakter állandó feltűnése üde színfolt a játékban, a folyamatos harcokban könnyen el lehet fáradni. Nem szól másról a játék, mint szobáról-szobára, terepről-terepre megtisztítani mindent az ellenségtől, aztán megküzdeni valami idegesítő (például lángszóróval támadó) főellenséggel, majd kezdeni az egészet az elejéről. Van pár rész, ahol ezt meg akarják törni a készítők, az egyik pályán például egy nagy gép folyamatosan harcosokat gyárt, amit viszont elfelejtettek közölni, hogy míg máshol kitartó kardozás után egyszer csak elfogynak az ellenfelek, itt magát a gépet kell megsemmisíteni, persze azt is trükközve. A játék szavatossága az ilyen húzások miatt nem valami magas, bár azért minden nap elő lehet venni egy bő fél órácskára, komoly játékelemeket viszont ne várjon senki, itt csak és kizárólag a kaszaboláson van a hangsúly.

IV. oldal

Ahogy látjátok, van miért szidni az Afro Samurai-t a játékmenet során tapasztalt sok negatívumot viszont ellensúlyozza az, hogy mégiscsak egy könnyed, laza játékról van szó. Simán át lehet verekedni magunkat az egyes pályákon, a boss harcokon kívül pedig nem is akad olyan rész, ahol igazán felhúzhatná magát a játékos. Afro jól kardozik, nagyon ritkán üt mellé, az irányítása pedig szinte gyerekjáték. Van egy könnyű, gyors kardlendítés, ennek egy erőteljesebb, de lassabb megfelelője, egy rúgás, egy ugrás, valamint két speciális hotkey. Teljesen könnyen megjegyezhető gombkiosztást kapunk tehát, és bár az Y tengely fel lett cserélve a kameránál, a beállításokban ez az apróság is orvosolható egy pillanat alatt.

Minden hibája ellenére nem lett rossz játék az Afro Samurai, a főhőst nagyon eltalálták, a hangulat magával ragadó, Samuel L. Jackson szinkronhangja pedig tökéletes választás volt ennek a minden lében kanál, pofátlan főhősnek a megszólaltatásához. A játékélmény csak az ugyanolyan ellenfelekkel való monoton harcok miatt kap pontlevonást, egyébként a teljes atmoszférára nagyon jól rá tudtak érezni a készítők, régóta hiányzott már egy ilyen hangulatos, és egyedi játék a polcunkról.