Specifikáció
Hűséges olvasóink talán emlékeznek rá, hogy a közelmúltat leszámítva 2011 végén járt nálunk utoljára Windowst futtató táblagép: a mind a mai napig kapható InnoVision THC-97 a maga Atom N455-ös processzorával, süvítő ventilátorával, melegedő hátlapjával, és érintéssel igencsak nehézkesen vezérelhető Windows 7-es operációs rendszerével kitörölhetetlen nyomot hagyott bennünk.
Persze, azóta sok víz lefolyt már a Dunán, megjelent a Windows 8 és az RT is, sőt nemrég tesztlaborunkban köszönthettük a Samsung ATIV Smart PC-jét, mint egy újra felfedezett készülékkategória első fecskéjét. A konkurencia természetesen nem tétlenkedett, hiszen egyelőre szűk piacról van szó, ahol azért lehet villantani.
A tajvani Acer az utóbbi néhány évben alaposan átalakította termékportfólióját, és egyre minőségibb termékekkel lepik meg a nagyközönséget. Táblák frontján az androidos masinák közül járt nálunk például az A511-es, amellyel nagyon meg voltunk elégedve.
Kevesen tudják, hogy AMD-s platformon is készítettek tablet PC-t az Acernél, a tesztalanyunk közvetlen elődjének számító W500-as személyében. A Windows 8 megjelenését követően azonban elérkezettnek látták az időt, hogy áttervezzék a mérsékelt sikert aratott modellt, és piacra dobták jelen cikkünk főszereplőjét, a Transformer-módjára dokkolható Iconia TAB W510-est.
Úgy hozta a sors, hogy két példányt is megkaptunk: az egyik magyar billentyűzetes, a másik viszont angol kiosztású, ugyanakkor „Pro” változat, így azt is be tudjuk mutatni, milyen extrát nyújt az alapváltozathoz képest.
Lássuk a készülékek specifikációját!
Specifikáció
A W510 az alábbiakban felsorolt hardveres tulajdonságokkal rendelkezik:
Ismét Atom a fedélzetenAki olvasta a Samsung XE500-ről szóló cikkünket, az túl sok meglepetést nem talál a fenti táblázatban. A SoC az ott már megismert Intel Atom Z2760, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Igazság szerint a processzor nem okozott csalódást, ugyanakkor a PowerVR SGX545 kritikán aluli drivertámogatása most is rányomta a bélyegét az együtt töltött – egyébként kellemes – időre.
Míg a koreai rivális modell még 11,6”-os megjelenítővel büszkélkedhetett, az Acer üdvöskéje „mindössze” az androidos berkekben már megszokott 10,1”-os méretben készült, ám a teszt során ezt inkább előnynek, sem mint hátránynak fogtuk fel, lévén a kisebb méret igencsak jót tett a hordozhatóságnak. Az IPS panel hozta a megszokott formát: gyönyörű színek, széles betekintési szögek jellemzik, és a relatíve kis mérethez jól passzol a notebookokról ismerős 1366x768-as felbontás.
A processzor munkáját 2 GB RAM és 32 vagy 64 GB flash-alapú háttértár segíti. A tesztpéldányok ez utóbbival rendelkeztek, de mivel egy 400 MB-os, illetve 11,05 GB-os helyreállító, valamint egy 100 MB-os EFI-partíció is megtalálható volt rajtuk, mindössze 46,68 GB tárterület állt ténylegesen rendelkezése.
Az akkumulátor 3540 mAh-s kapacitása elsőre kevésnek tűnhet, nem szabad azonban elfelejteni, hogy itt egy rendkívül alacsony fogyasztású processzorról van szó. Ráadásul, hasonlóan az ASUS méltán híres Transformer szériájához, a billentyűzetes dokkolóban egy ugyanolyan kapacitású áramforrás lapul, mint a táblagépben, így a készenléti idő könnyedén megduplázható.
Az operációs rendszer a Windows 8 x86-os architektúrára tervezett, 32 bites változata volt az egyik gépen, a W510P pedig ugyanebből a Pro variánst tartalmazta. Ez utóbbi a korábbi operációs rendszerek Professional, illetve Ultimate verziójának felel meg, azaz többek között távoli asztal hozzáférést, Hyper-V-t, illetve BitLockert kínál.
A kommunikációs repertoár felemásnak mondható, ugyanis míg 4.0-s Bluetooth és a/b/g/n-es Wi-Fi van, GPS és 3G sajnos nincs, ez utóbbi a W511-es számú modellben megtalálható (mint ahogy így volt ez az androidos A511-nél is). Természetesen a navigációt külső Bluetooth eszközzel, az internetezést pedig USB-s modemmel meg tudjuk oldani.
Sajnos a táblagépek relatíve kis méretük és vastagságuk miatt nincsenek igazán eleresztve portokkal. Így van ez itt is, egyetlen micro USB-t kapunk, és a dokkolón is csak egy teljes méretű csatlakozót találunk (pedig meglátásunk szerint lett volna hely egy másiknak is). A videó kimenet szerepét egy micro HDMI látja el, bár sajnos a kis Atom a filmek lejátszásában nem megfelelő partner, így inkább csak prezentációkhoz tudjuk jó szívvel ajánlani a külső megjelenítő használatát. A hangzásért a tábla két oldalán elhelyezett hangszórók felelnek, amelyek hangja tisztességes, de csodát azért nem szabad várni tőlük. Természetesen, mivel van jack dugó, tetszőleges fülhallgató vagy hangszóró használható.
Kamerából mindjárt kettőt is kapunk, az előlapon 2MP, hátul pedig 8MP felbontással. A Windows 8 Metro-felületű képrögzítő alkalmazása fájdalmasan fapados, ezért ne számítsunk kiemelkedő minőségű fotókra. A kisebbik ugyanakkor bőven alkalmas Skype-on történő videótelefonálásra.
Ezeknél az eszközöknél az árazás kérdése kulcsfontosságú a piaci sikert illetően, különösképpen hazánk rendkívül árérzékeny piacán. Az Acer W510 ára nagyjából 180 ezer forint környékén tanyázik, ami sajnos nem kevés pénz érte (bár így is olcsóbb, mint a nemrég tesztelt Samsung ATIV modell). Különösen annak fényében, hogy – mint azt látni fogjuk – lényegében a megboldogult netbookokhoz hasonló teljesítményű hardver dobog a borítás alatt. A cikk legfontosabb kérdése: vajon megéri-e ez ennyi pénzért?
A válaszhoz egy lépéssel közelebb jutunk, ha megvizsgáljuk tesztalanyunk külső megjelenését!
Csomagolás, kiegészítők, külső, dokkoló
Csomagolás, kiegészítők, külső, dokkoló
Az Acer W510-es egy igencsak komoly méretű, notebooknak otthont adó dobozban érkezett hozzánk. Sajnos az alapváltozat esetében a tartozékok mennyiségétől nem estünk hanyatt: a sok-sok papír mellett egy törlőkendő (amelynek megléte igencsak örömteli), egy USB OTG-kábel, valamint egy erősen az Apple megoldásaira hajazó töltő került elő.
Fura stylus, valamint egy micro HDMI adapterA Pro változat, amely hazánkban elég nehezen beszerezhető, és akkor is csak mintegy 216 ezer forint ellenében, már tartalmaz néhány figyelemre méltó extrát a Windows 8 Pro változatán kívül is. Egy tollra hasonlító, ámde igencsak furcsa rugós mechanizmussal és műanyag tappancsszerű fejjel megáldott kapacitív stylust, valamint egy micro HDMI – D-Sub átalakítót, ami szintén a projektorhoz való csatlakoztatást sejteti. A legnagyobb dobást mégsem ezek jelentik.
Szépséges tok
A legkellemesebb meglepetés a W510P dobozában egy igencsak elegáns, minőségi neoprén tok volt, ami egyébként pár ezer forintért megvehető az alapváltozathoz is.
A táblagép elölrőlA tajvani gyártó windowsos üdvöskéje szemből nézve a tipikus aceres vonásokat viseli magán. Egyszerű lekerekített sarkú téglalap (reméljük, ezért még nem perel az Apple), fehéres színű, jó minőségű műanyag, belemart márkajelzéssel, vastag fekete kerettel, amelynek egyhangúságát alul a stilizált Windows 8 embléma töri meg, amely valójában természetesen érintőgomb is egyben. A kijelzőről már beszéltünk, de ismét meg kell dicsérnünk, ebben a méretben véleményünk szerint ennél jobb nem is kell.
Elegáns hátlapA hátlapot kellemes tapintású, fémszínű műanyag borítja, és az illesztésekre egyetlen rossz szavunk sem lehet, nyikorgást sehol nem tapasztaltunk. Középen a kamera és mellette a villanó kapott helyet, jobbra egy elegáns acer logó, lenn pedig a már látott matricák helyezkednek el. Egy érdekességet azért felfedezhetünk: az NFC matrica arra utal, hogy a felsorolt kommunikációs lehetőségeket a kis hatósugarú Near-Field Communication is kiegészíti.
A táblagép tetején találjuk a jack dugót, ez nem biztos, hogy a legszerencsésebb hely neki. Mellette a képernyő elforgatását megakadályozni hivatott csúszka, illetve a ki-bekapcsoló gomb tanyázik.
Csatlakozók, sorakozó!Balra csak az egyik hangszóró található. Jobbra a párja, a microSD, micro-USB és micro-HDMI, valamint a hangerő-szabályozó sorakozik katonás rendben. A kezelőszervek nyomáspontja megfelelő, és eléggé kiemelkednek.
Billentyűzetes dokkolóAz Asus Transformer szériája óta több cég tervezett már valamilyen billentyűzetes dokkolót a táblagépéhez, és ebből a hullámból érthető módon az Acer sem akart kimaradni. A fémborítású kiegészítő jó minőségű, stabilan tartja a táblagépet minden helyzetben, és hátra is hajtható maximálisan 295 fokos szögben. A szigetes kialakítású billentyűzet aránylag kényelmes, bár a gombok kissé puhák és rövid úton járnak, de viszonylag könnyen be tudunk vinni hosszabb szövegeket is a segítségével.
Ahogy már említettük, a dokkoló egy plusz akkumulátort rejt magában, ami nagyon dicséretes. Szomorú viszont, hogy mindössze egyetlen USB 2.0 port fért rá, pedig az átellenes oldalon lett volna hely még egynek, de az Acer mérnökei nem így gondolták, emiatt valószínűleg hub használatára lesz majd szükség.
Teljesítmény, multimédia, kamera, üzemidő
Teljesítmény, multimédia, kamera, üzemidő
A teszteléshez az AIDA64 Extreme Edition 2.80.2300-as változatát használtuk. A sportszerűség érdekében a tesztprogram adatbázisából választottunk összehasonlítási alapot, méghozzá a netbookokban előszeretettel használt Intel Atom D2500, illetve az AMD E-350 processzorának eredményeihez viszonyítottuk a Z2760 pontszámait.
A szokásos netbookos sebességekA grafikon számai önmagukért beszélnek. Az Intel üdvöskéje gyakorlatilag a másik kettő szintjén teljesített, egyedül a CPU Queen versenyszámban tudott valamiért nagyobbat villantani, ugyanakkor például a memóriaműveletekben nem remekelt. Továbbra is netbook-szintű teljesítményt várhatunk tehát el az Atomtól, viszont a Z2760 az egyik legkevesebbet fogyasztó szériából van.
A Windows sem ad túl magas pontszámokat...
A Windows Experience Index is megerősít minket abban, hogy nem túl erős a gép belseje. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az operációs rendszer futtatásához, levelezéshez, böngészéshez, irodai jellegű munkákhoz tökéletes, a gond a multimédiánál kezdődik, amely részben visszavezethető a kritikán aluli drivertámogatásra. Sajnos a videók lejátszása sem tartozik az erősségei közé: a 720p-seket még elviszi, de az 1080p-nél már diavetítésre kell felkészülnünk. Tudjuk, hogy a kijelző felbontásához az előbbi is bőven megteszi, de így várhatóan kénytelenek leszünk az otthoni filmgyűjteményt átkonvertálgatni.
A CrystalDiskMark eredményeken látszik, hogy a beépített SSD sebessége nem eget rengető, különösen az írási műveletek esetében. Aggodalomra persze semmi ok, csak érdemes felkészülni rá, hogy az intenzív lemezműveletet igénylő műveletek (például a frissítések telepítése) elég sok időt vehet igénybe. Cserébe ha ezekkel végzünk, a rendszer nagyon reszponzív lesz, ebben a flash alapú tárak még mindig verhetetlenek.
A HD Tune tesztje kiegyensúlyozott, bár kissé alacsonyabb teljesítményt jelez. Persze nem ez a legjobb program egy flashes háttértár tesztelésére, de mivel minden HDD-nél használjuk, így viszonyítási alapként be akartuk venni a tesztbe.
Bár minden egyes tesztben elmondjuk, hogy egy 10 colos táblagéppel fényképezni nem túl praktikus és időnként kissé idétlenül néz ki, azért vizsgáljuk meg a kamerával készült tesztfotókat!
Sajnos a képek minőségétől finoman szólva sem vagyunk elájulva. Zajosak, sok helyen elmosódottak, és a színek sem igazán stimmelnek. Véleményünk szerint ezért igazán kár volt kamerát beépíteni, de végszükség esetén még jól jöhet.
Az akkumulátoros üzemidő mérésére a szokásos YouTube videótesztünket vetettük be. Az összehasonlításhoz két korábbi, elég jól teljesítő androidos tábla eredményét is felhasználtuk.
Az Acer 9 órás üzemidőt ígér, és a táblának ezt fél óra híján sikerül is teljesítenie, ezzel nagyjából az Asus TF300T szintjén van. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a dokkoló alkalmazásával ez az érték akár meg is duplázható, így egy nagyon hosszú munkanapot is végigdolgozhatunk vele anélkül, hogy konnektort kellene keresgélnünk.
A Windows 8 és a hozzáadott szoftverek
A Kezdőképernyőn az Acer szoftvereiA Windows 8-ról már írtunk korábban, ezért most részletesen nem beszélnénk róla. Annyit viszont mindenképpen meg kell említenünk, hogy az egérrel kicsit esetlenül kezelhető csempés felület egy multitouch-képes érintőképernyőn teljesen új értelmet nyer, lényegében magától értetődően, könnyedén, gyorsan és élvezetesen kezelhető. És mivel ez nem a Windows RT, így bármely saját alkalmazásunkat használhatjuk a táblagépen.
Az Acer jó pár szoftverrel egészíti ki az alap kínálatot, és ezek jó része a Modern UI-ra készült alkalmazás. Kapunk hírolvasót, érintős jegyzetkészítőt, Kindle e-book olvasót, illetve az Acer Cloud segítségével dokumentumainkat és képeinket a gyártó által biztosított online tárhelyre menthetjük.
RingAki ismeri a tajvani gyártó tábláit, az már találkozhatott a Ring nevű szoftverrel, amely egy könnyen kezelhető és látványos multimédiaközpont a fotók, videók nézegetésére, illetve a zenék lejátszására.
Acer ExplorerAz Acer Explorer egy kifejezetten Windows 8-ra készített alkalmazás, amely egy könnyen kezelhető felületre gyűjti össze az eszközöket, információkat, dokumentációkat.
Meg kell jegyezni, hogy a készüléken megtalálható egy hagyományos kezelőfelületű, Acer Update nevet viselő alkalmazás, amely a driver- és UEFI-, valamint egyéb firmware-frissítéseket gyűjti össze és telepíti egy kattintással, anélkül, hogy ezeket a gyártó honlapjáról egyesével kellene összevadásznunk.
Office 2013Érdekességképpen mellékelünk egy képernyőfotót a Microsoft Office 2013-as verziójából, amelyet a táblagépre telepítettünk. Jól látható, hogy az érintőképernyőt felismerve átrendezte, felnagyította a menüszalag gombjait, ezáltal – az irodai csomag történetében először – egészen jól használhatóvá tette az ilyen jellegű eszközökön.
Összegzés, vélemény
Összegzés, vélemény
Akkor netbook vagy sem?
Nem csinálunk nagy titkot abból, hogy egészen megkedveltük az Acer W510-et a kissé hosszúra nyúlt tesztidőszak alatt. Méreteiből adódóan kellemes hordozni, sem a fizikai dimenziókat, sem pedig a súlyát nem vitték túlzásba. Tabletként használva is remek, a Windows 8 pedig a jelenlegi formájában is jól használható egy ilyen készüléken. Nagyjából fél év múlva érkezik a Blue, azaz a Windows 8.1, amely várhatóan még ennél is jobban használhatóvá teszi az operációs rendszert.
Egyedül a teljesítményhez képest magas árcédula miatt húzhatjuk a szánk, és reménykedünk abban, hogy az év vége felé ennél olcsóbban ennél jobb teljesítményű gépeket fogunk tudni megvásárolni, akár egy alacsony fogyasztású AMD processzorral (ott ugyanis a grafikus teljesítmény miatt sem kellene aggódnunk).
Pro:
+ kellemes anyaghasználat, jó minőség
+ remek kijelző
+ ideális méret és tömeg
+ kellemes üzemidő
+ billentyűzetes dokkoló
+ teljes értékű Windows 8 operációs rendszer
Kontra:
- nem túl acélos teljesítmény, a grafikus driver nagyon gyenge
- ehhez mérten magas ár
- kevés tartozék az alapcsomagban
- csak egy USB port van a dokkolón
A tesztgépet az Acer hazai képviseletétől kaptuk kölcsön, amiért ezúton is köszönet!