Shop menü

2009 LEGJOBBJAI! A JELÖLTEK ÉS A SZAVAZÁS

Mindenkinek adunk gondolkoznivalót, hiszen a saját ítéleteink mellett közzétesszük majd az olvasói eredményeket is.
Svindler ^2
Svindler ^2
2009 legjobbjai! A jelöltek és a szavazás

Bevezető

Galéria megnyitása

*dobpergés *

 

Tadamm! Eljött hát az idő, hogy kihírdessük az Év játéka címre esélyes játékokat!

Nem panaszkodhatunk, 2009 is termékeny év volt, de azért nem maradtunk uborkaszezon nélkül sem, ami végtelenül unalmas és eseménytelen volt. Ősz végén azonban már azt se tudtuk hová kapjuk a fejünket, még azt is nehéz volt eldönteni, hogy adott napon melyik teszt menjen ki, mert hegyekben álltak a jobbnál jobb játékok. Összesen 162 cikkünk jelent meg (és még lesznek) idén a játékok témakörében, úgyhogy 1-2 kivételtől eltekintve az összes jelöltünkről van írás, érdemes a keresőt használni jobb oldalt, vagy átfutni az archívumon, ha valaki lemaradt volna néhány fontosabb címről.

Hogy érdekesebbé tegyük a dolgokat nem csak az „Év játékát” választjuk meg, hanem több kategóriát is indítottunk. Platformokra csak ott bontottuk szét a szavazásokat, ahol úgy éreztük, hogy a kínálat megkívánja, és van értelme a bontásnak (tehát ha egy platform csak egy játékot tudott kínálni pluszban a többiekhez képest, akkor azért nem csináltunk egy új szavazást, mert mint látni fogjátok, így is rengeteg lett). Három játékot több kategóriába is lehetett volna sorolni (hiába no, kezdenek összemosódni a határok), de ebből ne legyen vita, eleget rágódtunk rajtuk hol legyenek.

Mivel senkit sem szeretnénk befolyásolni, ezért nem fogunk egyik szavazásnál se „beszélni”, csak ha valamiért szükséges. Talán kicsit sivárnak tűnik így az egész, de képekkel se akartuk teleszórni, mert ha mindennek idekerül a képe, akkor az sok lesz, ha pedig csak néhány játéknak, akkor megint ott tartunk, hogy befolyásoljuk a szavazót. Majd kibeszéljük magunkat az eredményhírdetésnél, hiszen az általunk választott nyertesek is megérnek pár sort. Bízván abban, hogy valaki el is olvassa ezt a kis szöveget mielőtt nekiáll, és három másodperc alatt végigszavazza az összes kategóriát, szeretnénk két dolgot kérni:

Először is megfontolt döntést: mindenkiben a legfrissebb élmények a meghatározóak, de ne felejtsük el, hogy az év első felében is jöttek ki jó játékok, így nem biztos, hogy pár másodperc gondolkozás után is a tegnap befejezettre szavaznánk. Másodszor pedig, hogy ahol több platform van, mindenki abban szavazzon, amelyikben érintett is, így nem kerülhetnek a multiplatform játékok előnybe. Annak aki ezt elolvasta és be is tartja, köszönjük! Szeretnénk megtartani ennek a szavazásnak a méltóságát.

Végül csak két kis megjegyzés, ami valószínűleg mindenkinek azonnal fel fog tűnni: a szavazás mérete miatt több oldalra szórtuk szét a kategóriákat, és az eredményeket elrejtettük az eredményhirdetésig (igen, az élet kegyetlen, de itt most nem akartunk részeredményeket mutogatni).

Nem is húzzuk tovább az időt, lapozz és indulhat is az Év játéka szavazás!

Az Év játéka 2009!

Az Év játéka jelöltek 2009-ben

 

[vote id="19" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="20" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="21" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

Az Év legjobb FPS-e és akciójátéka

Az Év legjobb FPS-e díjra sorban álló játékok:

 

[vote id="22" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="23" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="24" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

 

 

Az Év legjobb akciójátékának címére esélyesek:

 

[vote id="25" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="26" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="27" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

RPG, stratégia, kaland, autós, verekedős stílusok

[vote id="28" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="29" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="30" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="31" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="32" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="39" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

Legjobb grafika, zene, történet, kiegészítő

[vote id="33" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="34" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="35" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="36" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="37" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="38" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

[vote id="42" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

Egy kis kitérő

Még van pár elgondolkodtató kérdésünk, de előtte úgy gondoltuk nem árt egy kis kitérő a megfáradt szavazónak, úgyhogy íme egy könyedebb kérdés:

[vote id="40" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

Nem ismered mindet? Nem probléma! Nem vennénk a szívünkre ha megalapozatlanul kéne döntést hoznod, úgyhogy íme egy kisebb galéria a "felhozatalról":

 

Szinkronszínész és a legjobban várt játék

Ez talán az egyik legnehezebb kérdés, sok emlékezetes alakítást láthattunk idén.

[vote id="41" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

Végül pedig egy kis érdekesség, aminél az eredményeket is azonnal megmutatjuk:

[vote id="43" style="width: 450px; margin: 0 auto"]

Ez hát 2009 legjava zanzásítva. Jövő hét elején eredményhírdetés, ne hagyjátok ki! Addig is az Erő legyen veletek!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére